A nyugati kisember ketrece

By | 2020-07-28

A legrosszabb diktatúra nem az, ahol nyílt erőszak és kényszer utalkodik. Ott ugyanis szimpla túlélés kérdése minden, nemigen ítélhető el az átlagember, ha szimplán alkalmazkodik a szabályokhoz.

Erkölcsileg az enyhe, lágy diktatúra a legrosszabb, ott ugyanis nem az ember életéről van szó, hanem “csak” pl. ekzisztenciájáról, itt pedig már nehéz meghúzni a vonalat mit szabad elfogadni és mit nem.

Ezért is volt nehezebb Kádár rendszere, mint Rákosié. Ha Rákosi alatt valaki “pofázott”, komoly baja eshetett, míg Kádár alatt ez – a legdrasztikusabb eseteket leszámítva – csak fekete pontot jelentett a személyi aktában, fokozattabb esetben munkahelyről vagy oktatási intézményből való kirúgást. Legalább a Kádár-kor kései időszakában ez volt a helyzet.

Az utolsó olyan akció Kádár alatt, amikor a rendszer nyíltan bekeményített a Nemzeti Színház ügye volt. Miután 1965-ben le lett bontva a Nemzeti Színház addigi épülete, a rendszer megígérte a színház új helyen való felállítását, ez azonban folyamatosan halasztódott. A legutolsó hullám a 80-as években volt, amikor országos gyűjtés indult az építkezés költságeire. Ez volt az az eset, amikor mindenkinek meg volt mondva: önkéntes, de ha nem adsz, pórul jársz.

Ezt az esetet leszámítva a kései Kádár-rendszer nem akart nyílt hatalommelletti tapsolást, elegendő volt nyíltan nem szólni a rendszer tabutémai ellen.

A nyugati fejlett liberális demokráciák eddig későkádári típusú diktatúrák voltak, pár tabutémát leszámítva nem okozott problémát az ellenzéki magatartás. (Ne tessék abba belekötni, hogy pártok harcoltak egymással, mert ennek semmi tétje nem volt, hiszen az alapkérdésekben minden párt ugyanazt mondta: egyik se volt a rendszer ellen.)

Az új fejlemény az emberek magánéletében való fokozott bevatkozás. A tabutémák száma egyre növekszik, s szólásszabadság, sőt a véleményszabadság egyre vékonyabb.

A nagy nyugati cégeknél pl. a kihirdetett politikai célokkal való nem egyetértés (akár passzívan) a céggel való illojalitásként van értékelve. Pl. tessék azt mondani a Coca-Colánál, hogy a dolgozóként nem támogatjuk a homoklobbista tevékenységet, ez súlyos vétségnek fog minősülni. De elegendő egy kisebb cégnél is ellentmondani. Ha maga a cégtulaj még egyet is ért az alkalmazottal, kénytelen a túl “problémás” alkalmazottat elbocsátani, hiszen miatta esetleg bojkottot kockáztat a cég ellen.

Érdekesség: ugyanaz a cég egész másképp viselkedik a magállamokon kívül. Pl. a nyugaton szivárványos Coca-Cola Kelet-Európában nem követel meg semmilyen aktivitást – személyesen tudom ezt, ott dolgoztam 2 évet.

Mi lehet a magyarázat? Természetesen az adott társadalom immunereje. A nyugati társadalmak elrohadtak, s normálisok nem mernek emiatt fellépni, így az egész narratívát az abnormalitás vezényli. Míg nálunk, keleten, az abnormálisok máig törpe kisebbség.

A kulcs tehát: egészségesnek maradni, nem alkudni a beteges eszmékkel. Az alapelv itt a zérótolerancia. Ha elkezdünk ugyanis alkudni a rosszal, hosszú távon a rossz győz.