A beavatás

By | 2020-12-29

A beavatás iránti igény nem csökken a materializmus és a liberalizmus győzelme óta se.

A beavatás azt jelenti, az ember részese valami nála nagyobbnak, mégpedig úgy, hogy kevesek nyerik el ezt a jogot.

Írják, a késői pogány Rómában hatalmas piaca volt a beavatásoknak, a különböző titkos tanoknak. A talajt vesztett emberek menekültek a szellembe.

A nagy világvallások jellegzetessége – nem csak a kereszténységé! -, hogy könnyedén bárki beavatott lehet, s a titkos tanítás mindenki számára nyitott, annak titkossága nem a tartalom, hanem maga a tanítás. De egyes tömegmozgalommá vált politikai eszmék is így épültek fel.

Amint azonban a helyzet elkezd zavaros lenne, mindez kevésnek bizonyul egyesek számára, s ezen egyesek száma növekszik párhuzamosan a zavarral. Még nagy emberek is beleesnek ebbe a csapdába néha.

Pedig a hagyományhoz nem is kell beavatás. A hagyomány a természetes jó kisugárzása, melyből közvetlenül meríteni lehet. Nyilván létezhetnek teljesen érvényesen intézmények, melyek tagsági hálót építenek fel, de önmagukban ezek nem képesek hagyományt teremteni, csak azt esetleg segíteni.

A gyökértelen intézmény pedig olyan, mint a népviselet, melyet nem hordanak.

A modern keresekedelem is él ezekkel az eszközökkel, innen a “csak neked, csak most” szöveg, s persze a legnagyobb példa az mlm-piramisjátékok, ahol a kiválasztottság érzésével csábítják ideig-óráig az új “híveket”.