A demagóg propaganda

A demagóg propaganda fő baja annak alattomos és hazug jellege.

Mint a kommunizmusban élt ember akkoriban figyeltem fel erre a jelenségre. Először ösztönösen, még 8-9 éves koromban, majd pedig 16-17 évesen már tudatosan is.

Kamaszkoromat Kubában töltöttem, gyakorlatilag ott szocializálódtam. Itt egyszerre hármas hatás ért:

  • egyrészt a kubai valóság hatása,
  • másrészt a szovjet iskolám hatása,
  • harmadrészt a magyar valóság hatása, hiszen apám magyar kiküldöttként volt Kubában.

Mind a három marxista állam volt (Kuba ma is az), de különbségek is voltak. Most csak a propagandát illető módszerek közti különbségekre térnék ki.

A szovjet propaganda volt a leginkább hagyományos. Ennek lényege: a mi igazságunk tudományos alapú, ezért aki másképp látja a dolgokat, az egyszerűen nem eléggé képzett, művelt ember. Ennek következménye: a más vélemény szimplán egy alacsonyabb szintű, fejletlen, elmaradott vélemény, melyet tudományos eszköztárunkkal könnyedén le lehet győzni.

A magyar propaganda inkább az összekacsintós aljasságon alapult. Azaz „mi is tudjuk, hogy hülyeséget mondunk, de ezt így kell csinálni”. Aki ezt a szabályrendszert nem fogadja el, az egyszerűen szalonképtelen alak, mint az, aki fürdőgatyában és papucsban megy az operába. Mivel sok hivatalos magyar személyt láttam, s sok beszélgetést volt lehetőségem meghallgatni, mindig megdöbbentett a magyarok határtalan cinizmusa.

Személyes tapasztalataim szerint a magyar hivatalos emberek 70 %-a ehhez a típushoz tartozott: azaz semmiben se hitt, de borzasztóan haragudott mindenkire, aki a dolgokat másképp látta. Ez a típus volt számomra a legutálatosabb: ők utálták egyébként mind a két másik csoport tagjait, melyekről most fogok írni.

Az egyik az őszinte hívők csoportja volt. Ők tényleg marxisták voltak, hittek komolyan a rendszerben és annak elveiben. Amikor kritizálták a rendszert, azt is ilyen elvi alapról tették, azaz a hittel, hogy ők a rendszer negatív, az eszmétől idegen elemei ellen harcolnak. Fontos megjegyzés: ez a csoport nem volt eszmeileg egyébként egységes, mert egyformán volt köztük – akkori szóval – „balos”, azaz ortodox, „sztálinista” marxista, s – szinté akkori szóval – eurokommunista. Ennek a csoportnak az aránya kb. 10 %-ra saccolnám.

S végül volt az antimarxisták csoportja. Látszólag furcsa, hogy lehettek hivatalos pozícióban antimarxisták egy marxista diktatúrában, de a késő-kádári korban ez lehetséges volt. Komoly csoport volt, minden ötödik hivatalos személy ilyen volt a 80-as években! Egyébként ez a csoport se volt egységes, mert ugyanúgy voltak benne nacionalisták, mind liberálisok.

A magyar rendszer propagandája az összes fenti jellemző miatt romlott volt, undorító.

Nála csak a kubai volt demagógabb. Az egyszerűen azt hazudta, hogy az egész világ kommunista! A módszer: kommunistának volt beállítva szinte minden álláspont, mely valamilyen szempotból egyezett a kommunizmuséval, akkor is, ha ugyanaz az álláspont sokkal több dologban viszont ellentétes volt a  kommunizmuséval. Ügyes, nem?

A marxizmus világméretű bukása után a liberalizmus vette át a terepet.

A mai üzleti élet magatartása a semmiben sem hívők magatartásához hasonló: nem hiszik el a liberális dogmákat, de kiközösítik azt, aki azokat nyíltan kritizálja.

A liberális hangadók korábbi módszere a szovjet volt: azaz egyszerűen megpróbálták marginalizálni az ellenvéleményt, azt elmaradottnak, tudtlanságnak beállítva.

Mivel ez csúnyán bukott, ma a kubai módszer a divat: mindent liberálisnak beállítani. Így lehet például egyszerre liberális az ultrajobbos kapitalizmuspárti és a szélsőbalos kapitalizmusellenes, egyszerre a kettő!

Ugyanez a módszer a divatosság képzetének erőltetése. A liberalizmusnak kedves ügye valamiféle kedves, jópofa, divatos dolgok. Lásd pl. a homoszexualizmust. Az nem annak van beállítva ami, hanem jópofa, kedves, derék, fiatalos ügynek.

Semmi kifogásom a nekem nem tetsző eszmék propagálása ellen, de ne tessék hazudni a propagandában. Csak ezt kérem!