35

By | 2020-09-03

Ez most egy személyes megemlékezés, meg egy szerelmeslevél féle.

Tegnap családi ünnepünk volt. 35 éves ismerjük egymást a feleségemmel.

Ennek története úgy kezdődött, hogy 1985. szeptember 2-án elmentem a Havannai Egyetem Művészeti és Bölcsészeti Karának épületébe beiratkozni az első évfolyamra. A folyamat vége áthúzódott délutánra: sorba kellett állnom több száz emberrel együtt a könyvtár előtt, ahol egy darab alkalmazott mindenkinek átadta a szakja szerint neki járó tankönyvmennyiséget az egész félévre: Kubában a felsőkú oktatás teljesen ingyenes, beleértve a tankönyveket is, nem csak a kötelezőket, még a főbb ajánlottakat is beleértve.

az épület helye Havanna belső részének térképén (piros pont)

A sorbanállás kb. 3 órát vett igénybe (ez kubai mércével egy gyors sor), ezalatt időm volt alaposan körülnézni, többek között megvizsgálni részletesen a többi diákot is, akik közül nem tudhattam ki melyik szakon lesz – ezen a karon ugyanis összesen 5 különböző szak volt. Miért csak 5 szak egy ekkora karon? Ennek oka, hogy a politikai rendszer ellenére a kubai felsőoktatás sokkal jobban hasonlított az amerikaira, mint a szovjetre. A szovjet – és általában az akkori kelet-európai – rendszert az erős szakosodás jellemezte a legelejétől, ezt a nagy Szovjetúnióban az abszurdításig vitték, volt pl. olyan szak ott, hogy “tejipari mérnök”, ez nem vicc. Beiratkozik az ember, s az első naptól a tejiparról, az ott használt gépekről, műszerekről tanítják. Aztán 5 év múlva lediplomázik, elhelyezkedik segédmérnökként egy tejipari vállalatnál, majd esetleg karriert épít, s ő lesz a tejüzem főtejmérnöke 30 évvel később. Aztán amikor a rendszer összeomlik (1989-1992), munkanélküli lesz, hiszen csak a tejiparhoz ért, ott meg éppen nem alkalmaznak mérnököket, mert immár kapitalista logikával megsprórolják a költségeket erre is.

Ezzel szemben az amerikai rendszer az, hogy van 1-2 év alapképzés, s csak a 3. évtől van igazi szakosodás. Szóval Kubában is ez utóbbi volt, lásd az én szakom neve “bölcsészet” volt, ez 5-éves képzés volt, de a 2. év végéig együtt volt az egész szak, majd szétvált, ha jól emlékszem 4 vagy 5 szakosodásra, melyek pl. Magyarországon eleve önálló szakok lettek volna.

Szóval sorban álltam. S nyilván egy idő után a lányokra összpontosítottam. Kiszúrtam azonnal ki nem kubai. Ezt nem nehéz: akkoriban a kubai emberek nem juthattak külföldi árucikkekhez, így azonnal meg lehetettt állapítani, hogy aki kicsit is jobban van öltözve vagy szebb táskája van (sőt, nőknél a sminken is látszott), az nem lehet helyi ember.

Meg is állapítottam: rajtam kívül jelen van 9 idegen: egy szláv-germán kinézetű srác (később kiderült, hogy orosz, 2 hónap után ki is zuhant az egyetemről, mert súlyos alkoholistának bizonyult, ami miatt gyakorlatilag sose járt előadásra), 3 tipikus vietnámi ember (a vietnámiakat könnyű felismerni, olyanok, mint a kínaiak, viszont állandóan jó kedvük van), plusz volt 5 külföldi lány.

Volt egy tipikus mexikói lány, nagyon szép, csak hamarosan kiderült, hogy tévedett nemzetiségmegállapító készségem, mert a valóságban perzsa, afganisztáni perzsa azaz dari (az afganisztániak kb. negyede dari). Volt egy nagyon hevesen gesztikuláló latin-amerikai lány is, színfehér, erősen tömzsi termetű, először azt hittem argentín, de közelebbről hallva megállapítottam, nem olyan a kiejtése, s megállapítottam, karibi, ami Kubán kívó lehet még Dominika vagy Puerto Rico, s ez utóbbi lett a helyes megoldás. Volt aztán egy gyönyörű koreai lány, olyan mint a mai koreai popdívák, tipikus észak-koreai módra titkárnőnek öltözve, nála nem kellett sokat gondolkodni, hová valósi, hisz rá volt írva: a Kim Il Szung jelvény nem hagyott helyet vacilálásra.

