A későbbi ókori filozófia

By | 2018-11-28

A korai filozófiáról volt szó már.

A későit a koraitól Szókratész, Platón és Arisztotelész választják el. Platónt és Arisztotelészt nem lehet nem tágyalni külön, mert fontosságuk összemérhetetlen mindenki máséval, Szókratész pedig elválaszthatatlan Platóntól.

A szofizmust nem említettem külön sehol, ennek oka, hogy erről az áramlatról bőven szó esik Platón műveiben, Platón egyik kedvenc témája a szofizmus kritikája volt.

De mik azok az Arisztotelész utáni ókori áramlatok, melyekről mindenképpen tudni kell. Négyet említenék meg: hedonizmus, cinizmus, szkepticizmus, sztoicizmus. Érdekes, hogy mind a 4 szó –  hedonista, cinikus, szkeptikus, sztoikus – mára köznapi szó lett, az első kettő negatív, a másik kettő pozitív jelentéssel. De fontos észben tartani: a modern jelentés nem azonos az eredetivel, bár természetesen van kapcsolat a kettő között.

Itt se fogok részletes leírást adni, csak arról szólok, ami szerintem érdekes. De kicsit részletesebben mégis. Miért? Mert úgy tapasztalom, ez a korszak valahogy másodrendűnek van leminősítve, mintha csak valamiféle átmenet lenne egyrészt Platón és Arisztotelész, másrészről a középkor között. Pedig szerintem ez nem így van, nagyon értékes dolgok történtek ebben  a korban!

*

A hedonizmus korai irányzata az Arisztipposz által az V. sz. végén alapított kürénéi irányzat (Arisztipposz Kürénében született, ez a mai Líbiában van, innen a név). Ez az irányzat materialista, azaz semmi sincs az anyagi világon kívül. az emberi lélek is anyagi és meghal testünkkel együtt.

Szerintük a világ megismerhetetlen, csak abban lehetünk biztosak, amit érzünk. Se azt nem tudhatjuk mások mit éreznek, se azt, hogy a mi érzéseinket okozó dolgok milyenek a valóságban. Ebből következően az egyetlen jó az élvezet, az egyetlen rossz pedig a fájdalom, s az élvezetek között a legfőbbek  a testi élvezetek. Az ember célja ezen utóbbiak maximalizálása, aminek érdekében bármit megtehet, az egyetlen korlát a fájdalom és a józan belátás. Pl. ahhoz szükséges józan ész, hogy ha kell, lemondjunk egy adott élvezetről, mert tudjuk, hogy az később fájdalmat fog hozni.

A későbbi, s egyben sokkal nagyobb hatású hedonista irányzat az epikureizmus – alapítója Epikurosz nevéből -, mely tulajdonképpen felfogható úgy, mint a kürénei irányzat és az atomizmus egyfajta vegyítése.

Az epikureizmus nagyon érdekes filozófiai iskola, talán ez hasonlít az összes ókori áramlat közül a legjobban arra, amit modern, materialista, tudományos világnézetnek lehet nevezni. Ezért többet írok róla.

Az epikureizmus gyakorlatilag felfogható úgy, mint az atomizmus javított verziója, a rendszerből kiiktatta az atomizmus inkoherens elemeit. Minden alapja az atomok, az atomok szigorú fizikai szabályok alapján működnek, azonban mégsincs determinizmus. Ennek fő oka, hogy bár az atomok formája véges számú, azok időnként eltérnek szabályos irányuktól, mégpedig pontosan egy egységnyit. Ugyanis mind az űrben, mind az anyagban van egy legkisebb egység, az űrbeli legkisebb egység az a távolság, melynél kisebb nem tehető meg, míg az anyagban a legkisebb egység az atom. Ha nem lenne atom, a dolgok széteshetnének, az atom szilárdsága és feloszthatatlansága a garancia a dolgok létezésére. Az atomnak is lehetnek részei, de azok száma véges, mert van egy lehető legkisebb rész. Azaz kétféle lehető legkisebb anyagrész létezik: abszolút értelemben ezek az atom legkisebb alkotóelemei, relatív értelemben viszont maga az atom. Az abszolút legkisebb részek nem képesek önmagukban létezni, csak az atom részeiként.

