A kommentelés vége

By | 2016-03-25

Március 25. az Örömhír ünnepe, ezen a napon tudta meg Szűz Mária egy angyaltól, hogy terhes lesz Jézus Krisztussal.
Ez a nap számvetésre is okot ad.
Nagyon régi internetes szereplő vagyok. Már a világháló megjelenése előtt is neteztem, ezt kevesen mondhatják el magukról. S már az első időkben megláttam az internetben rejlő hatalmas potenciált a demokráciára. Mára ez teljesen igaz lett: az eddig a hatalom kezében lévő médiákról átterelődött a hangsúly a személyes médiákra, legyenek ezek blogok, fórumok, kommentrovatok, bármi egyéb. A liberálisok kapkodnak is pánikba esve, hogy kicsúszott kezük közül a médiakontroll!

Az utóbbi években egyes neves magyar fórumok aktív hozzászólója lettem – elsősorban a blog.hu-n és az idén a liberálisok által szégyenletes módon megfojtott nolblog.hu-n -, ami egy érdekes tapasztalat volt. Azonban most kénytelen vagyok levonni a következtetést: nem éri meg folytatni ezt.
Annyi mocsok ömlött rám, hogy egyszerűen meguntam. S nem csak meguntam, de ráeszméltem, hogy lassan magam is mocskos leszek. Mivel nem vagyok saját magam ellensége, abbahagyom.

Szomorú tapasztalatom a magyar liberálisok viselkedése. Bár én magam 2008 óta elindultam az antiliberálissá válás útján, valahogy mindig volt egy olyan gondolat bennem, hogy a liberálisok műveltebbek és emberibbek, mint más eszmék hívei. A tapasztalat megcáfolt. Amikor liberális voltam, a liberalizmus ellenfelei nagyjából harmadannnyi mocskot szórtak rám, mint később, amikor már a liberálisok kezdtek támadni engem antiliberalizmusom miatt.

Tisztelet a kivételnek (mert mindig volt liberális vitapartnereim, akik képesek voltak emberi módon viselkedni) a magyar liberálisok egy fékevesztett, tomboló, gonosz, rosszhiszemű, műveletlen, tudatlan, primitív, gondolkodni képtelen csürhe, melyet a legjobb lenne likvidálni az emberiség érdekében.

Visszavonulásom a kommenteléstől kizárólag a közéleti, politikai témára vonatkozik. S ez a visszavonulás is csakis az idegen cikkek kommentelésére vonatkozik, a saját médiám él tovább, sőt valószínűleg aktívabb is lesz: a kommentírással felszabadult időmet fel fogom tudni használni médiám fejlesztésére.

  • dddoni

    Pont ezért kezdtem el felfigyelni a kommentjeidre, mert a legintelligensebb, legműveltebb, legjámborabb kommentelőkből is kihoztad az állatod. Szerintem a teljes magyar kommenthuszár felhozatalból neked megy ez a legjobban. Érdekesnek tartottam a jelenséget, a pontos okát még mindig nem tudom, de teljesen megértem azt az oldalt.

    Nem a lényegre reagálsz, ha már nincs érved simán csak nem kommentelsz tovább, sosem ismernéd be, hogy nem neked volt igazad. Olyan nyelvi elemeket használsz, amivel azt erősíted, hogy a másik hülye ha megcáfol: “te is érzed”, “te is tudod”. Érvek és indoklás nélkül minősítesz hozzászólásokat (“izzadságszagú”, “erőltetett”), de ha veled ilyet tesznek indoklást követelsz. Hazug, soha ki nem mondott mondatokat adsz az ellenségeid szájába (“a ballibák szerint…”). Csúfolódsz (“ballibák”) és utálkozol (arabok, melegek), aztán csodálkozol ha kicsit erősebben visszasértegetnek, és ebből születnek az ilyen panaszos cikkek.

