Balkáni muszlimok

By | 2015-12-31

A külső szemlélő nem érti gyakran, mi az oka annak, hogy a Balkánon a muszlim hit automatikusan kizáró ok egyes nemzetekhez való tartozást illetően.

Ez egyfajta etnovallási ok, hasonlóan a zsidókhoz, ahol a judaizmustól eltérő vallás felvételével a zsidó ember kizárja magát a zsidó népből (azaz ateista lehet, ez nem gond, de más vallású nem). Ez máig így van: a messianisztikus zsidókat (azaz a Jézusban hívő, de magukat továbbra is zsidónak tekintőket) és a különféle más keresztény felekezetekhez csatlakozott zsidót a zsidó közösség radikális része idegennek tekinti, de még a mérsékeltek is legalábbis gyanúsnak, akkor is, ha a zsidó ember keresztény hite valamilyen keresztény cionista, radikálisan diszpenszacionalista* újprotestáns felekezetű (mint amilyen pl. Magyarországon Hit Gyülekezete).

A Balkánon ugyanez van mérsékelt formában: azaz a nemzettag felvehet bármilyen vallást, csak az iszlámot nem veheti fel, ez az a vallás, mellyel kizárja magát a közösségből.

A történelmi oka ennek az, hogy a balkáni népek az iszlámot elsősorban mint a törökök vallását fogták fel. Mind a bolgár, mind a szerb népmesékben gyakori kifejezés a „török hit”, s az iszlámra való áttérést gyakran „törökké válásnak” tekintették. Ezt erősítette a Török (pontosabban: Oszmán) Birodalom alkotmányos rendje, mely vallási alapú volt: voltak teljesjogú alattvalók és korlátozott jogállású alattvalók. Minden muszlim teljesjogú alattvaló volt, nemzetiségtől függetlenül: Törökországban nem létezett nemzetiségi alapú diszkrimináció, minden muszlim alattvalónak teljesen azonos jogai és lehetőségei voltak, pl. a szultán után második számú tisztséget, a nagyvezéri posztot gyakrabban töltötték be nem-törökök, mint törökök, s muszlim hitre áttért külföldinek is megvolt minden esélye a fényes karrierre, de gondolhatunk akár a kései XIX. századi eseményekre is, amikor pl. a Magyarországon sokat dicsért lengyel áruló, Józef Bem az iszlám felvétele után Murad pasa néven a mai szíriai Aleppói Kormányzóság vezetője lehetett.

A Balkánra az iszlám kizárólag a török hódítással került, a XIV. századtól kezdődően.

A fő terjedési módszerei:

  • muszlimok (elsősorban, de nem kizárólag törökök) betelepülése,
  • erőszakos térítés – bár az iszlám teológia tiltja a keresztények erőszakos térítését, a valóságban ezt sokszor nem tartották be egyes túlbuzgó muszlimok,
  • önkéntes áttérés – ennek fő oka teljes jogú alattvalói státusz elérése, s terméeszetes gazdasági előnyök megszerzése volt: a muszlimok többek között mentesültek a legtöbb adó alólt többek között, valamint jogosultak voltak földbirtokra.

Muszlimok betelepítése sosem történt a vazallus államokban és a határvidékeken, ezért ilyesmi nem volt se Magyarországon, se Horvátországban, se Erdélyben, se Havasalföldön, se Moldovában. Az ilyen területekre csakis tisztségviselők és katonaság ment, de sosem volt szervezett telepítés.

Az önkéntes áttérés fő területe Albánia és Bosznia volt. Az albán földbirtokosok tömegesen vették fel a muszlim hitet, hogy megtarthassák földbirtokaikat az új, török rendben is, majd példájukat követte a lakosság többi része is. Csak egyes vidékeken maradt meg a többségi keresztény hit az albánok körében. Ma az albánok 80-85 %-a muszlim.

A másik ilyen terület Bosznia. Ott államvallássá vált és egyben a lakosság nagy részének hitéve lett a bogumilizmus – ez egy keresztény alapú, de valójában a kereszténységgel ellenkező tanítású, erősen szinkretikus vallás. A bogumilok teljes egészében át is tértek a török uralom alatt az iszlámra. Ők a mai bosnyákok elődei.

Hol a legmagasabb a Balkánon a muszlimok aránya? Természetesen Törökországban (99,6 %), Koszovóban (96,2 %), Albániában (68,4 %) – e 3 országban ez az abszolút többségi vallás. Etnikailag a törökországi muszlimok törökök, kurdok és arabok.

Koszovóban a muszlimok 95 %-a albán nemzetiségű, a többi: cigány, bosnyák, török ésgorán (róluk még lesz szó).

Albániában a muszlimok 99 %-a albán nemzetiségű albán, a többi cigány.

Érdekes eleve a Balkánon a cigány helyzet: jellemző, hogy egyes cigány törzsek áttértek az iszlámra, míg mások nem. Jellemzően alkalmazkodtak a többségi lakossághoz e tekintetben, ezért albán és török környezetben a cigányok jellemzően muszlimok lettek, míg máshol maradtak keresztények.