A mindenség örök idők óta van, s örökké lesz, az anyag nem vész el, csak átalakul. Az űr egyben helyet és teret is jelent. Epikurosz az első, aki kitalálta a tér fogalmát. Korábban az űrről vagy azt állították, hogy nincs, vagy azt, hogy valamiféle láthatatlan anyag, mely helyet cserél a dolgokkal, azok mozgása során. A dolgok maguk is atomokból és űrből állnak, hiszen ha nem így lenne, nem lehetnének részei.

Az atomoknak vannak saját tulajdonságaik, azonban a dolgok rendelkeznek ezeken kívül másodlagos tulajdonságokkal is, melyek a dolgokat alkotó atomok összességének a tulajdonságai, ezek függenek a megfigyelőtől is. Az idő is csak a dolgok tulajdonsága, azok mozgásának mértéke, önmagában nem létezik.

A dolgokat alkotó atomok mindig mozgásban vannak, ez független a dolgok mozgásától. Ahogy egy nyugalomban lévő hangyabolyban az egyes hangyák mozoghatnak a bolyon belül, de ettől még az egész boly kívülről mozdulatlan lehet.

Az atomok mozgásának oka súlyuk és természetes hajlamuk a mozgásra, továbbá az atomok ütköznek egymással, ez is hatást vált ki. Mnt már mondtam, a mozgás szabályos, de az atomok képesek egy egységnyivel eltérni a szabályos mozgási irányuktól. Az atomok mozgási sebessége “elképzelhetetlenül nagy”, ha képesek is lennénk látni az atomokat (akkoriban nem volt mikroszkóp), a mozgásukat akkor se lennénk képesek felfogni,

Világból nem egy van, hanem számtalanul sok. Lásd: XX. sz. végi multiverzum-elmélet! Minden világban másképp kapcsolódnak az atomok, ezért minden világ kicsit vagy nagyon más, mint  a miénk. Az, hogy a mi világunk éppen olyan amilyen szimpla véletlen eredménye, ez egyszerűen az egyik a számtalan lehetséges világ közül. A világunknak nincs semmilyen célja, senki se teremtette, tervezte.

Az élvezet az emberek fő célja, de ez sokkal kifinomultabb módon van magyarázva, mint a kürénléiéknél: a fő cél olyan élet, melyet a nyugalom ural, ezért olyannak kell lennie életvitelünknek, mely maximálisan semleges. A testi élvezeteket a lehető legszükségesebbekre kell csökkenteni. A szellemi élvezet fontosabb a testinél, mert tartósabb és képes a testi fájdalmakat is enyhíteni, de ebben is mérsékelten kell viselkedni, pl. az öncélú tudásszomj ugyanúgy káros, mint a falánkság: mindkettő csak felesleges vágyakat okoz, melyek kielégítetlensége aztán fájdalommal jár. Azaz a gyönyör mindenképpen magában foglalja az erények gyakorlását.

Az élvezet lehet statikus és lehet dinamikus. A dinamikus gyönyör pl. az, ha valaki éhes, majd jóllakik, ami által gyönyört érez. Ez azonban ideiglenes gyönyör. Ennél sokkal jobb a statikus gyönyör, amikor pl. valaki rendszereen étkezik, s sose éhes. Ez a tartós élvezet, erre kell törekedni, s ez a típusú gyönyör okozza az említett nyugalom állapotát is.

Istenek léteznek, de ők se természetfelettiek, s nem foglalkoznak az emberi világgal. Az istenek egyfajta szuperhősök vagy bölcsek, akik elérték a tökéletes nyugalom állapotát. Ezen állapotuk miatt ők be se avatkoznak az emberi világba. Emiatt az istenektől való félelem alaptalan. Lehetnek azonbna példaképeink mint az elért tökéletes nyugalom mintái.

A lélek anyagból van. Szerepe a gondolkodás és az öntudata fenntartása. A lékek csupán az anyag egyik alakja, az emberi test sajátossága, de nem transzcends, se örökké létező valami. Mindenkinek a lelke meghal testével együtt. A lélek speciális tulajdonsága, hogy képes hatni az atomok mozgására, többek között a már említett atom-kilengés előidézésére, azaz egy egységnyivel eltéríteni őket szabályos mozgási irányuktól. Ezért van szabad akaratunk, azaz bár nagyban meghatároz minket a testünk, mégse hat az ránk bénító erővel, azaz akaratunk és eszünk segítségével lelkünk képes eltéríteni testünket attól, amire született.

