Családtörténet III.

By | 2020-01-07

Apai ágamról a legkevesebb az adatom. Míg anyai ágamon mindenki a Habsburgok birodalmában született, ahol volt normál kormányzat, adminisztráció, pár osztály állami iskola, okmányok, pecsételés, hivatalok, sok más egyébként idegesítő dolog, addig apai ágamon az összes ős az Oszmán Birodalomban látta meg a világot, ahol fentiek közül kb. semmi se volt, pl. nem létezett állami anyakönyvezés. Ami van okmányom, az mind iskolázatlan, helyi egyházi iskolában szinte autodidakta módon tanult, emiatt nagyjából félanalfabéta papok által kiállított papír, melyek azonban így is jobbak, mint a nulla hivatalos papírok. Ugyanis a török szultánok alatt a másodrangú lakosság ügyeivel csak annyiban foglalkozott az állam, hogy azok adózzanak, márpedig az én összes ősöm másodrendű állampolgár volt, lévén keresztények.

Szóval dédszüleimnél régebbi adataim szinte nincs is, csak pár elszórt név.

Apai nagymamám édesanyja 1897-ben született, Bulgáriában, a mai Veliko Tarnovo megye Sztrazsica járásában Vinograd faluban, mely akkor éppen egy éve viselte ezt a nevet. Korábban hivatalos neve a török Kılıçlari volt. A török uralom alól való 1878-as felszabadulás után a török helynevek eltörlése nem azonnali folyamat volt, ez a folyamat máig (!) tart, a dédnagymamám faluja 1896-ban kapott bolgár nevet. Egyébként török időkben szinte minden helynév török volt, teljesen függetlenül a hely etnikai jellegétől – csak egyes már meglévő falvak neve maradt meg, ahová nem költöztek be török hódítók -, dédnagymamám faluja is szinte teljesen bolgár volt etnikailag. Ezért is a bulgáriai török kisebbség teljesen természetesnek veszi ma, hogy minden eredetileg török helynév el lett bolgárosítva a török uralom vége után.

Szóval dédnagymamám elvégzett 4 osztályt, majd mezőgazdasági segédmunkás lett (zöldségtermesztő gazdánál). 1919-ben megházasodott, 1920-ban megszülte egyetlen gyerekét. Aztán 1923-ban Magyarországra költözött, ahol 1964-ben halt meg. Magyarul beszélni kategórikusan nem volt hajlandó, bár kíválóan értette. Apám mesélte: rendszeresen úgy beszélgetett a nagymamájával, hogy a nagymama bolgár beszédére magyarul válaszolt, s simán elbeszélgettek ilyen módon. Bolgár okmányában neve Jana volt, de a magyar okmányába ez Anna alakban került, a magyar hatóság megpróbálta a nevét magyarra “fordítani”. Leánykori családneve: Manev(a). Az ő vonalán van legközelebbi, ma is Bulgáriában élő vérrokonságom: egy harmadunokatestvér, aki Ruszében él, s egyben ő leggazdagabb vérrokonom is – mérnők, aki még a 90-es évek elején sikeres kábeltelevíziós céget alapított, mely aztán nagy tv-társaságok részére lett beszállító. Egyszer még a HBO közép-európai központjának is a partnere volt, ebben szerény módon, de én is részt vettem icipicit: pár alkalommal én voltam a harmadunokatestvérem cégének a magyar tolmácsa Budapesten.

Ez egy külön vices történet: előre szóltam, én bölcsész ember vagyok, aki annyit ért a tévékhez, hogy tudja hogyan kell bekapcsolni őket, így semmilyen nyelven nem ismerem a szakszavakat, szóval a szakszavakat majd szószerint próbálom fordítani, s a hallgatóság meg próbáljon rájönni mi az, s ha nem sikerül, kérdezzen vissza. Aztán jött a harmadunokatestvérem cégének bolgár főmérnöke, aki prezentációt tartott a magyar HBO-vezetőségnek, én meg egyenesben fordítottam magyarra: párszor vidám pillanatok voltak, amikor nemlétező magyar szakszavakat produkáltam a hallgatóságnak, ami a mérnökökből álló célközönség jókedvét mindenképpen növelte.

Apai nagymamám édesapja úgyszintén Sztrazsica járásbeli, ő 1894-ben született, Zsitnica faluban, melynek neve születése idején még a török Seydi Köy volt. A falu 1934-ben megszűnt, mert addigra a teljes lakosság elvándorolt, legnagyobb részben Magyarországra. A falu volt területe ma Vinograd külterülete, szóval a két dédszülő eredetileg két szomszédos falu szülötte volt.

Dédnagyapám még tizenévesen, az I. vh. előtt Budapestre költözött, ahol először segédmunkás lett Csepel-szigeti bolgár gazdáknál, majd önálló próbált lenni. Ez sose sikerült neki, gyakorlatilag állandóan csődbe ment. Egy időben standot bérelt a mai Nagyvásárcsarnokban, de idővel vissza kellett mennie alkalmazottnak. Valószínűleg tőle örököltem a vállalkozói tehetség teljes hiányát.

Úgy élt, hogy minden októberben hazament Bulgáriába, majd februárban ismét Magyarországra ment. Télen nem volt aki alkalmazza őt a szakmában.

Eleve az ősi bolgár szokás szerint az éves szabadság Dömötör-nap (október 26.) és Trifon-nap (eredetileg: Trüphon, ógörög ejtéssel) (február 14.) között van, ez a mezőgazdasásban a téli pihenő ideje. Az első munkanap, február 14. máig hagyományos bolgár ünnep, minden évben megy Bulgáriában a nyugati divatokat ellenzők körében a “Valentin helyett Trifon!” jelszó.

1918 elején megismerkedett otthon az egyik ilyen éves szabadság során a dédnagymamámmal, a következő évben megházasodtak. 1920-ben született egyetlen gyerekük, a nagymamám. Nagymamám 3 éves koráig a család külön élt, dédnagyapám igyekezett pénzt gyűjteni Budapesten, hogy aztán mindenki kimehessen hozzá, rendezettebb körülmények közé. Ez 1923-ban történt meg. 1940-ben halt meg Budapesten dédnagyapám, alig 46 évesen. Családneve: Konarov, magyarra fordítva ez Lovas lenne.

dédnagymamám apámmal, 1943-ban, Miskolcon