Bolgár messiás

By | 2021-03-14

A bolgár politikai élet legnagyobb eltérése a magyartól az állandó messiáskeresés.

A magyar politikai élet jellemzője a stabilitás, a már sikeres párt nehezen tűnik el, erre több ciklus kell, s ritkán akad új párt, mely nem a meglévőkből jön létre. Pl. a Kisgazdapárt eltűnéséhez is 12 év kellett. Egyetlen kivételes választási év volt: 2010, amikor két új párt is sikert könyvelhetett el, a Jobbik és az LMP. De Magyarországon sose volt igény nemzetmentő messiásra, az ilyen típusú egyéniségek sose a már kialakult pártrendszer ellenében léptek fel.

Ellenben Bulgáriában szinte minden választás jellemzője a messiás, aki új pártot alapít, mindenki mást elvet, új rendszerváltozást akar, mindenben változást akar.

A 90-es évek ilyen egyénisége egy Zsorzs Gancsev nevű ember volt, aki a 60-as években Bulgáriából Angliába, majd az USA-ba költözött, ahol vívókarriert futott be, majd harmadrangú szerepet játszott Hollywoodban. Később kiderült: mindvégig a bolgár titkosszolgálat ügynöke volt másodállásban. 1990-ban költözött vissza Bulgáriába. 1992-ben robbant be a bolgár politikai életbe, amikor az elnökválasztáson 17 %-kal harmadik helyet ért el. Azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a választási videóiban sokszor gitározott és énekelt, saját szerzeményeit adva elő. Politikai irányzata sose derült ki: gyakorlatilag minden létező politikai eszme hívének elmondta magát karrierje valamely korszakában. A legviccesebb az volt, amikor magát monarchistának mondta, s azzal kampányolt, hogy a monarchia úgy állítható vissza, hogy először ő lesz a köztársasági elnök, majd ebben a minőségében “hazahozza a cárt”.

Zsorzs Gancsev előad

Pártot is alapított Bolgár Üzleti Tömb néven, mely sikeresen be is jutott a parlamentbe, 1994-2001 között parlamenti párt volt, míg lassan szét nem esett. Később kiderült, a párt valóban “üzleti”, ugyanis pénzért lehetett megvenni a befutó helyeket a pártlistán. Közben az 1996-os elnökválasztáson elérte a pártelnök csúcseredményét: 22 %-ot. De onnan már lefelé ment az út.

2001-ben jött ugyanis a fő messiás, ráadásul ezúttal nem ismeretelen személy, hanem a volt bolgár államfő: Szimeon Szakszkoburgotszki, aki gyerekként II. Szimeon néven 1943-1946 között bolgár cár volt. Ő Spanyolországból tért haza. Fantasztikus dolgokat ígért: pl. 800 nap alatt Bulgária totális átalakítását, meg mindenkinek 5000 dolláros mikrohitelt, melyre a pénzt majd arab uralkodók dobják össze.

A 2001-es választásokon a semmiből létrehozott pártja 42 %-ot kapott, s majdnem egyedül meglett a parlamenti többsége (1 mandátum hiányzott ehhez). Szimeon a legnagyobb kárt a bolgár jobboldalnak okozta, az alig 18 %-ot szerzett ezen a választáson, a jobboldali szavazók nagyobb része átállt Szimeonhoz. A bolgár hagyományos jobboldal azóta se tudta kiheverni ezt a csapást, jelenleg pl. egyenesen parlamenten kívüliek.

a nagy pillanat 2001-ben: a volt cár de facto lemond a cárságról, a bolgár parlamentben esküt tesz a köztársasági alkotmányra mint kormányfő a Bibliára tett kézzel. mellette Makszim akkori bolgár pátriárka

2001-2005 között Szimeon pártja a törökökkel kormányzott koalícióban, a szocialisták külső támogatásával, majd 2005-2009 között ez a koalíció hivatalosan is 3 párt szövetsége lett. A hagyományos bolgár jobboldal ezen mélyen felháborodott, nem volt magyarázatuk, hogyan lett a cárból “komcsi”. A jobboldali suttogó propaganda egészen vad elméleteket is terjesztett: pl. hogy Szimeon titokban a KGB tábornoka volt a hidegháború alatt. Pedig ezen a fejleményen csak az lepődött meg, aki nem követte Szimeon életét. Én még 1989-ben olvastam vele egy interjút, ahol elmondta “ha nem lennék cár, szocdem politikus lennék” – ezt akkor mondta, amikor még fel se merülhetett, hogy bármikor is hazatérhet.