Érzékszerveink pontosan adják vissza a valóságot, ha valamit tévesen ítélünk meg annak oka csak az, hogy hibás következtetéseket vonunk le az érzékleteinkből. Helyes ítéleteink alapja az érzekleteinken kívül az előzetes felfogás és az érzés. Az előzetes felfogás nem olyasmi, mint Platón ideái, hanem egyszerűen az egyes dolgok többszöri szemlélete alapján kialakult információ. Az érzés pedig az élvezet és a fájdalom. A vélemények vonatkozhatnak nyilvánvaló és nem nyilvánvaló dolgokra. Az előbbi esetben a fentibb érzékelés, előzetes felfogás és érzés hármasa alapján tudjuk eldönteni, hog egy vélemény igaz-e, míg  a nem nyilvánvaló dolgok esetében akkor tudjuk, hogy egy vélenény igaz-e, ha nem találunk neki ellentmondó bizonyítékot a nyilvánvaló dolgok köréből.

A társadalmi szabályokat be kell tartani, de nem azért, mert ezt Isten vagy valamiféle erkölcs diktálná (a jó erkölcs önmagában értelmetlen), hanem mert ez az önérdekünk: egy rendezett társadalomban nagyobb az esélyünk saját maximális élvezetünk elérésére.

Epikurosz iskolájának alapszabálya megmaradt szerencsére, ez egy négysoros vers, a Tetrapharmakosz (= Négy gyógyszer):

Ne félj istentől,

Ne aggódj a halál miatt,

A jót könnyű elérni,

A szörnyűt könnyű kibírni.

Mára a „hedonista” szó pejoratívvá vált, de mint láthattuk, ez az eredeti értelem erős, sőt totális félreértelmezése.

*

A cinizmus alapítója Antiszthenész, de nála sokkal ismertebb tanítványa Diogenész.

Ez nem is olyan szinten filozófiai iskola, mint a többi, inkább egyfajta ókori hippimozgalom. Az alapvető tanítás, hogy az emberi kultúra a bajok oka, a természethez kell visszatérni, így érhetjük el szabadságunkat. A szabad ember tehát elutasít minden társadalmi értéket, helyettük a természetben is meglévő értékeket választja, így megszabadul minden negatív érzelemtől, természetellenes érzéstől és vágytól, ennek módja az aszketikus életmód, azaz megelégedni csak azzal, ami biológiai szükséglet az ember számára. Amint az ember eléri, tökéletes nyugalomban lesz, ami a boldogság feltétele.

Hogyan lett a „cinikus” szó negatív? A későbbi időkben egyes cinikusok nem követték a gyakorlatban is a tanítást, azaz mellőzték a szigorú aszketizmust, de ragaszkodtak eközben a társadalmi szabályok elvetéséhez.  Így a közvélemény a kezdeti pozitív véleményét negatívra váltotta: hiszen ezzel a cinizmus követői már hiteltelenekké váltak.

*

*

A szkepticizmus alapítója Pürrhón. A kiindulópont Szókratész – mint a másik 3 iskolánál is -, természetesen Szókratész valamely sajátos gondolatának radikális felfogása. Szókratész azt mondta, ő  a legbölcsebb ember, mert ő legalább tudja, hogy mit nem tud, míg a többiek ezt se tudják.  Pürrhón ezt tovább gondolja: ő még azt sem tudja, amit nem tud. Amiből a következtetés: mivel semmi se biztos, semmi értelme bármiről is álláspontot kialakítani. Ha így teszünk, teljes lelki nyugalmat érünk el, ami boldogsághoz vezet.

