Drasztikus változás a lányoknál

By | 2021-04-08

A rendszerváltozás egyik mellékhatása, hogy a szexuális magatartást illetően Kelet-Európa teljesen felzárkózott a nyugathoz. Míg pl. a 80-as években a magyar lányok első nemi aktivitása 17-18 éves kor között következett be, addig ez ma 14-15 éves korra esett vissza. Gyakorlatilag csak egyes vallási szubkultúrák tagjainál fordul elő manapság, hogy pl. egy érettségizős lány még szűz.

Ugyanez teljesen igaz egész Kelet-Európára is. A kommunista rendszerek egyik sajátossága az volt, hogy a társadalmi értékeket illetően abszolút konzervatív értékrend volt hivatalos, azaz házastársi hűség, kiskorúak szextilalma, homoszex elítélése, pornó tiltása, nem-hagyományos szexuális magatartások stigmatizálása, női promiszkuitás erkölcstelennek minősítése, stb. volt hatályban.

Pedig a szovjet rend nem így indult, 1917 után a szovjet rendszer még úgy kezdődött, hogy “forradalom” kell a szexben és a családi viszonyokban is, ezekben is fel kell szabadulni a burzsoá és keresztény láncok alól. Csak ez aztán akkora felháborodást okozott az orosz társadalomban, hogy a 30-as években Sztálin vezetése alatt a hivatalos ideológia szépen lassan, kimondatlanul ugyan, de “lemondta” a szexuális forradalmat, s visszatért az 1917 előtti, alapvetően keresztény alapú hagyományos családi, házastársi, szexuális erkölcshöz. S Magyarországra már ebben az alakjában érkezett meg a marxizmus 1948-ban.

Ahol lazább volt az erkölcs – lásd Kubát -, ott se forradalmi alapon volt az, hanem mert a hivatalos marxista ideológia ott eleve a helyi szabadosabb szokásokhoz alkalmazkodott.

Két korabeli vicc, egy orosz és egy kubai. Az orosz:

Ivanovot hivatja a párttitkára:

  • Ivanov elvtárs, Önre súlyos panasz érkezett. Az Ön felesége azt állítja, hogy Ön nem teljesíti házastársi kötelességeit. Mit tud felhozni mentségére?
  • Hát, kezdeném azzal, hogy én elsősorban impotens vagyok…
  • Téved, Ivanov elvtárs, Ön elsősorban nem impotens, hanem elsősorban és mindenek előtt kommunista, s mint ilyen köteles teljesíteni házatársi kötelezettségeit!

S a kubai vicc:

Hazatér kétéves “önkéntes” angolai fegyveres kiküldetéséből a kubai ember, hivatja a párttitkár:

  • Elvtárs, rossz híren van számodra, amíg te önzetlenül internacionalista kötelességedet teljesítetted Angolában, itt a feleséged összejárt mindenféle férfivel.
  • Nem, ezt nem hiszem el!
  • De elvtárs, bizonyítékaink vannak!
  • Akkor se hiszem el, én megbízom a feleségemben. Ő nem ilyen nő!
  • Elvtárs, akkor választanod kell. Tudod, mi nem tűrünk meg a Pártban felszarvazott férfiakat.
  • Rendben, itt a párttagkönyvem, kilépek, én a feleségemet választom!

Hazamegy az ember, a feleségére ordít:

  • Te szajha, mit műveltél, míg nem voltam itthon? Az egész pártszervezet a kurválkodásodról beszél! Azonnal takarodj a lakásomból! Holnap reggel beadom a válási papírokat.

A feleség távozik, a férfi pedig leül és elmosolyodik:

  • Hát, ez tényleg az én napom ma: végre viszajöttem Angolából, aztán pedig megszabadultam a Párttól és a feleségemtől is!

Szóval a kor konzervatív volt mindenképpen, nem ért el minket a nyugati szexuális forradalom.

S minden ehhez alkalmazkodott.

Az, hogy 14-éves lány szexel az fel se merült. S a hasonló korú fiúk is csak idősebb partner megszerzése útján reménykedhettek ebben.

Bár a dolog személyesen nem érint, már idős bácsi vagyok és nincsenek lánygyerekeim, amit azért észrevettem az internet segítségével, hogy a dolgok elértéktelenedése zajlik a kor alra csúszásával. S míg ez a fiúknál csak ideiglenes zavart okoz, addig a lányoknál súlyos lelki sérüléseket eredményez.