Category Archives: bolgár történelem

Bulgária a II. világháborúban

A háború kitörésekor Bulgária kinyílvánítja semlegességét. A bolgár közvélemény és a vezetés közös akarata, hogy túl veszélyes lenne ismét háborúba lépni, mert ez lehet a harmadik vereség (1913 és 1918 után) egy nemzedéken belül. A kormányzat tehát a politikai megoldásra összpontosít a területi revíziót illetően.

Nem ezért harcoltunk!

A bolgár kommunista filmművészetnek – különösebb az enyhébb Zsivkov-korban – már része lehetett egyfajta rendszerkritikai hang is. Olyan film, mint a magyar Tanú, nem készült Bulgáriában, illetve készült, de csak a rendszer bukása után mutatták be.

Vágy az új rendszerváltásra

Bulgáriában ez a folyamat a múlt század végén csúcsosodott ki. Miután se a posztkommunista baloldal, se az antikommunista jobboldal nem tudott érezhető eredményt felmutatni az életszínvonal emelkedését illetően, s emellett mindkét oldal híres lett saját korrupciós gyakorlatáról, megjelent a tömeges igény az új rendszerváltásra.