Vagyük észre: itt elsősorban nem a megismerhetőség problémájáról van azonban szó, azaz nem arról, hogy érzékszerveinkben és/vagy ítéletünkben nem bízhatunk meg, hanem arról: maga a valóság önmagában meghatározható-e. A szkeptikusok nem kételkednek a valóság létezésében, s az érzékelés problémája sem a lényeg, hanem maga a valóság természete a központi kérdés. A valóság meghatározhatatlan, önmagában se ilyen, se olyan, ezért kell a valóságról adott értékítéletet felfüggeszteni. Ami azonban nem jelenti azt, hogy a jelenségeket ne kellene elfogadni, hogy olyanok lennének, amiknek tűnnnek, de ez nem azonos a jelenségek alapjául szolgáló dolgok értékítéletével.

A cinizmushoz képest a fő eltérés. hogy a szkeptikusok nem küzdenek a társadalom ellen, sőt az elfogadják: hiszen mivel a világ meghatározhatatlan, felesleges egy vagy más nézet ellen küzdeni, sőt érdemes elfogadni azt, amit a közvélemény állít, csak egyszerűen nem kell hinni benne. A cinikus egyfajta hippi, aki aktívan küzd a társadalom ellen, míg a szkeptikus agnosztikus tipusú példás tagja a társadalomnak, elfogadja  a közkeletű nézeteket, csak azokban nem hisz, hiszen alapelve, hogy minden lehet így is és úgy is. A szkeptikus átlagemberként reagál a jelenségekre, vagy emberi ösztönei alapján vagy a társadalmi szokások alapján, nem kételkedik magukban a jelenségekben, de nem mondja se azt, hogy egy jelenség helyesen, se azt, hogy helytelenül írja le az illető jelenség alapjául szolgáló dolgot.

A cél ugyanúgy a tökéletes nyugalom, mint a cinikusoknál és az epikureusoknál, de az út hozzá csakis az értékítéletek felfüggesztésén keresztül vezet. Az is elfogadható, hogy egyes nyilvánvaló dolgokról feltételezzük, hogy azok nagyobb valószínűséggel ilyenek, mint olyanok, más dolgokról meg azt állítjuk, náluk nem állapítható meg, mi a valószínűbb, de az első esetben se mondhatunk ki biztosan semmit.

Nagyon érdekes, hogy Pürrhón szerint mik az ítéletalkotás felfüggesztésének elvei, így ezeket leírnám:

  • a megfigyelőtől függő elvek:
    • az élőlények különbözősége: pl. az illóolaj kellemes az embernek, de riasztja a szúnyogokat, nem tudhatjuk biztosan, hogy mi az illóolaj valódi természete, nem mondhatjuk, hogy nekünk van igazunk,  a szúnyogok meg tévednek,
    • az emberek különbözősége: az egyik ember egy pohár bortól lerészegedik, más meg képes több üveggel meginni, azaz ugyanaz nem ugyanúgy hat ránk, így azt se tudjuk eldönteni, mi a jó és mi a rossz,
    • az érzékszervek különbözősége: látjuk az alma színét, érezzük illatát, stb., de nem tudhathjuk ezek az alma valódi tulajdonságai vagy csak esetleg valami egész más az alma tulajdonsága, de azt érzékszerveink más-más módon érzékelik, továbbá az is lehet, hogy az almának van olyan tulajdonsága is, melyet nem tudunk érzékelni, mert nincs meg az ehhez szükséges érzékszervünk,
    • a körülmények különbözősége: pl. részegen hallucinálunk, míg józanul nem, csak azt tudhatjuk, hogy egy adott állapotban mit érzékelünk, de azt nem melyik állapotbeli érzékelés a helyes,
  • a megfigyelttől függő elvek:
    • a dolgok felépítésének különbözősége: a dolgok részekből állnak, s a részek tulajdonságai nem azonosak az egész tulajdonságaival, pl. a levágott kos szarva fekete, de ha megőrüljük, fehér por lesz belőle,
    • az életvitel és a szokás különbözősége: Pürrhón korának példája erre, hogy míg pl. a görögök termászetes dolognak tekintik a homoszexualitást, addig a rómaiak büntetik, vagy egyes vallásokban van emberáldozat, míg másokban ez tilos,
  • a megfigyelőtől és a megfigyelttől is függő elvek:
    • az elhelyezkedés különbözősége: a hajó távolról kicsinek és mozdulatlannak látszik, közelről nagynak és mozgásban lévőnek,
    • az összekeveredés különbözősége: a dolgok más dolgokkal együtt vannak előttünk, s a dolgok hatnak egymásra, pl. a hang másképp hallatszik vízen és levegőn keresztül,
    • az előfordulás különbözősége: pl. a Nap sokkal jelentősebb, mint egy üstökös, de mivel minden nap látjuk a Napot, nem tulajdonítunk neki olyan jelentőséget, mint egy ritka üstökösnek, vagy az aranyat azért értékeljük, mert ritka, viszont ha tele lenne arannyal a föld, úgy kezelnénk, ahogy most a kavicsot,
    • a viszony különbözősége: minden valaminek a viszonyában létezik.

