Bliss

By | 2021-02-16

A friss Bliss című film kapcsán a divat az ami zavar. Nagy a divatja ennek a témának, a virtuális valóságunk témának. Én pedig utálok divatos lenne.

Bár nem vagyok analitikus filozófus, s nem Wittgeinstein a kedvencem, itt bizony pontosan arról van szó, hogy a szavak jelentése hordozza magát a problémát, amit aztán elkezdenek mindenhonnan elemezni, pedig csak észre kellene venni a jelentést.

Mert mi is az a virtuális szimuláció? Az ami a valóságban nincs, csak tudatunk valóságnak hiszi. De mi a valóság? Az ami objektíven létezik. Viszont a legtöbb világnézet szerint éppenhogy nincs objektív valóság. Az Isten által teremtett világ szubjektív, Istentől függő, s az egyetlen önmagában létező maga Isten.

Kevesebbet ér a világ csak amiatt, hogy szimulált? Ez a legnagyobb tévedés. Egy egyszerű példa erre: nézzünk meg egy focimeccset! Mindenki tudja, hogy a focimeccs nem a “valóság”, hiszen kívülről nézve nem más, mint pár ember által labda ide-oda rúgása, mindenféle furcsa szabályok alapján. Mégis: a nézők élvezik. Pedig az egészből semmi valós hasznuk nincs, csak a szimpla szórakozás élménye, sőt még vesztenek is rajta, mert elvesz idejükből, pedig ez idő alatt akár valami pénzkereső tevékenységet is folytathatnának.

Ki lehet-e lépni a szimulációból? Természetesen igen, sőt ez pl. a kereszténység végcélja: egyesülni Istennel.

a film női főszereplője

A film kapcsán elmerengtem egy mellékes körülményen is: az angol nyelv hatalmas előnyén. A női főszereplő spanyol anyanyelvű, s angol kiejtése meglehetősen rossz. Mégis: simán lehet belőle színésznő Amerikában. Képzeljük ezt el magyar esetben: egy nem magyar anyanyelvű színész Magyarországon nem tudna a szakmájában dolgozni soha.

A megoldás: mivel a világ tele angolul hibásan beszélő emberrel, s az angol nyelvű országokban is sok ilyen ember él, így teljesen életszerű, hogy a filmbéli szereplő is rossz kiejtéssel beszél. Egyszerű adni kell neki egy idegenes nevet, s már minden rendben is van.

Ez a nagy nyelvek előnye.