A liberalizmus alapjai II.

By | 2017-11-26

A klasszikusok után jöjjön a szerintem 2 legfontosabb modern liberális eszmegazda. Komment nélkül.

Karl Popper, osztrák, majd amerikai zsidó filozófus (1902-1994), főműve: A nyitott társadalom és ellenségei (írta 1945-ben).

popper

A műról jellemzően az is hallott, aki nem ismeri. Ennek oka: Soros György a mű címéről nevezte el alapítványát.

A kiinduló pont: ahogy az egyes természettuidományos elméletek folyamatosan váltják egymást, úgy ez így van a társadalomban is, nem létezik fix pont, minden igazság csak ideiglenes és viszonylagos. Ennek oka, hogy az emberi tudás korlátolt, így megbízhatatlan.

Mégis a legjobb tudást a tudomány képes biztosítani, s ugyanaz igaz a társadalmi kérdésekre: a legjobb eredményt a nyílt társadalom adja, ez áll ugyanis legközelebb a tudományhoz. A nyílt társadalom – ahogy a tudomány – folyton újragondolja magát, képes reagálni a tények változására, folyamatosan pontosítva saját magát.

A szerző szerint tehát kétféle állam lehetséges: nyílt és zárt.

A zárt társadalom fő jellemzője, hogy dogmatikus, hisz valamilyen alapelvben, mely megváltoztathatlan. Ezek igazságtársadalmak, azaz nem a társadalom tagjai által lefolytatott viták alapján állnak, hanem valamiféle örök igazságon. Ezzel szemben a nyílt társadalomban minden racionális: az egyetlen cél az igazsághoz való közelebb jutás, tudva, hogy ez az igazság sosem érhető el.

A szerző szerint Hitler és Lenin rendszere a legjobb példa a zárt társadalomra, de a rend alapja Platón, aki meghonosította azt a nézetét, hogy van egyfajta abszolút természetes jó, melyet el kell érnünk, s erre éptítendő az ideális társadalom. Ennek alapja az a hagyományos ógörög nézet, hogy a világnak van értelme, működik benne valamiféle világszellem. Ezt azok az ógörög gondolkodók is elfogadták, akik egyébként nem értettek egyet Platónnal, lásd Hérekleitoszt, aki nem hitt örök elvekben, de ő is azt látta, minden mögött ott van a kozmikus szellem.

A nyitott társadalomra példa a modern nyugati liberális demokrácia. A nyílt társadalmakban minden vita alatt áll, a racionális szabad polgárok bármikor leválthatják az állam vezetését, az állam képes önmagát állandóan megújítani, ezzel elkerülve a nagy hibákat. Hiszen minden társadalom nem más, mint tagjainak összessége, így a racionális polgárok képesek helyesen fellépni a közérdekért.

Ezért a nyitott állam kifejezetten elősegíti, hogy polgárai folyamatosan felülvizsgálják az alapokat, akár elméletben, akár gyakorlatban. Alapvetően egy ilyen társadalom már alapvonalaiban jelen van, ha a választások szabadak és sajtószabadság van. A szerző hozzáteszi, az ő szavait se szabad kritikálatlanul elfogadni.

A zárt társadalom természetes logikája, hogy az igazság állításából előbb-utóbb eljut a totális erőszakig. HIszen aki tagadja az igazságot, az ellen morálisan indokolt minden eszközzel fellépni.

Az egyetlen helyes elv az empíria elve, azaz a tapasztalatokra alapozás. Ez alapján jöhet létre konszenzus a társadalomban, melyhez szükséges a tagok nyílt vitája.

Az ellentétes elv csúcsa Marx, aki odáig jutott, hogy fel akarta fedezni a társadalom törvényeit, melyek felhasznélásával aztán kiépíthető lenne az ideális állam. Ez valójában Platón eszméinek logikus továbbgondolása.

Természetesen a nyílt társadalomban is van államépítés, de az tudományos igényű, azaz kísérletek útján halad, dogmamentes, azaz a döntések alapja egyedül a gyakorlat vizsgálata, a javasolt változások gyakorlati eredményének tanulmányozása.

Ezzel szemben a zárt társadalmakban elvek vannak, melyeket a gyakorlat nem bírálhat felül.

A nyílt társadalom mindig folyamat, azaz ha nem tartjuk fenn a nyílt társadalom alapelveit, az zárt társadalommá zülik. Alapvetően szükséges a folyamaros harc a szabadságért, a politikai szabadságjogokért, a társadalom tagjainak szabad gondolozásáért, a racionális vitáért. Ez a legfontosabb, nem maga az állami berendezkedés, mert ha a társadalom tagjai nem érzik magukénak a szabadságot, az alapjogaikat, akkkor a demokratikus intézményrendszer sem működik. Ha ez bekövetkezik, minden demokrácia kiüresedik, látszatdemokrácia lesz.

Mi a teendő a nyílt társadalom számára annak belső ellenségeivel? Alapszinten az ellenséges propaganda tolerálandó, azaz hiba annak tiltása. Az ilyen jelenségekkel szemben az eszköz a racionális ellenérvelés. Azaz tolerálandó az ellenséges nézet is, míg az kész racionális vitára. Azonban a nyílt társadalom önvédelme jogosult, ha az ellenséges nézetek veszélyeztetni kezdik magát a nyílt társadalmat. Ebben az esetben az állam jogosult legitím erőszakra. Miért? Mert az intolerancia végtelen tolerálása megszünteti a magát toleranciát, végsősoron magát a nyílt társadalmat.