A viszony a fő elv, a többi 9 voltaképpen ennek alelveként is felfogható. Minden jelenség valamilyen viszonyítási rendszerben van, nincs semleges és tiszta nézőpont. Aki ezt nem fogadja el, az éppen e tagadásával igazolja ezt a tételt, hiszen éppen ez a tagadás is egy viszony.

Hasonlóan érdekesek az indoklás elleni alapelvek, melyek azt mutatják ki, hogy minden indoklás téves, összefoglalva ezeket 3 fő pontban:

  • az indoklás alapja egy axióma, mely nem bizonyítható,
  • vagy, az indoklás alapja egy végtelen oksági lánc, ami – mivel végtelen – nem igazol semmit,
  • vagy, az indoklás alapja körkörös érvelés, ami szintén nem indok.

Ami nagyon érdekes, s ezt teszi a rendszert koherensé: nincsenek dogmák. Azaz valójában még a szkepticizmus alapelvei se állíthatóak igazságokként, ezek is csak szimplán valószínűbb elvek. Például az is lehet, hogy a világ meghatározható, nem meghatározatlan, csak éppen ez utóbbi tűnik valószínűbbnek.

*

A sztoicizmus messze a legnagyobb hatású a 4 felsorolt irányzat közül. Ennek oka történelmi: mind a kereszténység, mind később az iszlám számára a sztoicizmus tűnt a legmegfelelőbbnek, elsősorban etikáját illetően, a 4 felsorolt irányzat közül. A sztoicizmus tulajdonképpen a cinizmus és az epheszoszi iskola tanításainak egyfajta összehangolása. Továbbá ez az irányzat majdnem egy évezreden keresztül létezett, s ennek egy részében mesze a legnépszerűbb filozófiai tanítás volt.

Az alapítója Zénón (nem az eleai Zénón!) , de mindenképpen a sztoicizmus két fő műve, szerintem legalábbis, Epiktétosz Kézikönyve és Marcus Aurelius Elmélkedései. Mindkettő rövid mű, ajánlom elolvasásukat mindenkinek. Magyarul mindkettő fent van ingyenesen letölthető formátumban a MEK-ben.

A világ anyagi, teremtetlen, determinisztikus. A világ maga Isten. A világ 2 alkotóeleme: a passzív anyag és az aktív logosz, ami Isten. Minden dolog a kettő összetétele. Isten nem mindenható, szüksége van az anyagra, melyet nem ő teremtett, hanem mindigis létezett. Az anyag 4 alapformája a tűz, a levegő,  a víz, s a föld. A passzív anyag víz és föld, az aktív tűz és levegő. A logosz lehelet formájában hat, ez a tűz és a levegő összetétele. A lehelet tehát egyszerre a világ és azt azt alkotó dolgok, köztük az ember aktív hatóereje is. A lélek is része a logosznak.

A világ megismerhető értelmünkön keresztül. Az ember rendelkezik a megismerés természetes képességével. Hiszen mi is a vilég részei vagyunk, az anyag és a logosz összetétele. Minden érzéki benyomás igaz, viszont különbséget kell tennük a benyomások és az azok alapján létrejött ítéletek között.