A másik véglet, ahol alig vannak muszlimok. A korabeli Habsburg Birodalom területéről minden muszlim ki lett űzve a törökellenes harcok után. A mai Szlovénia pedig sosem volt oszmán uralom alatt. Horvátországban jelenleg a muszlimok aránya 1,6 %, Szlovániában pedig 3,3 % – ezek azonban modernkori bevándorlók, elsősorban a volt Jugoszlávia idejében történt belső vándorlás eredménye.

Románia szintén kiűzte az eleve kevés muszlim lakosságot a török uralom vége (1877) után, jelenleg Romániában alig 0,3 % muszlim, ezek is szinte mind a Romániához csatolt volt bolgár területeken (Dobrudzsában) – a muszlimok tatár és török nemzetiségűek.

Görögország azonnal felszabadulása után, még a XIX. sz. elején kiűzte az összes muszlimot, muszlim lakosság csak azokon a területeken maradt, melyek csak később kerültek görög fennhatóság alá. De ezekről az új területekről is történt egy masszív muszlim kitelepítés Törökországban az I. vh. után. Ennek eredményeképpen  ma alig a lakosság 1,0 %-a muszlim Görögországban, ezek fele török és cigány, másik fele pedig pomák (róluk még lesz szó).

A szerbiai helyzet hasonló. Az ország felszabadulásakor minden muszlimt kiűztek, muszlim lakosság csak azokon a területeken maradt, melyek csak később kerültek szerb fennhatóság alá. Jelenleg a muszlimok aránya 3,1 %. Felük albán, másik felük cigány, bosnyák, gorán és „muszlim nemzetiségű” (róluk szintén még lesz szó).

Az albánok kivételével minden más balkáni népnél az iszlámra való áttérés megszüntette a közösséget az eredeti nemzetiséggel. Erre a legjobb példa Bosznia esete, ahol a lakosság egy része előbb áttért ortodox vagy katolikus vallásáról a bogumilizmusra, majd pedig arról az iszlámra. Sem a katolikus horvátok, sem az ortodox szerbek számára nem volt elfogadható az áttértekkel való közösség. Így az új boszniai – eredendően szerb és horvát származású – muszlimok gyakorlatilag nemzetiségi identitás nélkül maradtak, új identitásuk maga az iszlám lette, miközben szláv nyelvüket (BHMSZ) megőrizték. Ez az állapot évszázadokig tartott, csak a XX. sz. végén kezdett kialakulni az új bosnyák nemzeti identitás.

Természetesen Bosznián kívül is történtek áttérések az iszlámra. Az eredmény mindenhol ugyanaz volt: nemzetiség nélküli emberek, akik megőrizték nyelvüket, s fő identitásuk maga az iszlám vallás lett. E népesség sorsa tehát ugyanaz lett, mint a bosnyákoké, de a legutolsó momentum nélkül: azaz nem történt meg semmilyen új nemzeti identitás kialakulása, máig a fő identitásuk az, hogy muszlimok.

Ezeket az embereket Macedóniában ma torbeseknek nevezik, Szerbiában és Koszovóban goránoknak, Bulgáriában és Görögországban pomákoknak. Közös jellemző: bolgárul beszélnek (a goránok inkább egyfajta bolgár-szerb átmeneti nyelvjárást), s nem tekintik magukat egyetlen más nemzetiség részének. (Macedóniában természetesen ezt a lakosság macedón nyelvűnek tekintik, de ez már a bolgár-macedón nyelvvita ügye, melyre nem térnék ki.)

Ezt a nemzetiség nélküli lakosságot a volt Jugoszlávia területén az utóbbi időben a bosnyákok igyekeznek saját lakosságuknak tekinteni, de – bár a történet hasonló – a legtöbb érintett nem tekinti magát bosnyáknak sem, hiszen semmi köze Boszniához. Hozzá kell tenni azért, hogy bizonyos sikert elértek a bosnyákok, pl. Montenegróban a „muszlim nemzetiségűek” egy kisebb része magát ma már bosnyáknak mondja, anélkül, hogy közvetlen köze lenne Boszniához.

Montenegróban jelenleg a lakosság 18,5 %-a muszlim. E lakosság háromnegyede albán és bosnyák (zömében „valódi” bosnyák), egynegyede magát „muszlim nemzetiségűnek” tekinti. Ezt a „muszlim nemzetiség” kategóriát Tito vezette be hivatalosan Jugoszláviában, az összes olyan jugoszláv ember számára, aki iszlám alapon határozta meg magát. Boszniában – mint említettem – ebből nőtt ki a bosnyák nemzetiség, míg máshol maradt ez az állapot. (Jelenleg Bosznia-Hercegovina lakosságának 41,6 %-a muszlim, szinte teljes egészében ezek bosnyákok.)