    • Mivel határozott vagyok, de nem trágár, s sosem személyeskedem, így az én esetemben a liberó harcosok kénytelenek érdemben reagálni, ami viszont nem igazán szokott menni. Ez az igazság. S sosem utálkozom. Ez a cikk pedig nem panaszos.

      • dddoni

        Te sem érdemben és nem a lényegre reagálsz, cserébe követeledet hogy a te kommentjeidre úgy reagáljanak. Na ez kúrja fel értelmesebbeket.

        A “Dögöljteke meg mind, beleértve újszülött kölykeiteket.” már messze az utálkozás kategória.
        Ez a cikk egy panaszáradat, hogy beszólogattak neked.

        • maxval bircaman

          Egy kis helyretétel nem utálkozás.

          • dddoni

            Egy kis helyretétel valóban nem utálkozás. De a fenti megszólalásod és a több száz hasonló már az.

            • maxval bircaman

              Az nem az én bajom, hogy a diktatúrát akaró liberók személyes sértésként élik meg az ellenvéleményt…

              • dddoni

                Ne nevezzük már ellenvéleménynek, amikor indoklás nélkül odaböfögsz valami oltári hülyeséget, sértést, vagy gyűlölködést. Az ellenvélemény úgy kezdődik, hogy “nem értek egyet, mert…”

                • maxval bircaman

                  Ne tettesd magadat hülyének…

  • dddoni

    Összefoglalva: Nem az intelligens emberek szintjén érvelsz, náluk sokkal aljasabb módon, de az intelligencia látszatát fenntartva. Ezzel nem tudnak mit kezdeni és begurulnak.

    De végre nem kell minden cikk alján a te hazugságaidat olvasniuk! Az igazán örvendetes. A fideszpropaganda terjesztésére meg ez a blog elég kevés.

    • Ostoba vagy, maradjunk ennyiben. Mi köze az aljasságnak az ellenvéleményhez? Semmi. Ez egy ballib trükk: az ellenvéleménnyel nem vitázni, hanem megbélyegezni azt. Én mindig ez ellen harcoltam.

      • dddoni

        Te épp nem vitázol, hanem megbélyegezel és személyeskedsz. Öngól. A harcot kezdd magadnál.

  • ZorróAszter

    Kedves MaxVal!

    Mondanám, hogy sajnálom, ha nem tudnám, hogy úgyse fogja betartani.

    :o)

  • ZorróAszter

    Egyébként konkrétan mitől akadt ki?

    Elolvasnám.

    • pietnik

      Aszter ,kérem!
      Hogy max mitől akadt ki?!Hát attól,hogy sokféle pózban kipróbálta magát,és a kedves-tetves közönség egyikben sem vette a lapot!
      Nem emlékszem,hogy a hosszú,itt eltöltött kilenc évem alatt egyszer is azt mondta volna max,hogy igazad van!
      Ja,legfeljebb aLExnek,akivel aztán végül is összekapott.
      Aztán ott van az a fránya mellétrafa,hogy itt mindenki balliba,meg ajvékoló,történelemhez nem értő,minden maxi elvet félreértelmező ,gyáva phereg!
      Az a legszebb az egészben,hogy max írásaira tévedve semmiféle konkrét helyzetelemzés,valami realitás kibogozása nincsen,csak bélyegzés,mások leócsmárolása!
      A múltkor a “Demagóg lista” c.-ű postjához belinkeltem egy Le Monde Diplomatica -cikket,amely a baloldali megalkuvókról, a mai baloldal helyzetéről szól,és inspiráltam arra,hogy azt olvassa el,aztán majd jót vitatkozunk,most már a világba kitentés eredményeként,de semmi reakc!!
      Igaz,más részéről sem volt.Maradt a balliba nem létező combja,meg a sértődés!!

      • ZorróAszter

        Kedves Pietnik!

        Jó-jó! MaxValnak mindenki balliba, aki nem Kitartás! Éljen Szálasi!val köszön. De ezt már megszoktuk, nem? :o)