1956 kapcsán

By | 2015-10-07

Ez részben válasz is erre a cikkre, nem azért mintha ott nem tudnék hozzászólni, de túl hosszú lenne ezt beírni hozzászólásként, meg részben másról is írok.

Az 1956-os eseménysorozat elsősorban nemzeti függetlenségi harc volt a szovjet irányítás ellen.

Az úgynevezett „antisztálinista felkelés” a korai Kádár-propaganda fantáziája, mielőtt még Kádár ellenforradalomnak minősítette volna az egészet.

Természetesen tény, hogy a hivatalos kádárista propaganda mindvégig úgy magyarázta midezt, hogy a „kezdeti jószándékú kommunista ifjak” jogosan léptek fel a „személyi kultusz” „tévelygései” ellen, majd azonban a sötét erők átvették az irányítást és klerikál-kapitalista-horthysta-fasiszta ellenforradalommá változtatták azt. Ennek a kettős magyarázatnak az oka egyedül az volt, hogy maga Kádár is részt vett a kezdeti „jó” szakaszban, mégpedig az MSZMP vezetőjeként és a Nagy-kormány befolyásos tagjaként. Valahogy ezt ki kellett magyarázni: hogy lehet, hogy Kádár támogatta a gonosz ellenforradalmat. Erre született a kétszakaszos abszurd, történelmietlen magyarázat.

Kádár emellett biztosítani akarta saját egyeduralmát, így feltételként szabta a szovjet vezetés számára, hogy a Rákosi-éra vezető személyiségei sosem fognak a jövőben támogatást kapni a magyar politikai életben való szerepléshez. Ezt a célt is szolgálta a következtetes kétoldali elhatárolódás: egy részről az említett „fasiszták” ellen, akik ellenforradalmat csináltak az igaz célokból, másrészt a „kommunista eszmét meghamisító” rossz személyikultuszos rákosisták ellen.

A látszólag szocialista jelleg nem más, mint az, hogy a felkelés lavírozni igyekezett. Egyáltalán nem volt biztos, hogy a Szovjetúnió engedni fogja a rendszer bukását, de arra számítani lehetett, hogy a jugoszláv típusú nemzeti kommunizmus esetleg elfogadható lesz Moszkva számára. Ne felejtsük a kor történelmi eseményeit, hiszen 1956 előtt nem sokkal történt Moszkva és Belgrád kibékülése, melynek keretében a szovjet vezetés elismerte: lehetséges úgy is a kommunizmus építése egy adott országban, hogy az az ország nem áll szovjet irányítás alatt.

A felkelés maximális célja pedig az osztrák modell volt: azaz kapitalizmus és semleges sztátusz. Hozzáteszem: erre az opcióra is voltak komoly remények.

Sztálin halála után a szovjet vezetés a korábbi egyszemélyi vezetésből trimuvirátussá változott. Négy évig tartott, míg Hruscsov ismét egyszemélyi vezetést tudott bevezetni, ez csak 1957-ben következett be, de 1953-1957 között a helyzet egész más volt. A triumvirátus Hruscsovból, Berijából és Malenkovból állt: Berija volt a reformista irányzat vezetője, Hruscsov a konzervatív irányzatot képviselte, Malenkov pedig sodródott kettejük között.

Berija ötlete volt többek között az, hogy a szovjet blokkot le kell építeni, mert túl sokba kerül  a Szovjetúniónak, s helyette a jugoszláv típusú, független kommunista államok rendszerére kell építeni a szovjet politikát. Ausztria és Németország esetében Berija ötlete volt e két országban a négyhatalmi megszállási övetezet megszüntetése, s a nyugattal megegyezve e két ország semleges, kapitalista állammá változtatása. Ez Ausztria esetében be is következett 1955-ben, s Németország esetében csak azért nem történt meg, mert az USA ellenezte a tervet: az USA érdekei számára fontosabb volt az amerikai támaszpontok fenntartása Nyugat-Németországban, mint a szovjet csapatok kivonása Kelet-Németországból.