S végül volt két bolgár lány, akik megállás nélkül beszéltek egymással: egy magas, tömzsi, kövérkés és egy apró, vékony termetű. Ez utóbbi olyan fehér bőrrel, mely még fehérebbnek tűnt a fekete szeme és hosszú fekete haja miatt, fehér színű középhosszú ruhát viselt, virágmintákkal, s olyan szemüvege volt, mint John Lennonnak.

Ha ez most hollywoodi mese volna, az következne, hogy nem bírtam többet levenni róla a szememet, beleszerettem, majd szerelmet vallottam neki hamarosan. De nem ez következik, hanem a valóság. Szóval bár besoroltam őt a jelen lévők között az 5 legszebb közé, nem történt semmi, nem estem senki iránt vak szerelembe.

35 éve

A kontraszt kedvéért az apró, vékony termetű, hófehér bőrű, fekete szemű és hosszú fekete hajú lány visszemlékezése rólam: “valami mogorva alak, valószínűleg orosz, 3 óra alatt egy hangot nem adott ki magából, de álandóan nézelődött, egyre mérgesebben, mintha arra készülni, hamarosan megver valakit amiatt, hogy sorba kell állnia”.

A nap eseményeinek vége, hogy átvettem a könyveket, majd hazamentem.

Dehát itt nyilván nem lehet lezárni. Hiszen ez egy kapcsolat története is.

Szóval másnap reggel bementem az első előadásra, s szembejött a vékony, alacsony lány, immár az én ízlésemnek megfelelőbben öltözve: zöld pulóver, testhez álló farmernadrág. Beszédbe is elegyedtünk, aminek következtében a teremben ugyanahhoz a hatszemélyes padhoz ültünk le, egymás mellé. Gyakran beszélgettünk a szünetekben, s így hamarosan jó haverok lettünk, de mintha azonos neműek lennénk, azaz semmi nyoma nem volt bármiféle romantikának. Olyannyire nem, hogy megbeszéltem vele, hogy tetszik nekem az egyik lány a csoportban, ő meg egy srácról mondta el ugyanezt, aki egy másik csoportban volt. Ez az abszolút baráti kapcsolat ment szépen tovább, szeptember végén már közös programot is szerveztünk, strandra mentünk együtt, de moziban is voltunk együtt 2-szer, meg várostnézni, időnként könyvtárba is mentünk együtt. Az október 26-án tartott születésnapi buliján a sok vendég között én voltam a két meghívott csoporttárs egyike.

Nagyon élvezetes haver volt, mert könnyen megértettük egymást, s tudása is nagy volt, nem kellett mindent magyarázni neki. Plusz jól is nézett ki, amit eddig nem tapasztaltam soha okos nőknél.

Aztán október legvégén kórházban voltam 3 napot. Volt időm elmélkedni, s lassan rádöbbentem: egyetlen problémám, ami miatt valami lelki hiányérzetem van, hogy magamnak se vallom be azt a tényt, hogy mélyen szerelmes vagyok a hivatalosan csak haveromba. Addig mindig úgy lettem szerelmes, hogy percek alatt, ami aztán el is tudott múlni percek alatt, itt meg számomra szokatlanul, lassú folyamat eredménye volt az érzelem.

Persze elmondtam neki, ő meg azt mondta, ez csak tévképzet, valószínűleg nagyon kell nekem valaki, s éppen ő volt a közelben, így ő lett az, de ez komolytalan. Amikor kijöttem a kórházból november 1-jén, ami éppen szombat volt, este házibuliba mentünk, ott először csókolóztunk, de másnap már azt mondta, ezt felejtsük el, hiba volt, ő csak azért engedte, mert a barátom, s nem akart visszutasítani, mert látta nagyon kell nekem a csók.

Ez aztán így ment pár hétig. Még azt is mondta, szerez nekem igazi barátnőt, ha kell. Sőt, ha ez a célom, akkor valamelyik délelőtt, amikor nincsenek otthon a szülei, előadás helyett menjünk fel hozzá, s baráti alapon lehet szex is, szívesen segít ebben is, ha aztán másnak nem mondom el. Én elmondtam: nekem nem másik barátnő kell vagy szexpartner, hanem igazi kapcsolat és csakis vele.

