A nép ellenségei

By | 2015-11-21

Hogyan lehet, hogy az eredetileg a tőke és munka feloldhatatlan ellentétében a tőke pártján álló jobboldal és a munka oldalán álló baloldal mára vagy megcserélte a szerepét, vagy mindkét erő egyesült a jobboldali értékek mentén?

A nyugati folyamatok ismertek ebben a tekintetben. Miután a marxisták megdöntötték a kapitalizmust és építeni kezdték a kommunista társadalmat, először Oroszországban, majd máshol is, hamarosan világossá vált: az új rendszer rosszabb a legrosszabb kapitalizmusnál. Emiatt a nyugati baloldal jelentős részére válalhatatlan lett a tőke megdöntésének radikális programja. A „középbal” először reformista lett, majd – az utóbbi negyed században – egyenesen liberális. Mára a középbal gazdasági programja szinte azonos a középjobbéval, a különbségek csak egyes nem-gazdasági kérdésekben jelentkeznek.

A helyzet a volt kommunista diktatúrákban ennél is rosszabb lett a hatalmon lévő marxizmus bukása után. A fő ok: a baloldal rossz lelkiismerete, mert bizonyítania kellett a „fejlett nyugat” előtt, hogy immár ők nem „csúnya komcsik”, hanem „rendes  liberók”.

A modernkori magyar baloldal – és ez igaz a keleti-európai baloldalra is nagy részben – identitásának alapja nem a tőke-munka ellentétben való állásfoglalás lett a munka oldalán, ezt a kérdést ez a baloldal eleve tagadja, úgy állítván be, hogy az egyetlen racionális álláspont a tőke oldalán állni. Az identitás alapja a nyugat szolgai másolása, a gazdasági kérdések felcserélése valamiféle torz kultúrharcra. A marxista totalitárius gondolkodásmód maradványa náluk, hogy nem kell figyelembe venni se a tényeket, se az emberek akaratát, mert a tények csak nézőpont kérdése, az emberek meg ostobák, nem tudják mi jó nekik.

A magyarországi erőszakos, hisztériás emberátnevelés díszpéldánya az SZDSZ volt, valamint a korai Fidesz, s természetesen az akkoriban a szinte teljes egészében velük szimpatizáló médiahatalmasságok. Ez az abszurd politika természetesen ugyanúgy megbukott, mint az új típusú kommunista embertípus kialakításának tervezete. A természetellenes dolgok ugyanis, hála Istennek, meg szoktak bukni.

A modern magyar baloldal persze születése okán is képtelen volt a munka oldalára állni: a rablóprivatizáció és a nyugati „befektetések” kedvezményezettei túlnyomó többségében baloldaliak voltak. A nyugati tőke is megérezte ezt már a kezdetek kezdetén: tudta, hogy a számára legkedvezőbb gazdasági viszonyokat a magyar baloldal képes biztosítani, míg a jobboldalra gyanakodva nézték. Vicces módon, ezt a baloldal nemhogy nem szégyellte, de egyenesen büszkélkedett vele, lám minket szeret jobban a nyugati tőke, tehát mi vagyunk a jók!

Emlékszem jól, volt a 80-as évek végen egy meggyőződéses kommunista tanárom az egyetemen, aki azt jósolta: az 1990-es választásokon az MSZP fog  nyerni, mert ez a nyugatnémet nagytőke érdeke. Az alapkérdésekben nem értettem együtt a tanárommal (én akkor se voltam marxista), de ez a jóslata és annak magyarázata nagyon megfogott. S bár a jóslat nem jött be, a magyarázat igazságtartalmát már akkor megéreztem, pedig akkoriban én is liberális és nyugatpárti nézeteket vallottam még.

Ezzel tehát ki is forrott a magyar baloldali mentalitás, melynek fő elemei:

  • a tőke érdeke mindenki érdeke,
  • a nyugatnak mindig igaza van,
  • aki nem ért egyet lelkesen a fentiekkel, az fasisztagyanús (valószínűleg egy nyugati radikális balos meglepődne, ha megtudná, hogy Magyarországon ő kőkemény fasisztának számít…).

A jobboldal természetesen – márcsak pragmatikus okokból is – kénytelen volt azellentétes oldalra állni. Így kezdődött az a folyamat, hogy a jobboldal több baloldali értéket kezdett vallani a baloldalnál, s a jobb-bal különbség elsősorban civilizációs választás kérdése lett, s nem gazdaságpolitikai ügy.

A mai fő magyar baloldali erő – a különféle ballib pártok: MSZP, DK, s a haldokló Együtt és PM – és a mai magyar fő jobboldali erő – a Fidesz és a Jobbik – között már az a helyzet alakult ki, hogy mindkét oldal erősen tőkepárti, a vita csak az, hogy a ballibek a nemzetközi nagytőkét preferálják a magyar tőke rovására, míg a jobboldal pedig magyar nagytőkét szeretne kiépíteni a nemzetközi rovására. (Tulajdonképpen csak az LMP áll kívül ezen, de marginális szerepe miatt nem változtat az összképen.) Bár ezzel egyik se áll a munka oldalán, mégis a jobboldali verzió előnyösebb a kisember számára, mint ahogy mondjuk a 100 évvel ezelőtti Indiában is jobb (de legalábbis kisebb rossz) volt az átlag indiai számára a helyi maharadzsa, mint a brit gyarmati kormányzó.

Egy kiváló gyakorlati példa a rezsicsökkentés vagy a bankok fokozott megadóztatásnak a kérdése.

A magyar baloldal mindent megmozgatott, hogy a rezsi ne csökkenjen, hiszen ez „csak” a kisemberek érdeke (márpedig ők nem számítanak), s mintha a közműcégek lobbistái lennének hozták elő a legabszurdabb, szélsőségesen liberális érveket, hogy „jajj, csökken a profit”, „munkanélküliség lesz”, „bevatkozás a szabad piaci viszonyokba”, stb. – csupa demagóg, liberális érv, melyeket nyugaton az ember legfeljebb nagyvállalati jogászoktól hall (akiket ezért alkalmaznak), de nemigen baloldali politikusoktól. Ugyanez  bankadóknál, ahol a fő baloldali érv az volt, hogy „úgyis az emberek fizetik meg”, ami debil álérv, hiszen ezen az alapon 0 % adót kellene alkalmazni minden gazdasági tevékenységre, hiszen mindent az emberek fizetnek meg végsősoron.

Ha a magyar baloldal más korban és más helyen élne, pl. a brit gyarmati Indiában vagy a belga Kongóban, akkor valószínűleg azt hangoztatnák, hogy mindenért az indiaik/kongóiak a hibásak,  mert nem elég magas a termelékenységük, s lázadoznak a civilizációt nekik ingyen elhozó, jóakaratú britek/belgák ellen. S persze a velük egyet nem értő helyieket lefasisztáznák.

Az olyan politika, mely a népnek nem előnyös mindenképpen kudarcra van ítélve, legalábbis hosszútávon. A Fidesznek is nagyon kell vigyáznia, mert csakis addig biztos népszerűségük, mint fő ellenfelük a ballibek.