A dolgok benyomást okoznak érzékszerveinknek, ezt dolgozza fel értelmünk, pozitív esetben azt jóváhagyja, ez az ítélet. A megismerés hűen adja vissza a dolgokat, ha alapja létező dolog és mely világos és pontos módon képes megragadni az illető dolgot. A jóváhagyás automatikus a megragadó benyomás esetében, ez a nyilvánvaló dolgok megismerésének fő módja. Ha pl. látunk egymás mellett két különböző méretű hajót, tudjuk, hogy az egyik kisebb  a másiknál, ehhez nem szükséges külön kifejezett jóváhagyás, ha viszont az egyik hajó távolabb van  a másiknál, értelmünk képes feldolgozni azt, hogy a távolabb lévő hajó nem feltétlenül kisebb a közelebbinél, lehet, hogy csak  a távolsága miatt látszik kisebbnek, itt már kifejezett jóváhagyásra van szükség elménk által.

A dolgok felosztódnak fennálló és létező dolgok körére: ami tárgya lehet a gondolkodásnak az már fennálló dolog, de nem kell a valóságban léteznie is. Ezzel megoldódik a Parmenidész által felvetett probléma, hogy amit elgondolunk, az létezik is.

A dolgok lehetnek testek és testetlen dolgok, ez utóbbiak: a beszédtartalom, az űr, a hely, s az idő, a dolgok határai, s a képzeletbeli dolgok is ide sorolhatóak szélesebb értelemben. A testetlen dolgok a testek vonatkozásában léteznek csak, önállóan nem, azaz az idő sem önálló létező a sztoikusok szerint.

Elvetik a platóni ideákat, de az arisztotelészi immanens formákat is, ehelyett szimplán fogalmakról van szó, melyek az emberi ész teremtményei.

A dolgok lehetnek alanyok, minőségek, abszolút állapotok, s relatív állapotok:

  • az alany maga az, aminek létezést tulajdoníttunk, ez maga az anyag, ami önmagában csak szervezetlen anyag, pl. az anyag, amiből testünk felépül,
  • a minőség az ami átjárja az alanyt, s hat rá okságilag, ez lehet:
    • közös minőség: ami egy adott nem egészére igaz, annak minden egyedére, pl. a kezünk ujjai, közös jellemzőjük, hogy kezünkből indulnak ki,
    • saját minőség: ami egy adott egyedet kizárólagosan meghatároz, pl. a kisujjunk, mely a legkisebb ujj kezünkön.
  • az abszolút álllapot egy minőség további differenciációja, pl. kisujjunk azon jellemzője, hogy kezünk szélén van,
  • a relatív állapot olyan minőség, melynek megléte nem hat ki a dolog mivoltára, pl. az, hogy ha bal kezünket felülről nézzük, kisujjunk balra lesz, de ez nem lesz így, ha kezünket fordítva nézzük.

Míg Zenón – lásd eleai iskola – paradoxonjait az epikureizmus a legkisebb egységek feltételezésével cáfolja, addig a sztoicizmus a kontinuitás feltételezésével, a dolgok oszthatósága és a dolgok határai nem abszolút valamik, hanem az értelem által megállapított következtetések.

Ha egyszer a világot a logosz irányítja, miért tapasztaljuk mégis a rosszat? Ennek több oka is lehet:

  • a rossz csupán a jó hiánya – ez egyezik a keresztény nézettel,
  • a rossz látszólagos, azaz valójában egy nagyobb jó része,
  • a rossz látszólagos, mert valójában semleges, azaz lehet jó is és rossz, csak éppen ezt nem ismerjük fel,
  • a rossz egyszerűen szükségszerű része a jónak.

Az ember – és részben, de csak korlátozott módon az állatok – sajátossága a világ más dolgaihoz képest, hogy nem csak a logosz által beléjük épített automatizmus határozza meg létezésüket, hanem a késztetés is, melynek alapeleme az önmaga felismerése, az öntudat. A determinisztikus világrend így nem jelenti a szabad akarat hiányát, mert a világrend is rajtunk keresztül működik. Világunk a lehető legjobb világ a lehetséges világok közül, így bármit teszünk, meg fog valósulni a világ jó rendje, de ha ezt támogatjuk, erényesek vagyunk, míg ha ellenezzük, hitványak leszünk. Cselekedeteink ugyanis két okra vezethetők vissza: a kiváltó okra, ami következik az oksági anyagi viszonyától és a fő okra, mely lelkünktől függ. Pl. éhesek vagyunk, ez kiváltó oka annak, hogy enni akarunk, de az már lelkünk döntése, hogy hogyan jutunk élelemhez: azt elvesszük erőszakkal mástól vagy megszerezzük tisztességes módon. Mindkét esetben jóllakunk, azaz a világrend teljesül, de a mód minket hitvánnyá vagy erkölcsössé tesz.

