Ateista téveszmék VII. – kereszténység és politika

By | 2015-10-12

Sok hívő és egyben aktívan politizáló keresztény hajlamos arra, hogy saját politikai szimpátiáját megtámogatni próbálja vallásával is.

A jobboldali szerint az igazi keresztény jobboldali. A liberális keresztény szerint Jézus is liberális volt. A balos keresztény szerint az igaz keresztény balos. A szélsőbalos szerint Jézus kommunista volt, a fasiszta keresztény szerint meg a fasizmus az igazi keresztény eszme. Mindez badarság.

A politika és a vallás két különálló sík. Egy hívő keresztény lehet bármilyen politikai áramlat híve – szélsőjobbos, szélsőbalos, liberális, konzervatív, szocialista, újjobbos, újbalos, bármi egyéb -, de lehet éppen apolitikus is. Természetesen amikor egy hívő politikai ideológiája és vallásos hite valamiben ütközik, akkor a hívő köteles a hitet választani, de az ilyen ütközési pontok nem gyakoriak. Pl. nem lehet egy keresztény rasszista, nem támogathatja a materializmust, az abortuszt, az egyneműek házasságát, a szabad szexet, a pedofíliát, a homoszexualitást, s más hasonló ügyeket, de ezen ügyek száma véges, azaz a politizáló keresztény szinte minden esetben szabadon választhat politikai álláspontot, s ezzel nem fogja megsérteni hitét.

A kereszténységnek emellett nincs államelmélete, nem létezik keresztény szempontból ideális állam. Azaz ebben a kereszténység erősen eltér pl. az iszlámtól, melynek van saját, teológiailag kötelező állameszméje.

A kereszténység, amikor megalakult idegen, ellenséges környezetben létezett. Aztán ez megváltozott a IV. században, amikor a Római Birodalomban államvallás lett belőle. Lassan kialakult keleten a cezaropapizmus, nyugaton pedig a papocezarizmus, de egyik sem lett sosem állameszme, mint ahogy a keresztény államvallású államok sem lettek ideális államnak nyilvánítva. Az államvallássá válás nem hatott ki a keresztény tanításra, az államvallásiság kizárólag praktikus, gyakorlati kérdés lett. Így amikor a kereszténység megszűnt államvallás lenni – akár azért, mert a környezet muszlim lett, akár azért mert az szekuláris-liberális lett -, az ugyanúgy érintetlenül hagyta a keresztény hit alapjait.

Az, hogy vannak egyes POLITIKAI irányzatok, melyek kereszténynek nevezik magukat (pl. kereszténydemokrácia, keresztényszocializmus, keresztény-nemzeti eszme, stb.) annyit jelent: az illető politikai ideológiák valamilyen módon és részben elfogadják a kereszténység alapelveit, de ez távolról sem jelenti, hogy ezek az eszmék keresztény politikai eszmék lennének, ilyenek nem is lehetnének, mert keresztény politikai eszmék egyszerűen nem léteznek