A vatikáni Gorbacsov

By | 2016-08-09

Az argentín sómen római pápa a katolicizmus számára olyan, mint a kommunizmus számára volt Gorbacsov.
Azonban én azt hiszem, hogy míg Gorbacsov legalább kétségtelenül jóhiszeműen rombolt, azaz azt hitte, jobb lesz az általa is védett ideológia számára a reformok után, addig Ferencről ez a naivítás nehezen hihető el.

Az eredmény Gorbacsovnál: a kommunizmus megbukott a Szovjetúnióval együtt. Ez persze öröm minden antikommunista és szovjetellenes számára.

Ferenc célja ugyanez: a katolicizmus és a Vatikán lerombolása. S persze ennek is örül minden ateista és keresztényellenes. Én nem vagyok katolikus, de ennek nem örülök.

  • ZorróAszter

    Mi a baja a keresztet pártjelvényként kitűző álkeresztényeknek ezzel a pápával?

    Hogy kiáll a szegények és nyomorultak mellett. Legalábbis szavakban.

    Nekik megint olyan pápa kellene, aki részegen miseborral mond köszöntőt az Ördögre a Ravennai Székesegyházban.
    Arra egy szavuk se lenne, feltéve hogy a gazdagoknak adna ideológiai támaszt a szabadrabláshoz a szegények, nyomorultak ellenében.

    • maxval bircaman

      Nem a római pápa politikai nézeteivel van gond, hanem vallási nézeteivel.

      • ZorróAszter

        Azokkal a vallási nézeteivel, amiket Önök tulajdonítanak neki hasból.

        • maxval bircaman

          Sajnos nem hasból…

          • ZorróAszter

            Ne kíméljen! Akkor mondja, melyik testrészéből? :o)