Az erényes viselkedés a fentiek miatt a beletörődés, mert ez annak felismerése, hogy minden ami történik a természetes rend eredménye. Ez a természeti rend adja azt a képességünket is, hogy hitelesen megismerhessük a világot, így képesek vagyunk helyes döntéseket hozni. Ehhez úgy jutunk el, hogy lemondunk negatív érzelmeinkről. Az eredmény a világrend megértése, amiből egyéni boldogságunk származik, hiszen aki megérti a világ természetes rendjét, az mindig boldog, bármi is történjen vele. Ennek módja: a dolgok felosztása tőlünk függőkre és függetlenekre: csak az előbbiekkel kell foglalkoznunk, míg az utóbbiakkal felesleges. További a tőlünk függő dolgok feloszlanak hasznosakra és károsakra, de a hasznosakat se kell célként kitűznünk, az egyetlen valódi jó ugyanis csakis az erény. Miért? Mert önmagukban a hasznos dolgok nem jó dolgok, jóságuk csakis felhasználásuktól függ, az egyetlen mérce pedig az erény. Lásd: önmagában a futás hasznos, de se nem jó, se nem rossz, hiszen jó, ha egészségünk érdekében futunk, míg rossz, ha bűn elkövetése után menekülünk.

napjaink legismertebb sztoikusa Spock úr – a Star Trekben a vulkáni faj alapeszméje nagyon nagy részben a sztoicizmuson alapszik

Íme 7 jellemző idézet:

“Emlékezz erre: ha a természetüknél fogva függő dolgokat függetleneknek tartod és a más dolgait sajátaidnak tekinted, akkor minduntalan akadályokba ütközöl, bánkódni és háborogni fogsz, káromolod az isteneket és az embereket, de ha csak azt tartod a tiednek, ami valóban a tied, a más tulajdonát pedig a helyzetnek megfelelően a másénak tartod, akkor sohasem leszel a kényszer hatalmában, senki sem fog utadba állni, nem fogsz senkit szidalmazni és vádolni, és semmit sem kell majd akaratod ellenére végrehajtanod; senki sem árt neked, és nem lesz ellenséged sem, mert nem történik veled semmi baj.”

“Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények.”

“Ne kívánd, hogy az események úgy alakuljanak, ahogy te szeretnéd. Inkább a kívánságaidat szabd hozzá az események alakulásához, meglátod, nyugodt lesz életed folytatása.”

“Győzhetetlen lehetsz, ha nem bocsátkozol olyan küzdelmekbe, amelyekben a győzelem nem tőled függ.”

“Ha a tested valaki odaadná annak, aki éppen szembejön, bizonyára rossz néven vennéd. Azért viszont nem szégyelled magad, hogy a józan eszed bárkinek odaadod azzal, hogy felindulsz és elveszíted nyugalmadat ha szidalmaz.”

“Ha nincs érzelem, akkor erőszakra sincs ok.”

“A logika nem a bölcsesség eredménye, hanem a kezdete.”

Az első 5 idézet Epiktétosztól van, az utolsó 2 Spock úrtól.

*

Van egy hiányérzetem: a nem-nyugati filozófiáról szinte semmit se tudok, ezekből nagyon keveset olvastam, de ezt igyekszem bepótolni majd. A gond azonban az pl. ázsiai filozófiával, hogy megkülönböztethetetlen a vallástól. Itt azonban e négy irányzat leírásánál erősen szembeötlő a hasonlat a keleti vallásokkal: nagyon emlékeztet a boldogság leírása, ahhoz amit a buddhizmus nirvánának, a hinduizmus moksának hív, azaz az egyén teljes feloldása az istenségben, melyhez a nem-cselekvés vezet el, azzal az eltéréssel persze, hogy itt az egyén nem szűnik meg. A kereszténységben is létezik fő célként ez az Istenben való foldódás, az Istennek való egyesülés, ismét az egyén egyéniségének megszűnése nélkül, de a kereszténységben ennek útja éppen az erényes cselekvés.