Budapest 70-es évek

By | 2021-02-01

Negyedik osztályos koromtól kezdtem félönálló lenni, 1977 elejétől kezdtem az iskolából hazajárni egyedül. Ez most tehát az 1977-1980 közti időszakról szól.

A XIV. kerületben laktam, de iskolába a V. kerületbe jártam. Minden nap hosszú utat mentem be. A Bazilika mellett lévő iskolámból – pár éve megszűnt, pontosabban az iskola elköltözött – 2 módon lehetett hazajutni: a 2-es metróval a Deák térről az Örs vezér térig, majd 3 megálló busszal vagy villamossal a Nagy Lajos kir. útján, vagy ellenkező irányban, az 1-es metróval (földalattival) a Bajcsy-Zsilinszky úti megállótól a Mexikói útig, majd onnan busszal nem emlékszem pontosan hány megállót, de valahol 7-8 lehetett.

Alapvetően érdeklődésem akkor se volt más, mint manapság, olvasni szerettem a legjobban. A Kádár-diktatúra egyik lejobb jellemzője az volt, hogy az olvasnivaló baromira olcsó volt. Folyóiratokból persze a választék nem volt nagy, de ami volt az nagyon olcsó volt: az én kedvencem a valamiolyen csoda folytán ma is létező Élet és Tudomány hetilap volt, meg persze a negyedévente megjelenő Galaktika (hivatalosan ez is létezik ma, de a jelenlegi Galaktika szart se ér, szerintem csak névbitorlás esete ez).

Gyakran jártam könyvesboltba is, ott is nagy olcsóság volt. De antikváriukmba is mentem hetente, az egyik nagy antikvárium az iskolámtól 2 saroknyira, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Népköztársaság útja (ma: Andrássy út) sarkán volt, ott voltak könyvek még 1-2 forintos árkategóriában is.

Akkoriban nemigen voltak szórakozási lehetőségek. Az ember mehetett moziba, s nagyjából kész. Nem volt se száz tv-csatorna és rádióállomás, meg persze internet se. Tulajdonképpen csak a Szabad Európa Rádió éjjel-nappali magyar adása volt az egyetlen elérhető nem-állami hírforrás. Volt persze még egy kedvenc helyem, a Planetárium, ahol abban az időben minden létező műsort láttam, de ezek hétvégi szórakozások voltak. Iskolaidőben egyedül az olvasás volt, meg a hanglemezek hallgatása, de én nem tartoztam a nagy zenerajongók közé. Hallgattam zenét, a kedvencem a Szűcs Judit volt, de visszagondolva, azt hiszem nála se a zenéje érdekelt, egyszerűen kiskamaszként szexuális vonzalmat éreztem felé.

Egyébként egyszer ténylegesen is találkoztam a Szűcs Judittal, jóval később, 1985-ben, váltottam vele pár mondatot, éppen terhes volt a lányával, eszembe is villant futólag “hát, ezt a csajt lekéstem”.

kilátás lakásunkból 1978-ban, szemben a Mogyoródi úti lakótelep 50-es évek végén épült része, jobbra a 70-es évekbem épült rész egyik háza (a “tízemeletes”, ahogy gyerekként neveztük), aminek felépülését minden nap láttuk 1975-1976-ban
ugyanaz a terület jelenleg a Google Street View Maps szerint – azóta beépült a bal oldali telek is, mag nagyobbak a fák, s a keleti kocsik helyett immár nyugatiak vannak a parkolóban
ugyanaz a terület 5 éve, de fordított irányból fényképezve – a szemben lévő ház utolsó előtti emeletének teraszából fényképeztem 38 évvel korábban

Tudom, hihetetlenül hangzik, de 7 éves koromban már érdekelt a politika. Abban az időszakban a nyugat fanatikus híve voltam. Komolyan hittem, hogy nálunk minden rossz, nyugaton meg minden jó. Tulajdonképpen nagyjából 1993-ig ebben hittem. Ezért máig képes vagyok megérteni a mai ballibeket.

A kor fő ifjúsági ellenzéki mozgalma a csövesek voltak, de ők sose vonzottak. Egyrészt durvák voltak, másrészt büdösek, harmadrészt a csöves lányok nem voltak nőiesek. A csövesek amolyan nyugati hippimozgalom utánérzés voltak. A rendszer a “tűrt” katagóriába tette be őket, azaz nem volt ellenük szervezett, tömeges üldözés. Jellemzően a mozgalom egymástól teljesen független haveri csoportokból állt, ezek többnyire hely alapon szerveződtek, én iskolából hazamenet rendszeresen láttam az Örs vezér téri aluljáróban csövezőket.

A csöves kultúra arról szólt, hogy tagjai szembementek egy sor társadalmi szokással, pl. a széles nadrágok korában extraszűk csőnadrágot hordtak, amit sose mostak ki, a legnagyobb melegben is bakancsban voltak, a lányok kócosak voltak, nem sminkeltek, s normál táska helyett zsák volt a vállukon. Tevékenységük kimerült abban, hogy álldogáltak, sört ittak, cigarettáztak, rock zenét hallgattak.

Az egyetlen dolog, amit átvettem a csöves kultúrából a zsák volt, én is sokáig vállon átvetett zsákban hordtam a dolgaimai.

A fiatalok 2 csoportja a csövespártiak és a csövesellenesek volt, ez utóbbiak “digók” név alatt is futottak. Én egyikhez se tartoztam, de tudathasadásos állapotom volt: lelkileg inkább a csövesekkel szimpatizáltam, de materiálisan taszítottak, ebből a szempontból a digók jobban tetszettek – a csöves lányok borzasztóak voltak, míg a digó lányok szépen megcsináltak. De csatlakozni sehová se csatlakoztam. Eleve az ellentét fő időszakában mindkét mozgalom jellemzően nálam pár évvel idősebbekből állt, hozzájuk képest én kisgyerek voltam.

Szóval minden hétköznap hazakeveredtem az iskolából kb. másfél óra alatt, meg-megállva ilyen helyeken. Akkor alakult ki jellemem 2 fontos alkotóeleme: 1 pozitív és 1 negatív. A pozitív: mindig a mélyszintet kerestem, a nagy képet, a részletek sose elégítettek ki. De ennek lett következménye: a negatívum is: sose maradt időm a részletekre a nagy összesség keresése miatt. Azt hiszem ennek is köszönhető, hogy mindigis nagyon rossz iskolai tanuló voltam.

Jellemzően az volt délutáni programom, hogy mindennel foglalkoztam, az iskolai feladatokat leszámítva, azokig addig halasztgattam, míg már nem maradt idő rájuk.

Így éltem tehát 1977 februárja és 1980 júniusa között. Aztán 1980 júliusában kikerültem külföldre, az már egy másik sztori.