Buggyanat

By | 2020-05-24

Az egyre jobban meghülyülő és ezzel párhuzamosan egyre agresszívabban tomboló Béndek mester kritikát ír Marx ellen.

Marxszal persze van baj, csak épp nem az, amiben a szerző kritizálja.

Az én bajom Marxszal az, hogy miután helyesen felismerte az elidegenedést, ami a modern társadalom alapvető és elkerülhetetlen baja, arra ment el a megoldásban, hogy minden oka a tulajdon, s emellett még ki is akarta számolni mennyi az, amit elvesznek a nagyurak a kisemberektől. Aztán a megvalósult kommunizmus – Lenin és utódai – bizonyította: nem a tulajdon a lényeg, s nagytőke nélkül is virágzik az elidegenedés.

Marx felismerte a problémát, de a rendszeren belül akarta azt megoldani. A liberalizmus fő jelszava – szabadság, egyenlőség, testvériség – jól mutatja a rendszer abszurditását:

  • első helyen van az egyéni szabadság, melynek maximalizálása abszurd önelletmondás, hiszen az egyének szabadsága éppenhogy kizárja egymást, s egy erre épülő társadalom nagyon kevesek által gyakorolt totális elnyomás lesz,
  • az egyenlőség jogi értelemben nem ér semmit, ha a gyakorlatban nem valósul meg sehogy se, hiszen hiába van mindenkinek törvényes joga palotában élni és a híd alatt aludni, ha ezen jogok közül csak az utóbbit képes mindenki a gyakorlatban is megvalósítani,
  • a testvériség, más szóval nacionalizmus, éppenúgy szétverte a szakralitást, ahogy az előző kettő is, sajnos ezt a mai, magukat – tévesen – antiliberálisnak gondoló konzervatívok nem veszik észre.

Marx azt mondta:

  • a testvériséget emeljük emberiség szintre, ez még egy értemes ötlet, bár materialista alapon képtelen vállalkozás,
  • az egyenlőség legyen csak gyakorlati (s mivel ez csak a legalacsonyabb szinten lehetséges, így természetes, hogy a kommunista államok életszínvonala alacsonyabb lett a hasonló fejlettségű kapitalista államokénál), plusz a jog teljes kizárásához vezetett*,
  • a szabadság pedig közösségi legyen, ami azonban mindenkit rabbá tett, hiszen ez ugyanaz az abszurdum kifordítva: nem-szabad emberek nem képesek szabad közösséget alkotni, ugyanúgy, ahogy az egyéni szabadság elsőbbsége se adhat nás a nagy többség számára mint alávetettséget.

A munka természetesen önmagában érték, s teljesen független a “piactól”. Nyilván az értelmetlen mozgás nem munka.

A piacgazdaság pedig a modernitás legkártékonyabb találmánya, általa a munka célja immár nem valamiyen szükséglet kielégítése, hanem a profit. Nem véletlen, hogy még a legelvadultabb liberálisoknak se jutott soha komolyan eszüke telkesen piaci alapú államiságot bevezetni. A világ legliberálisabb államaiban is jócskán vannak piacidegen elemek, ezek nélkül ezek a rendszerek gyorsan összeomlanának.

Szerencsére jó korban élünk: a liberalizmus utolsó nemzedéknyi korszakát éljük. Szóval a Béndek-féle szellemi kártevők egyre inkább csak egy letűnő kor vicces bábjai, akiket kitömve egy múzeumban akár meg is lehet csodálni.

*

  • * Alekszandr Szolzsenyicin orosz író a harvardi egyetemen 1978-ban tartott beszédében ezt így fogalmazta meg: “Egész életemet egy kommunista rezsim alatt töltöttem el, s elmondhatom, hogy egy objektív jogi mérce nélküli társadalomban élni valóban szörnyű dolog. De egy olyan társadalomban se érdemes élni, melynek egyetlen mércéje a jog. Egy olyan társadalom, mely kizárólag a törvény betűjén alapul és soha nem törekszik magasabbra, nagyon ritkán képes élni az emberi képességek biztosította hatalmas előnyökkel.