A tüntetések szabálya

By | 2020-09-10

Nem bármilyen tüntetésről van szó, hanem kizárólag a hatalom megbuktatására irányuló tüntetésekről.

Erica Chenoweth, amerikai politológus megvizsgált többszáz hatalom megbuktatására irányuló, XX. és XXI. századi tömegmozgalmat. Érdekes következtetése: a békés tüntetések sikeresebbek, mint a fegyveres felkelések. Míg a békés tüntetések 53 %-a sikeres volt, addig a fegyveres felkelések esetében ez az arány alig 26 %.

S mik ennek a fő okai?

Először is az, hogy a fegyveres felkelések még azokat is taszítják nagy számban, aki egyébként az adott hatalom meggyőződéses ellensége. Míg egy békés tüntetéshez hajlandó csatlakozni az átlagember, egy erőszakos akciósorozathoz sokkal kevésbé. Arról nem beszélve, hogy békésen tüntetni akár egy mozgássérült is tud, míg fegyveres harcos csak hozzáértő, fizikailag erős ember lehet.

Másodsorban, a technikai következmények: fegyveres felkelést szervezni a hatalom ellen a világon mindenhol bűncselekmény, ami miatt nem lehetséges sok ember bevonása, hisz konspirálni kell. Ezzel szemben békésen tüntetni vagy szabad teljesen legálisan, vagy ha tilos is – egyes diktatúrákban -, akkor is kisebb a megtorlástól való félelem. Továbbá, emiatt egy békés tüntetés szervezése sokkal könnyebb és egyszerűbb feladat.

Harmadsorban, s ez a lényeg, a számosság. Ugyanis a siker a részvételtől függ. A kritikus arány 3,5 %. Ha az adott ország lakosságának legalább 3,5 %-a nem vesz részt az adott akcióban, a siker valószínűtlen, márpedig ez az arány sokkal könnyebben elérhető békés tüntetés esetében. Vigyázat: itt a részvétel szó szerint értendő, az nem passzív, távoli egyetértést.

A 3,5 % az az arány, amikor a hatalom már nem képes hatékonyan fellépni. Ilyenkor a hatalom már leginkább tárgyalni szeretne, kompromisszumot kötni a tüntetés vezetőivel, mintsem fellépni rendőri eszközökkel. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor a rendvédelmi szervek tagjaiban való bizalom is meginog, hiszen azok esetleg átállnak, hiszen nem akarnak fellépni békésen tüntető rokonaik, barátaik ellen.

Ha pedig a hatalom nem is akar tárgyalni, akkor se lép fel a rendvédelme segítségével. Az okos hatalomnak ugyanis ilyenkor is rendelkezésre áll számos eszköz:

  • kifárasztás, azaz nemreakció, hadd tüntessenek békésen – lásd Gyurcsány neves mondatát “majd csak megunják és hazamennek”,
  • provokátorok küldése a békés tüntetők közé, akik a tömeget magukkal ragadva erőszakossá változtatják a tüntetést (s mindig lesznek emberek, akik önként elfogadják ezt “csak sétálgatunk itt, komolyabb ellenállás kell” jelszóval), ezzel egyrészt csökkentve az egésznek a támogatottságát, másrészt biztosítva a rendvédelmi erők fokozott lojalitását – lásd ha a rendőrt megtámadják a tüntetők, már csak önvédelemből is reagálni fog,
  • a tüntetés megosztása, pl. a legbékésebb csoportok követeléseinek részleges teljesítése, s közben a radikálisabb csoportok határozott elutasítása.

Magyarországon a rendszerváltozás óta sose volt ilyen tüntetés, soha senki se volt képes 3,5 %-ot összeszedni. A legközelebb ehhez az öszödi beszéd miatti 2006-os őszi tüntetéssorozat volt, de ott is inkább ennek a számnak a fele vett részt, ez is csak a csúcsnapokon.

kép egy szokásos “kormánydöntő” 800-fős ballib tüntiről