A kádárista technokratizmus rögeszméi I. – a munkanélküliség

By | 2018-02-15

Ezzel a címmel – A kádárista technokratizmus rögeszméi – sorozatot indítok, amit 8 részesre tervezek. Hogy ki ez az elit, arról írtam már.

Igyekszem hetente 1-1 részt elkészíteni. Valós példákkal, de kicsit meg fogom változtatni az adatokat, hogy még véletlenül se ismerjen magára egyetlen érintett se. Miért? Mert akiktől idézni fogok kivétel nélkül kis- és középkáderek voltak Kádár alatt, nem döntéshozók, azaz amorális lenne felelősökként beállítani őket bármiért is. Nyilván amit mondanak az ökörség, dehát mégse bűn hülyének lenni.

Hozzáteszem: abban a korban magam is vakon hittem mindebben. Kora kamaszkori eszmélésem (a 70-es évek közepe) idejétől számítva a 90-es évek közepéig magam is liberális voltam – 2 évet leszámítva, 1984-1985 között -, mégpedig a liberalizmus legrombolóbb, progresszivista hagyományában hittem.

Azt hiszem, sorozatom érdekes lesz. Különösen az, hogy sok esetben a megfogalmazott gondolatok egyezni fognak az 1990 utáni SZDSZ – és az akkori Fidesz – inspirálta liberális konszenzussal, mely máig alapja minden ballib eszmeiségnek. Viszont lesznek mellbevágó kivételek is, erre felhívom a figyelmet.

*

“A munkanélküliség szükséges rossz. Az emberek lusták, mint a szar, s ha nincs korbács a hátuk mögött, akkor nem csinálnak semmit,
csak tespednek.”

“Nálunk, Magyarországon is azért mennek rosszul a dolgok, mert mindenkinek megvan a jó meleg munkahelye, ahol reggeltől késő délutánig alszik. S a gyárakban, meg általában a fizikai munkások még legalább valamit csinálnak, persze rosszul, hiszen látható az eredmény, de az irodákban a helyzet még rosszabb: az emberek kijárnak munkaidőben bevásárolni, fodrászhoz, orvoshoz.”

“Miért fejlődik a nyugat? Mert a dolgozó ott retteg, hogy kirúgják, ha nem dolgozik. S azonnal ki is rúgnak mindenkit, aki nem dolgozik munkaidőben.”

“Ezért is áll vesztésre a szocializmus, s győz a kapitalizmus! Nálunk minden jár mindenkinek, üdülőbeutalótól anyámtyúkjáig, az állam minden naplopót kényeztet. Nyugaton bezzeg, aki nem dolgozik, az mehet a híd alá aludni. S ez így van jól: aki nem dolgozik, az ne is egyen!”

“Londonban a repülőtéren láttam a bárban: a pultos csak úgy pörgött, alig lehetett szemmel követni a mozdulatait! Nálunk az ilyen helyeken a dolgozók a körmüket reszelik, s egész nap traccsolnak egymással, unott pofával meredve a vendégekre.”

Mély konszenzus volt minderről. S érdekes módon a nyugatról a neoliberális, nem a szociáldemokrata modell volt megtapsolva. Az akkori nyugati  szociáldemokrácia még nem volt az ami mostanában: azaz még nem züllött liberálissá. Éppen ezért nem tetszett a technokratáknak, azt túlságosan szocialista szagúnak látták. Hiszen miféle dolog az, hogy egy cégvezető nem rúghatja ki szabadon a munkásokat, s egyeztetnie kell ehhez, meg végkielégítéseket fizetnie?

A magyar technokrata nyugati kedvence nem Bruno Kreisky* vagy François Mitterrand** volt, hanem Margaret Thatcher*** és Ronald Reagan***. Ez utóbbiak külpolitikáját elítélték persze, de gazdaságpolitikájukat csodálták. Pl. tapsoltak Thatchernek az 1984-1985-ös bányászsztrájk leveréséhez.

A lengyelországi “események” kapcsán is az volt a narratíva, hogy a lengyelek lopják a napot, ahelyett hogy dolgoznának. Hozzáteszem, ez része volt a korabeli hivatalos propagandának is, míg természetesen a brit bányásztiltakozások esetében a hivatalos propaganda nyilván a bányászok oldalán állt. Jaruzelski**** 1981-es puccsát mélyen támogatta a technokrata vélemény, azt is úgy értékelte, hogy végre nyugalom lesz, s talán megindul a “munka”. Fontos, hogy természetesen nem hitte el ez az elit a hivatalos narratívát, hogy a lengyel ellenzék nyugati érdekeket képviselne, hanem ezt is a “lusta lengyel nem akar dolgozni” képletbe helyezte el.

Ezt a narratívát erősítette, hogy lengyel ellenzékiség a 80-as években szakszervezeti formát öltött. A mi elitünk pedig a szakszervezetet rossznak tartotta. A szakszervezet kb. a naplopók naplopási jogát védő parazita szervezet képét öltötte. Azaz itt is megvolt a kapocs a brit sztrájk és a lengyel sztrájk között: Jaruselsi itt Thatcherrel lett egy fiókba helyezve, hiszen mindketten kemény kézzel leverték a lustákat.

A 90-es évek egyik első tette volt az eleve harmatgyenge szakszervezetek bezúzása. Azóta is szimpla tény: Magyarországon a sztrájk szentségtörésnek számít, s ha meg is történik, a liberális konszenzus csakis állami intézmények ellenében tartja elfogadhatónak. A tavalyi, egyébként erősen jelképes Tesco-sztrájkot a liberálisan gondolkodók mélyen elítéltek, s nem csak rövidtávú politikai okokból (lásd, Orbánt erősíti mindez), hanem a leírt szellemiség miatt. A magyar ballib álláspont valahol a XIX. eleji liberalizmus szintjén ragadt meg, mely a sztrájkot kb. aljas szerződésszegésnek tekintette a lusta munkások által. Ezt az álláspontot még a csodált Reagan és Thatcher is kiröhögték volna. Ballib szemmel Reagan is picit komcsigyanús. A kelet-európai liberális minden esetben gazemberebb a nyugatinál, ez szögezzük le.

* – osztrák miniszterelnök (1970-1983)
** – francia köztársasági elnök (1981-1995)
*** – brit miniszterelnök (1979-1990)
**** – amerikai elnök (1981-1989)
***** – Wojciech Jaruzelski, Lengyelország teljhatalmú vezetője (1981-1989)