A víz művészete

By | 2020-08-08

Születésnapomon könnyedebb téma.

Már említettem az ógörög szobrászat kapcsán a “nedves ruhás” szobrászati ágat, mely a női meztelenség elfogadása előtt alakult ki. (Korábban a görögök nem láttak semmi kivetnivalót az emberi meztelenségben, ennek bizonyítéka a temérdék meztelen szobor, melyek a nemi szerveket is teljesen élethűen ábrázolják, de mivel a nőket hibás férfiaknak tekintették, a mezyelenség tárgya szinte mindig a férfitest volt.)

Értekeztem arról is, hogy mi a nő és víz szellemi kapcsolata. Mint megrögzőtt pornóellenes erotikakedvelő én ezt az erotika és a művészet határvidékének tekintem, bár valószínűleg ez mégiscsak inkább szexuális inger. Emiatt az összes hasonló képet, melyet valaha készítettem, 18+ jelzéssel látok el.

Valójában ennek tudata korábbi. Az ókori Egyiptomból van az első fennmaradt írásbeli emlék erről. Egy óegyiptomi Szerelmesek párbeszédei nevű töredékből származik a következő:

testvérem, kellemes elmennem a tóhoz, fürödni jelenlétedben, hogy láthasd szépségemet átnedvesedett legfinomabb királyi vászon tunikámban”

magyarul nem találtam meg, de angolul fellelhető
íme a forrás

A görögök után ez a műfaj eltűnni látszik. Egyrészt szigorú erkölcsi szemszögből ez túl erotikus, másrészt a tiszta testiség szemszögéből meg nem elég erotikus.

Ma gyakorlatilag csak a hindusztáni kultúra az, ahol ez a műfaj ma is része a fősodornak. A bollywoodi szerelmes filmeknek gyakorlatilag elengedhetetlen része az “esőtánc”, más néven “vízes szári” jelenet. Ez azt jelenti, hogy szerelmes hősnő minden értelmes ok nélkül kiáll a zuhogó esőbe, vagy ha nem esik, bemászik egy tóba, szökőkútba, táncolni kezd, miközben férfi szerelmese nézi őt jó száraz helyről (bár vannak páros jelenetek is, ahol a pár együtt táncol az esőben).

A hindu kultúrában a meztelenség önmagában egyébként nem szégyen, nem övezi olyan tilalom, mint a kereszténységben, de az öncélú, erotikus, azaz nem vallási célú meztelenség erkölcsi rossznak számít, a pornográfia pedig egyenesen szentségtörésnek minősül, sokkal nagyobb a kirekesztése, mint a keresztény nyugaton mondjuk a XIX. században. Az Indiát kevéssé ismerő nyugati hajlamos a Káma Szútra és hasonlók miatt az indiai kultúrát valamiféle szabad szex birodalmának hinni, pedig semmi se áll távolabb a valóságtól.

Ebben a kultúrában is persze voltak, vannak prostituáltak. De még a prostituált is csak ügyfele előtt lesz meztelen. Az indiai éjszakai bár olyan, hogy európai szemmel inkább decens folklór tánc szakkörnek tűnhet. A táncosnő nem prostituált, pont. S a táncoló prostituált se vetkőzik nyilvánosan. Ahol ez megtörik, az mind nyugati hatás, azaz a nyugati szexturizmus kiszolgálására létrehozott modern iparág. A hagyományos indiai prostituált, a mudzsra sokkal inkább olyan, mint a japán gésa, szigorú szabályokat betartva lehet vele kommunikálni. A mudzsra tánc népművészet, s nulla benne a meztelenség, az átlag táncosnő jobban fel van öltözve, mint mondjuk egy korcsolya tánc versenyen az átlag női résztvevő.

S a mudzsra tánc is úgy lesz erotikusabb, hogy a táncosnő vízsugár, vízpermet alatt táncol.

Amikor láttam ilyen táncot, csak azt hiányoltam, miért nincs ilyesmi nekem jobban tetsző nőkkel, s nem csak hagyományos india viseletben. Mert bevallom a nőízlésem eléggé “rasszista”, a kreolos indiai táncosnőket nem igazán kedvelem nőként, bár persze a táncteljesítményt nyilván elismerem. Továbbá az indiai nőideál elég messze áll az európaitól, kicsit leegyszerűsítve: imádják a 15-20 kg túlsúllyal rendelkező nőket.

Persze olvastam a témáról, hiszen ez az ízlés szerepel a szexuális fétisek listáján. A hagyományos freudista magyarázat erre persze baromság, kb. azt állítják a “szakértők”, hogy a szülei által elnyomott gyerek lázad a rend ellen, tabukat döntöget, s e fétis esetében az a tabudöntés, hogy a gyerek ruhástul fürdik. Na most, a gond ezzel az, hogy saját személyes tapasztalatom semmilyen alakban nem egyezik vele: előszöris sose nem jutott eszembe gyerekként, hogy bárhol, bármikor ruhástul kellene fürödnöm, emellett soha senki nem beszélt erről, így lázadni se tudtam volna ellene, harmadszor pedig nyilván lázadtam, de olyasmivel, aminek valós értelmét is láttam: pl. szüleim ateizmusa vezetett a valláshoz, s szüleim dohányzása meg a dohányzás megtagadásához. Arról nem is beszélve, hogy egy fiúgyerek hogyan lenne képes a vizes lányokat megkedvelni attól, hogy ő maga lesz vizes? Szóval én azt hiszem, ez a magyarázat teljesen téves.

Elkönyveltem magamban: furcsa indiai ízlésem van, hogy szexisnek találom a vizes ruhás nőket. Fetisiszta sose voltam, így ez az egész nem igazán okozott nekem semmilyen zavart, gondot. (Fetisiszta a szexben = olyan ember, aki nem képes fétise nélkül szexuálisan kielégülni, de legalábbis nem képes teljes mértékben kielégülni.) Csak a 90-es évek második felében az internet terjedése döbbentett rá, ugyan nem sokan, de mások is vannak, akik hasonlóan éreznek.

Én azt hiszem, ez egyfajta egészséges szofterotika. Fétisként nyilván ez probléma, dehát minden fétis probléma, viszont mint játékos, könnyed, egyben erotikus műfaj ez alapvetően a nő ünneplése durvaság nélkül.

Műfajként eléggé ritka, a fősodorban Európában egzotikum. Van egy magyar példa viszont, Karsai Zita gyakran él vele:

kattintani kell, nem engedi közvetlenül linkelni a jogtulaj

itt persze félsztriptíz elemmel, enélkül valószínűleg unalmas lenne az európai közönségnek

Miután láttam, hogy mindez nem csak az én beteg agyszüleményem, természetesen én is ki akartam próbálni, értsd, az én saját múzsámmal. Íme a kedves muzsa engedélyével 3 fénykép. Nem szeretem az álszerénységet, szerintem az én képeim a legjobbak közt vannak, nyilván ebben a modell is segített.

(© Sarah Astarte Photo, 2001-)
(© Sarah Astarte Photo, 2001-)
(© Sarah Astarte Photo, 2007-)
(© Sarah Astarte Photo, 2007-)
(© Sarah Astarte Photo, 2015-)
(© Sarah Astarte Photo, 2015-)

Szerintem fokozottan szexis, minden durva testiség nélkül, kecsesen szép, semmiben se vulgáris, s nem lealacsonyító, hanem ünnepi.