2009-re Szimeon pártjának népszerűsége annyira lecsökkent, hogy már a parlamentbe se tudott bejutni. Maga a jelenleg már 83 éves Szimeon ma is Bulgáriában él az év legnagyobb részében. Sikerült nála kb. százszor gazdagabb spanyol arisztokrata feleséget is meggyőznie, hogy éljenek Bulgáriában. Az egyik volt cári ingatlanról Szimeonnak sikerült bizonyítania, hogy az nem állami ingatlan volt, hanem édesapja – III. Borisz cár – magántulajdona, így azt visszakapta mint jogos örökséget – ez egyébként a Szófia-Plovdiv autópálya szófiai bevezető szakasza mellett található, személyes érdekesség, hogy a 90-es években 3 évig onnan kb. 500 méterre laktam. Az ingatlan nem luxuspalota, inkább egy hatalmas parkban egy nagy villa, a park része hétvégeken szabadon látogatható bárki által.

Szimeont és pártját szidni szokás Bulgáriában, kiemelve csak a negatívumokat, de én látok egy sor pozitívumot is tevékenységében. Talán legfontosabb pozitívuma, hogy végleg megszüntette az addig a bolgár politikai életet bénító nyugatpárti ex-antikommunisták contra oroszpárti ex-kommunisták felállást.

2009-re se tudott fellélegezni a hagyományos bolgár jobboldal, mert hiába tűnt el Szimeon pártja, annak romjain jött létre a szófiai polgármester, Szimeon volt belügyminisztériumi államtitkára, Bojko Boriszov új pártja, a GERB. Ismét tarolás jött: az új párt azonnal 40 %-ot szerzett.

Az eddigi messiások mind bukott messiások, míg Boriszov a másik kategória: ő eleve óvatosan ígérgetett, nem mondott soha teljesíthetetlen célokat, s igyekezett gyorsan szakértőket maga köré csábítani. Így azóta is hatalmon van, azaz 2009 óta, csak egyetlen egyszer, másfél évre tudta az ellenzék eltávolítani őt a hatalomból, 2013-2014-ben, ami azonban végsősoron csak Boriszov megerősödését eredményezte.

Közben megjelent a bolgár nacionalizmus is parlamenti keretekben: a Támadás Párt. Egy tv-műsor alapján jött létre, s a műsort vezető újságíró lett a messiás-pártelnök, de nem tudott pártként komoly eredményt elérni, sose került 10 % fölé, bár a 2006-os elnökválasztáson még második helyen végzett, de akkor még nem létezett a GERB. Ez a párt máig a parlamentben van, ma már azonban vannak erősebb ellenfelei a nacionalista táboron belül, az idei választáson szinte kizárt, hogy be tudnak kerülni a parlamentbe.

Akadt még egy, a Támadás Párt módszerét utánzó, de nem nacionalista, hanem amolyan általános “mindenki ellen vagyunk” párt, a szintén egy tv-műsor alapján létrejövő Bulgária Cenzúra Nélkül párt, mely azonban képtelen volt megkapaszkodni a politikai térfelen. A párt programja sose derült ki, nagyjából absztrakt korrupcióllenesség volt a fő mondanivaló, s hogy minden rossz ami van és változtatni kell mindenen, de nem derült ki hogyan és mire.

Volt még egy kisebb játékos, a vicces nevű Rend, Törvényesség, Igazságosság párt, mely szintén nem bírt ki 1 ciklusnál többet, s egyszeri parlamenti bekerülése is éppenhogy sikerült. Erről a pártról a legemlékezetesebb esemény, hogy miután a pártelnökről elterjedt, hogy homokos, ő válaszként elvett feleségül egy nőt.

Veszelin Mareski bolgár millárdos választási plakátja a múltkori választásokon, rajta Marine Le Pennel fog kezet

A 2016-os elnökválasztáson jelent meg egy bolgár milliárdos politikai szerepben. Az illetőnek többszáz gyógyszertára és benzinkútja van. S azonnal negyedik lett 11 %-kal, majd a következő évben az újonnan létrehozott pártja is éppenhogy bekerült a parlamentbe. Róluk idén fog kiderülni, képesek-e meglapaszkodni vagy csak egy lesznek a sok sikertelenm messiáspárt közül. Nevük Akarat Párt, mérsékelten nacionalisták és oroszpártiak, s immár nem támadják az egész politikai rendszert, hanem jóval mérsékeltebben nyilatkoznak meg. A cél gyakorlatilag az, hogy a GERB koalíciós partnere legyenek.

Az idei választás fő messiása természetesen ismét egy tv-személyiség: Szlavi Trifonov. A rendszerváltozás után kezd mint egy humoros diákműsor állandó szereplője, majd zenei karriert épít, végül a legnézettebb kereskedelmi csatornán lesz állandó sóműsora, majd pedig 2019-tol saját tv-csatornát indít.

Trifonov