A légáram kérdése

Korábbi, hangtani alapokkal foglalkozó cikkem kapcsán kaptam több kérdést is. Ezekre fogok válaszolni most.

Ez a cikk a nem tüdőből képzett hangokat illeti. Mivel a magyarban ilyenek nem léteznek. sőt az európai nyelvek közül csak egyes kaukázusi nyelvekben léteznek, a kérdés érdekes.

Tisztázzuk tehát: az emberi nyelvek hangjai a légáram típusa szerint 3 csoporra oszthatók:

  • tüdőhangok,
  • hangszallagréshangok,
  • nyelvhangok.

*

A tüdőhangok esetében a tüdőből kiáramló levegő mozgása által képződik a hang. Az összes magyar beszédhang ilyen.

A tüdőhangok a leggyakoribbak az emberi nyelvekben, sőt a legtöbb emberi nyelvben csak tüdőhangok vannak (a magyar is ilyen). Ez az oka annak, hogy itt találhatjuk a legtöbb alváltozatot. Az egyes változatok attól függenek, hogy a hangszallagrés milyen állapotban van. A hangszallagrés a gégében található kannaporcok, valamintaz azokhoz csatlakozó hangszallagok által alkotott szűk rész.

A lehetséges változatok a következők: zöngésség szerinti felosztás, gégebeli hangképzés szerinti felosztás, s hehezet szerinti felosztás. Mindhárom olyan jellemző, mely még a gégeszakaszban zajlik le.

A zöngésség szerinti felosztás lényege: ha a tüdőből kiáramló levegő megrezegteti a a hangszalagok zárját, akkor a hang zöngés, ha a rezgés elmarad, a hang zöngétlen.

A gégebeli hangképzés attól függ, hogy a hangszallagrés milyen állapotban van a hang keletkezése során. Ez sokféle lehet, de hangtani szempontból csak fő 3 változatnak van jelentősége:

  • a “normál” állás: azaz a hangszallagrés optimális állapotban van, a legtisztább hangot eredményezve,
  • a “suttogó” állás: a hangszallagrés szélesebb,
  • a “rekedtes” állás: a hangszallagrés keskenyebb.

Hozzá kell ehhez tenni: léteznek köztes állapotok is, s az egyes állapotok kiterjedése nyelvfüggő, de alapvetően elég a fenti 3 változatot figyelembe venni.

A magyarban természetesen csak a normál állás létezik, azaz a másik kettő is megvan – hiszen tudunk suttogni vagy rekedtesen beszélni -, ezeknek azonban nincs semmilyen fonológiai szerepe. De pl. a koreai nyelvben háromféle /p/ hang van jelen fonémaként: normál zöngétlen (melynek zöngés allofónja is van), hehezetes zöngétlen, s rekedtes zöngétlen. A világ nyelveinek kb. negyede használja fonematikus célokra ezeket a jellemzőket, elsősorban egyes kelet-ázsiai, ausztráliai őslakos és amerikai indián nyelvekre jellemző ez.

Végül a hehezet, mely azt jelenti, hogy erős légáram-kitöréssel járul egyes hangok kiejtése. A magyarban ez sem létezik, azaz előfordul nyelvjárási szinten, de nincs semmilyen fonológiai jelentősége. A hehezet több európai nyelvben is előfordul, azonban jellemzően csak allofónként: pl. az angolban a szókezdő p mindig hehezetes (kivéve ha vele azonos szótagban s betű található), de ez az egyetlen lehetséges ejtés, s máshol a szóban nem is lehet hehezetes p. Fonémaként előfordult a hehezet az ógörögben (a mai görögben már nem létezik), onnan a latin is átvette egyes görög jövevényszavakban, de kétséges, hogy a latin anyanyelvűek ejtették-e. Valószínűleg nem ejtették (hiszen a latinban nem volt hehezet), azaz valószínűleg a hehezetes hangokat úgy ejtették, ahogy azok nem-hehezetes változatukat, kivéve a művelt réteget, mely számára a görög nyelv kiváló tudása presztízsértékű volt. Az ógörögben volt három hehezetes hang:

  • a  hehezetes k, írása: χ (a nem-hehezetes k írása κ volt) – az ókori rómaiak az előbbit ch, az utóbbit k betűvel írták át,
  • a  hehezetes p, írása: φ (a nem-hehezetes p írása π volt) – az ókori rómaiak az előbbit ph, az utóbbit p betűvel írták át,
  • a  hehezetes t, írása θ (a nem-hehezetes t írása τ volt) – az ókori rómaiak az előbbit th, az utóbbit t betűvel írták át

A mai görögben egyébként már nincsenek hehezetes hangok: a ch-ból h lett (mint a magyar “ihlet” szóban), a ph-ból f lett, a th-ból pedig /θ/ (mint az angol “path” szóban az utolsó hang). Ez jól látható a hagyományos magyar görög-latin ejtésből is: a ph az f, a ch az h, a th meg t, ez utóbbinak a nyilvánvaló oka, hogy a magyarból hiányzik a /θ/ hang, így a hozzá legközelebbivel lett helyettesítve.

