A konyhasó

By | 2020-12-15

Kapcsolódva korábbi írásomhoz, a konyhasó is egy rendkívül népszerű televíziós műfaj. Szóval nem a NaCl, hanem a szakácskodással foglalkozó tv-műsorok.

Az alapváltozatnak még volt is valami értelme. Ott a lényeg: áll a konyhában a hölgy/férfi, mutat alapanyagokat, majd bemutatja a főzés folyamatát. Mondjuk az archetípus a mindig tökéletesen kisminkelt, de kicsit túl sokat mosoiygó Giada De Laurentiis, vagy a komoran vicces Jamie Oliver.

Ezt lehetett még fokozni utazási filmekkel, amikor elmegy a szakács x helyre, s megmutatja ott miket esznek az emberek. Ennek talán legjobb példája egy idősebb angol emberke műsora, aki annyira komolyan veszi a valóságot, hogy rendszeresen beszél még az őt filmező stábról is, továbbá nem alkalmazza az ilyen műsorok hagyományos trükkjeit (lásd, azonnal kész van az étel, mert már előre megcsinálták).

De mivel ez kevésnek bizonyult, hozzá kellett adni sóelemeket is. Az egyik irány a “híres ember főz”, itt ostoba celebek abszurd dolgokat készítenek el, pl. cápaorr parasztosan, hidegen sült kakaduval töltve, kókusztejes mangóágyon, flambírozva. A celebek közben dumálnak, össze-vissza csevegnek, majd kijelentik egymásról, könnyezve tapsolva, hogy mindenki hatalmas konyhaművész.

De kell a kisember részvétele is, mert az az igazi só. Szóval jönnek a versenyzők, akik aztán több körben kiesnek, az egyes körökben pedig értelmetlen feladatokat teljesítenek, pl. 15 perc alatt süssenek meg egy fél malacot. A versenyzők átélik a versenyt, hatalmas az érzelmi teher, mintha az életükért küzdenének, de amint kihirdetik a győztest, csoda történik: az összes vesztes önfeledten örül a győztesnek.

Azt hittem, ezt nem lehet alulmúlni, de tévedtem. Aztán megtudtam, van olyan műsor is, ahol a téma az, hogy nézzük valaki hogyan főz rosszul. Hála Istennek, elfelejtettem a műsor címét.