Alig egy évvel mindez után volt az 1956-os felkelés, s a felkelők joggal hihették: esetleg Mo. is követheti az osztrák példát. Sajnos azonban erre már nem volt lehetőség a moszkvai hatalmi változások miatt. Az 1953 végén meggyilkolt Berija ellen az egyik vád pont az volt, hogy elárulta a kommunista eszmét és meggyalázta a szovjet katonák emlékét azzal, hogy a „vérrel szerzett földet” vissza akarja adni a nyugatnak. Emellett a magyar kormány elleni bizalmatlanság fő oka éppen Berija volt: hiszen Nagy Imre mindenképpen Berija magyarországi fő emberének számított. A Szovjetúnióban ebben az időszakban éppen folyt a harc Berija hívei ellen: a végén – már 1957-ben – maga Malenkov is ennek esett áldozatul, ő is mint Berija volt barátja lett eltávolítva a vezetésből. (Érdekes momentum Malenkov életében, hogy kazahsztáni száműzetésében, már nyugdíjasként szakított a marxizmussal és hívő, aktív keresztény lett, többek között diakónusi szolgálatot is ellátott egy templomban.) E körülmények között Nagy Imre már csak azért is elfogadhatatlan volt Moszkva, hogy benne Hruscsov elsősorban a nemrég meggyilkolt fő ellenfél, Berija emberét látta.

Ami 1956 hivatalos rehabiltációját illeti Magyarországon, ez elsősorban az MSZMP népi szárnyának, s személyesen Pozsgaynak az érdeme. 1956 olyan összekötő pont volt, melyet szinte mindenki – a kádárista Grósz és köre kivételével – magának tudott tekinteni. Természetesen mindenki azt emelte ki belőle, ami számára fontosabb elem volt, dehát ez teljesen természetes.

Orbán szerepe ebben marginális volt. Az akkor még ultraliberális és fanatikus nyugatpárti Orbán egyszerűen fiatal életkora miatt lett kijelölve a Nagy-újratemetés egyik szónokaként. Tény viszont, hogy Orbán beszéde volt a legemlékezetesebb az összes elhangzott beszéd közül, gyakorlatilag ekkor lett Orbán országosan ismert személyiséggé. Meg merném kockáztatni: e beszéd nélkül a Fidesz 1990-ben parlamenten kívüli párt maradt volna.

Kitérnék még a „ruszkik haza” legendáriumra. Valóban Orbán volt az, aki először nagy nyilvánosság előtt kimondta a szovjet csapatok Magyarországról való kivonásának szükségességét, bár ezt manapság a fanatikus antiorbánista hívők tagadni szokták. De azt is hozzá kell tenni ehhez: a csapatkivonás már nem volt valódi téma, a Szovjetúnió is ki akarta vonni csapatait, csak kereste ennek a lehető legkedvezőbb formáját. Ez végül 1989 decemberében történt meg, amikor id. Bush és Gorbacsov találkoztak Máltán és megbeszélték a hidegháború végét, ami a gyakorlatban a Szovjetúnió feltétel nélküli kapitulációját jelentette. A naív Gorbacsovot ekkor csapta be Bush többek között a NATO nem-terjeszkedésének ígéretével.

Ezzel kapcsolatos még van az a népszerű tévhit, hogy a magyar-orosz kapcsolatok a magyarországi szovjetellenes kampány miatt romlottak meg. Ebből semmi se igaz. Az orosz politika ilyen kérdésekben nagyon pragmatikus volt a Szovjetúnió megszűnése után. Ami pedig a gazdaságot illeti, nem azért csökkent le a magyar-orosz kereskedelem, mert az orosz megsértődtek, hanem azért, mert az új körülmények között a magyar termék immár nem voltak versenyképesek az orosz piacon.

Visszatérve 1956-ra, mi lett volna, ha a szovjetek nem avatkoznak be? Ez mindenképpen a kommunista rendszer végét is jelentette volna. Nagy Imre nem maradt volna sokáig az ország élén, gyakorlatilag visszatért volna az 1945 utáni politika, s a 8 évnyi kommunista diktatúra csak rossz emlék maradt volna.

  • mystes

    jó írás. de mi arra a forrás, hogy az usa ellenezte németország semlegesítésének/kiürítésének a tervét?