Mai európai nyelvekben hehezetes hangok fonámaként kevés nyelvben vannak, pl. az örményben. Kelet-Ázsiában viszont a helyzet fordított: ritka az olyan nyelv, mely nélkülözne hehezetes fonámákat.

*

A hangszallagrés- és nyelvhangok esetében a tüdő nem játszik semmilyen szerepet, képzésük közben a hangszallagrés zárt állapotban van és a tüdőből nem áramlik levegő a szájüreg felé, tehát a légáramot csak a szájüregben található levegő kelti.

*

A hangszallagréshangok esetén két változat fordul elő: felső hangszallagréshangok és alsó hangszallagréshangok.

A felső hangszallagréshangok (implozívek) esetében a légáram a hangszalagrész felfelé való mozgatásából ered.

Az alsó hangszallagréshangok (ejektívek) esetében a légáram a hangszalagrész lefelé való mozgatásából ered.

Íme egy videó a bilibiális implozív és a biliabaliás ejektív ejtésével, minkettő előtt annak fonetikai jele:

*

A nyelvhangok esetében a nyelv mozgatásából ered a hang, természetesen ismét a tüdő részvétele nélkül. Ezek a csettintő hangok. Kizárólag egyes afrikai nyelvekben léteznek. Nem fonémaként természetesen használatosak, hiszek pl. a magyarok is szoktak csettinteni, a lovasok használnak pl. ilyen hangokat lovuk irányítására.

Hogyan kell ezeket ejteni?

Lezárt gégével a nyelvet hozzáérintjük egy adott részhez a szájunkban (ez lehet az ajak, a fog, a fogíny, az elülső szájapadlás, a hátulsó szájpadlás, a nyelcsap), majd visszahúzzuk nyelvünket, majd a gégézárat felnyitjuk. Így csettintés fog hallatszani. A szájban megérintett résztől függően más-más típusú lesz. Természetesen lehetséges több altípus is.

Íme egy videó a fő típusok ejtésével, mindegyik hang előtt annak fonetikai jele:

*

Lehetséges a különböző légáramok kombinálása is:

  • tüdő-ejektív hangok – a légáram a hangszalagrész felfelé való mozgatásából ered,  a tüdő részvételével,
  • tüdő-csettintő hangok – a légáram a nyelv lefelé való mozgatásából ered, részvételével.
  • ZorróAszter

    És a “há” ?

    • maxval bircaman

      A normél magyar “h”? Mint a “ha” szóban? Az normál zöngétlen levegőkiáramlás a tüdőből. Azaz tüdőhang, de nem vesz részt képzésében egyetlen más hangképző szerv se, mármint a zöngéket leszámítva.

      • ZorróAszter

        Ezt még az elejét olvasva írtam, amikor azt hittem, azt érti alatta, hogy a tüdőből kiáramló levegő képzi a hangot, és azt hittem, az arabos hangzókról lesz szó.

  • ZorróAszter

    Viccesek az előadásai.

    Egyébként mit szól ahhoz az elmélethez, hogy a beszéd hajnalán még rengeteg mássalhangzó volt, mert azokkal bővítették a szókincset, a magángangzó átkötés meg esetleges volt. Aztán a nagyon közeli mássalhangzók összeolvadtak, és inkább a magánhangzókkal és a szavak növelésével bővítették a szókincset.

    • maxval bircaman

      Kétlem. Nemigen van közös tendencia az emberi nyelvekben hangtanilag. Márpedig lennie kellene, ha ez az állítás igaz lenne.

      • ZorróAszter

        Sok tízezer év alatt sok víz lefolyt a Dunán. De a csettintő hangzók nem éppen ennek a maradványa?

        Őn szerint lehet abban valami, hogy kezdetben a magánhangzók esetlegesek voltak, és csak később kezdték a szavak megkülönböztetésére is használni?

        • maxval bircaman

          Van egy elmélet, hogy a fogalmak megnevezése egyes mássalhnagzók kombinációja, s a köztük lévő magánhnagzók e fogalmak pontosítása.

          • ZorróAszter

            Jó, de ez nyilván nem a tízezer évekkel ezelőtti ősnyelvekre vonatkozik.