*

John Rawls (1921-2002), amerikai filozófus, főműve: Az igazságosság elmélete (írta 1971-ben).

rawls

A mű fő célja: hogyan lehet feloldani az ellentmondást a liberális társadalomban a szabadság és az egyenlőség között.  Alapvetően ez a klasszikus liberalizmussal sokban szakító felfogás. Azaz felismeri a liberalizmus alapvető ellentmondását, s erre igyekszik megoldást találni.

A társadalom – tagjainak olyan közössége, melyet meghatározott szabályok rendeznek a tagok érdekében.

Minden embert jellemez az érdekellentét és az érdekazonosság is: az előbbi értelmében mindenki szeretné saját magának a lehető legjobb helyzetet, míg az utóbbi értelmében senki se szeretné, ha bárki is elvenné az ő jogait.

Így tehát két alapelv áll egymással szemben: a szabadság és az egyenlőség.

A szabadságból eredő jogok:

  • politikai szabadságjogok: lelkiismereti szabadság, társulási szabadság, szólásszabadság,
  • tulajdonosi szabadságjogok: jog a magántulajdonra és a gazdasági tevékenységre,
  • személyi szabadságjogok: jog, hogy az ember ne legyen indokolatlanul az állami erőszak tárgya, ne sérüljön személyes szabadsága.

Az egyenlőségből eredő jogok:

  • a különbség elve: a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket úgy kell megoldani, hogy azok a társadalom legkedvezőtlenebb helyzetben lévő tagjainak is hasznára legyenek,
  • méltányos esélyegyenlőség elve: az államban meglévő pozíciók mindenki számára nyitva kell állniuk.

Az igazságosság célja, hogy a két ellentétes elvet összehangolja, ennek céljából megmondja a jogokat és a kötelességeket, továbbá szabályozza az előnyök és a terhek felosztását. A megállapodás az, hogy ezeket az elveket mindenki elfogadja és az állam intézményei is ezen elvek alapján működnek.

A szabadságjogok nem korlátozhatóak semmilyen tekntetben, még az egyenlőség érdekében se. Miért? Mert ezen jogok korlátozása nem növelné az általános igazságosságot, nem adna senkinek se több jogot.

Az egyenlőségjogok esetében a fő elv a méltányos esélyegyenlőség elve, ennek van alárendelve a másik elv.

A igazságosság alapja: a jogok és a kötelességek felosztásában ne legyen indokolatlan megkülönböztetés a társadalom tagjai között.

Az igazságosság alapja tehát a méltányosság. Ezt azt jelenti, hogy elfogadható a társadalmon belüli egyenlőtlenség, akár politikai, akár gazdasági értelemben, de csak akkor, ez a helyzet mindenki más számára is előnyt hoz közvetett módon. Mi az indoklás? Nem igazságos, ha valaki azért él jobban, mert gazdag családba született vagy kiemelkedő képességei vannak: ezek ugyanis veleszületett tulajdonságok, melyekért az egyén nem tett semmit. Viszont az abszolút egyenlőség is igazságtalan, hiszen az egyének nem járulnak hozzá egyenlően a javak létrehozásához. Így tehát semmi gond, ha vannak gazdagok, míg ők a szegényebbeket is előnyösebb helyzetbe juttatják ahhoz képest, ha teljes egyenlőség lenne.

A szabad, racionális, saját érdekeiket akaró emberek képesek meghatározni a mindehhez szükséges társadalmi szerződést. Ez a társadalom a következőket eredményezi:

  • stabilitást és hatékonyságot,
  • erős rendet: azaz a szabályokat az emberek nagy többsége tartsa be, a törvényszegő kisebbség pedig részesüljön megtorlásban,
  • az az állapotot, hogy a társadalom zömének olyan értékrendi nézetekkel rendelkeznek, melyek egymást nem zárják ki,
  • nyilvánosságot és átláthatóságot az állam működését illetően.

Ahhoz, hogy az emberek ilyenekké legyenek, a következők szükségesek:

  • az alapvető szabadságjogok megléte,
  • szabad foglalkozás választás és mozgásszabadság,
  • jövedelem és vagyon.
  • a hatalmi pozíciókhoz való egyenlő hozzáférés.

Az igazságosság tárgya a társadalom alapszerkezetének meghatározása kell, hogy legyen tehát. Ezeket a társadalmi szabályokat úgy a leghelyesebb megállapítani, hogy a tagjai azokról úgy állapodnak, hogy előre tudnák mi lesz saját pozíciójuk a társadalmon belül. Így érthető el, hogy senki se fog akarni részérdekeket érvényesíteni a közjó felett.

Mi a teendő azokkal, akik nem hajlandóak elfogadnak a fenti racionális rendet? A társadalomnak maximálisan tűrnie kell azt, hogy vannak irracionális tagjai, sőt azt is, hogy legyenek ilyen csoportok, ezek szabadon létezhetnek, de a racionális közösségnek is joga van, hogy ne tűrje el saját léte alapjainak elpusztítását.