Karácsony előtt végre elmondta: részben nem volt biztos magában, részben nem volt biztos, nem akarom-e csak kihasználni a barátságunkat, ezért viselkedett így. De már egyetért velem: ő se akar továbbra is csak barát lenni, akkor mostantól pár leszünk. Az első teljesen szabályos, “hivatalos” szexuális együttlétünk a következő év január 19-én volt. Akkoriban nem volt elfogadott, hogy csak úgy szexel valaki, szóval rejteni kellett a szülőktől, de azért heti átlag 4 alkalommal megtaláltuk a megfelelő helyet és időt hozzá.

S gyorsan mi lettünk az egyetemen a mindig mindent együtt csináló, sose egymástól elváló szerelmespár mintapéldánya. A végén már a szemináriumi foglalkozásokhoz is azonos feladatot adtak nekünk a tanárok “maguk úgyis együtt lesznek” alapon.

30 éve

S ismét eltérés a hollywoodi recepttől: sose kértem meg a kezét! Egyszerűen májusban egy parkban ülve megbeszéltük, hogy nem akarjuk kapcsolatunk végét a tanév befejezése után (ahogy ez lett volna, normál esetben, hiszen végetért kubai tartózkodásunk, neki júliusban, nekem augusztusban), inkább szeretnénk együtt maradni, szóval akkor ősszel házasodjunk össze. Ez meg is történt október 16-án, Budapesten.

esküvő

1986. július 26-án váltunk szét, neki végleg haza kellett mennie. Kint voltam vele a repülőtéren, néztem, amint elrepül Berlinbe. Akkoriban Kuba és a világ többi része között nagyon gyér volt a légiközlekedés, az egyik fő útvonal a Havanna és Kelet-Berlin közti járat volt, egyórás leszállással Ganderben. Olyan nyomasztó érzés volt, hogy három napig nem bírtam enni. Pedig ez csak ideiglenes szétválás volt. Én augusztus 20-án hagytam el Kubát, mégpedig extrém módon hajóval: apám elintézte, hogy egy egyébként utasokat nem szállító keletnémet kereskedelmi hajó elvigyen minket Havannából Rostockba. Végül Budapestre szeptember 6-án érkeztem meg. Azonal el is kezdtem intézni a papírokat, akkor még különböző állampolgárságű emberek házasodásához igazságügyminisztériumi papír kellett. Október 2-án megérkezett az immár hivatalosan is mennyasszonyom Budapestre, s 16-án házasodtunk. Ehhez is külön engedély kellett, mert hivatalosan 30 nap kötelező várakozást írt elő a jogszabály a házasulási szándék bejelentése között, mi pedig csak az első munkanapon, 6-án tudtuk ezt megtenni (a bejelentéshez kellett mindkét fél jelenléte). Szerencsére volt kiskapu: a jogszabály felhatalmazta az illetékes anyakönyvvezetőt, hogy indokoltan sürgős esetben mentesítheti a feleket a várakozás alól. Mi azt találtuk ki, hogy a feleségnek el kell utaznia az országból más országbeli tanulmányainak megkezdése céljából – ez még félig igaz is volt.

De a lényeg: most még jobban szeretem, mint a kezdetekkor. Ő az abszolút lelki társam. Ha nem lenne, az olyan lenne, mintha hiányozna az egyik lábam vagy kezem.

25 éve

Persze minden kapcsolatban vannak mélypontok, aki ezt tagadja, az hazudik. Azok a kapcsolatok, melyekben “egy rossz szó nem hangzik el” valójában felületes viszonyok, a felek a valóságban le se szarják egymást. De minden probléma és mélypont nem lett olyan szintű, hogy az a kapcsolat lényegét veszélyeztette volna. Mindig mi maradtunk egymás számára a legfontosabbak, így sok komoly gond se tudta a dolgokat tönkretenni.

10 éve

Ha ő nem lenne, valószínűleg Birca Hang Média se lenne. Abszolút lelki társam ebben is. Eszmei, politikai nézeteink kb. 90 %-ban azonosak.

Viszont különbségeink is vannak, ami hasznos. Pl. a filmes ízlésünk nagyon más. Viccelődni szoktunk egymással, mert én szeretem a művészfilmet, ő meg a fantasyt, viszont én meg elalszom a fantasyn, ő meg ki nem állhatja a művészfilmeket. Szóval azt szokta mondani “húsz perce nem történik semmi, s már lement a film fele, de nem derült ki miről szól, ez neked való film“, én meg azzal reagálok “a törpék legyőzték megint a gonosz szörnyetegeket?

tegnap készült a közeli presszóban
első gyerekünkkel
második gyerekünkkel
34 és fél éve mint szerelmespár Kubában (strand)