Macedóniában a lakosság 33,8 %-a muszlim. Ezek háromnegyede albán. A többi zömében török és cigány. (Érdekesség: a macedóniai cigányok egy része magát nem cigány, hanem egyiptomi nemzetiségűnek nevezi.)  S a muszlimok kb. 10 %-a a fent már említett pomák vagy torbes (a kettő ugyanaz, csak az előbbi inkább bolgár, a másik inkább macedón szóhasználat).

A torbes/pomák abban különbözik a bosnyáktól a gyakorlatban, hogy bolgár anyanyelvű, míg a bosnyákok pedig szerb (BHMSZ) nyelvűek. A goránok pedig a kettő között ingadoznak, azaz pl. a dél-koszovóiak inkább bolgár nyelvűek, míg a dél-szerbiaiak inkább szerb nyelvűek. (Valójában a két nyelv nyelvjárási kontinuumot alkot, azaz nagyon nehéz az elhatárolás.)

Természetesen létezik a muszlim identitásúak egy részénél az asszimilációs igény. Macedóniában megfigyelhető, hogy a torbesek egy része igyekszik elalbánosodni. A montegrói bosnyákosodást már említettem.

Ami a bosnyákokat illeti, a nemzeti identitás már létezik, de mivel alig 30 éve, ez igencsak zsenge valami. A kereszténységet felvevő bosnyák ma is azonnal szerb vagy horvát lesz nagyon gyorsan, azaz egy mai bosnyák előtt csak két lehetőség van vallásilag: az iszlám vagy az ateizmus.

Boszniai vicc ezzel kapcsolatban, ami a valóságban nem vicc, mert ez a valóság:

Két ember beszélget:

– Te milyen vallású vagy?

– Semmilyen. Ateista vagyok.

– S azon belül milyen ateista vagy: ortodox ateista, katolikus ateista, vagy muszlim ateista?

– Ateista ateista vagyok.

– Ne viccelj, olyan nem létezik.

Magyar vonatkozású érdekesség. Bosznia-Hercegovina osztrák-magyar irányítása idején a magyar Kállay Béni volt 1882-1903 között a felelős a tartomány irányításáért. Ő megpróbálta propagálni hosszasan az egységes és vallásfüggetlen boszniai nemzet elképzelését, de természetesn kudarcot vallott: ezt sem a horvátok, sem a szerbek, sem a „muzulmán nemzetiségűek” nem akarták.

Végül a bulgáriai helyzet. A lakosság 11,2 %-a muszlim. Bulgária az egyetlen balkáni ország, ahonnan nem lettek kiűzve a muszlimok az ország török uralom alól való felszabadulása után, bár a muszlimok kb. harmada-fele elhagyta önként az országot, s később is volt többször kitelepülési hullám. (Erőszakos kitelepítés 1989-ben volt, pár hónapon keresztül.) A bulgáriai muszlimok kb. 75 %-a török, 10 %-a cigány, s 15 %-a pomák.

A bulgáriai pomákok egy része igyekezett a törökökhöz asszimilálódni. Más rész elhagyta vallását, ami a bolgárrá válást és a bolgárok általi befogadást jelentette automatikusan. Korábban voltak próbálkozások saját pomák állam alapítására is, lásd erről itt.

A világ leghíresebb részben pomákja a modern török állam megalapítója, Kemal Atatürk, aki anyai ágon pomák volt. (Apai ágát illetően az egyik nem megerősített elmélet szerint apja iszlám hitre tért tesszaloniki zsidó család sarja volt.)

A pomák szó egyébként eredetileg gúnynév, az oszmán időkben a bolgárok a „törökké vált” kifejezésen kívül még a  „mohamedánosott” szót is használták az iszlámot felvevő bolgárokra, e szó rövidítés a „pomák” szó, de ma már maguk a pomákok is használják a szót, azaz elvesztette eredeti negatív élét. A kommunista Bulgáriában a hivatalos szóhasználat rájuk a „bolgár-muszlim” volt, de ez a hétkönapi életben se akkor, se ma nem használatos. A régi dolgok ma is hatnak: egy bolgár egyszerűen nem lehet muszlim.

*a diszpenszacionalizmus egy újprotestáns nézet, melynek lényege nagyon röviden: Istennek két szövetsége van, egy régi Mózesen keresztül, s egy új Jézuson keresztül, s mindkettő érvényes, azaz a hívő zsidónak nem szükséges elfogadnia Jézust az üdvösséghez, a judaizmus továbbra is nyitott út – ezzel szemben a korai és a hagyományos keresztény tanítás kategórikusan elutasítja ezt az álláspontot, s azt hirdeti, hogy Jézussal a judaizmus hamis vallássá vált, azaz hívő zsidónak lenni immár ugyanúgy nem út az üdvösséghez, ahogy bármely más vallás hívének lenni sem az, az egyetlen út tehát Jézus mindenki számára

  • z

    úgy tudom Atatürk anyja albán volt, míg apja kripto-zsidó, abból is szefárd.