Egy abszolút téves cikk

Puzsér Róbertet részben a liberális diktatúra bohócának, állázadójának tartom – szerintem ő a főszereplője a Black Mirror egyik részének  -, de ezzel együtt maximálisan hiteles személyiségnek is tekintem őt, személyes tisztességéhez nem fér kétség, s messzemenően pozitív szerepet töltött be és tölt be ma is a ballib véleményterror elleni küzdelemben.

Elég annyit: sokkal többször értek vele egyet, mint amennyiszer nem értek vele egyet. Eheti cikke azonban szimplán  egy hatalmas és fatális tévedés.

Puzsér alaptézise téves. Ki mondta, hogy cél lenne Orbán örökös uralma? Senki. Feladata a populista jövő előkészítése a liberalizmus bukásának időszakában. (Populizmus alatt az értendő, hogy meghaladjuk a modern kor mindhárom fő eszméjét.)

Eleve hibás a cikkben a párhuzam 2006 és 2018 között. 2006-ban a jobboldal és a baloldal (a két szót persze annak magyar értelmében használva, azaz helyesebb lenne a “nemzeti” és a “ballib” szavakat használni) között az erőviszony fele-fele volt. Gyurcsány nem ért el hatalmas győzelmet, csak éppen győzött, a legyőzött Orbán pedig tisztes vereséget szenvedett. Az erőviszonyokat legjobban a listás szavazás fejezi ki, ebben a Fidesz 42 %-ot, az MSZp 43 %-ot szerzett, de még a mandátumarányokat tekintve is a Gyurcsány mögötti erők aránya 55 % volt, Orbáné meg 43 %. Ha 2018-ban a ballib ellenzék fele ennyit érne el, mint amennyit a Fidesz elért 2006-ban, pezsgős tűzijátékot rendeznének!

Őszöd is ezért tudott ekkora hatást elérni. Mert az ellenzék nagyon erős volt. De lám, még így se tudta az ellenzék elérni a kormányzat bukását: a 2006-ben megválasztott vezetés simán kitöltötte mandátumát 2010-ig, Gyurcsány 2009-es lemondásának oka is belső volt, nem az ellenzék nyomásának hatására történt.

A legnagyobb veszély az országra az 1990-2010-as liberális konszenzus. Ez a konszenzus kimondta, kis ország vagyunk, nem tehetünk semmit, szót kell fogadnunk a nyugatnak, nem szabad gondolkodni se, mert a gondolkozást majd elvégzi helyettünk a bölcs nyugati elit, s majd hálából, mert szófogadó kisfiúk vagyunk, megsimogatja a buksinkat, s akkor nagyon jó lesz nekünk! E konszenzus eredménye a felzárkózás hiánya, a lassú elszegényedés, a gyorsuló profitkisíbolás az országból.

Teljesen mindegy, hogy meggyőződésből vagy csak a helyzet felismeréséből, annak ügyes kihasználásából, de Orbán elvégezte feladatát: 2010 után megtörte mindezt, ma már szabadon lehet mindenről szólni, ami korábban tabu volt. Hozzátenném: maga Puzsár is sokat tett le az asztalra ebben a harcban, ezért nem akarom elhinni, hogy ne látná mindezt át.

Miféle nemzeti-konzervatív kormányzás? Ha lenne ilyen, az hatalmas baj lenne. Ilyesmire semmi szükség. A harc itt a liberális nyugatmajmolás és az elemi önvédelem között van.

Ma már nincs veszély, a ballib országrontás opcióra erősen háttérbe szorult, ez Orbán elévülhetetlen érdeme, amivel már bekerült a történelemkönyvekbe.

Hogy van egy csomó negatív oldala is Orbánnak? Persze hogy van. Bár lelkes híve vagyok a NER szellemi részének, annak felszabadító lényege miatt, én magam sem hiszek a NER gazdasági részében: az egy csődre ítélt terv. Miért? Mert a kelet-ázsiai modell (ez ugyanis a NER gazdasági lényege) nem ismételhető meg a jelen kelet-európai körülmények között, ami miatt ugyanolyan csőd lesz a vége, mint a spontán privatizációnak 25-30 éve. Pár ezren meg fognak gazdagodni, de az ország gazdasága nem kerül előre ezzel.

A fontos az, hogy az elért eredményeket tartsuk. Azaz ne legyen többé olyan esélyes ellenzék, mint ami a ballib ellenzék jelenkeg, melynek alaptézise, hogy vissza kell térni az 1990-2010 közti konszenzushoz. Amíg van ilyen veszély, nem szabad támogatni a ballibeket. A ballibek mindig a nagyobb rossz a Fideszhez képest.

Egyébként meg helyes, hogy legyen ismét erős ellenzék, sőt akár nyerjen is Orbán ellen, mondjuk 2022-ben. De csak akkor, ha ez nem a hagyományos ballib ellenzék, azaz nem akar visszatérni ahhoz a modelhez, melynek következménye minden rossz, ami ma van.

S téved Puzsér. A Fidesz-szavazók zöme nem lesz cseppet se elégedetlen ettől, ugyanis ezek a szavazók nem azért szavaznak ma a Fideszre, mert  istenítik Orbánt, hanem mert a Fidesz jelenleg az egyetlen eszköz a ballib revansizmus leállítására.

Nagyon nehéz a MNO cenzúráján átjutni, de megpróbáltam, oda is beírni ezt röviden. A Simicska-féle jobbikos médiákban ma a cenzúra keményebb, mint a hagyományos ballib médiákban. Ezúttal szerencsém volt, megjelentették.

  • Altofner

    “de ezzel együtt maximálisan hiteles személyiségnek is tekintem őt, személyes tisztességéhez nem fér kétség, s messzemenően pozitív szerepet töltött be és tölt be ma is a ballib véleményterror elleni küzdelemben.”

    Szerintem ez túlzás. Robika csak feltűnésre vágyik, és mindennap más szekértábornak akar kedveskedni folyamatos fröcsögésével.

  • ChiefPilot

    Puzsér meglátásom szerint egy értékrend nélküli, “se hús, se hal” ember. Mindennel elégedetlen, egyszerűen nem találja a helyét. Kiállt már minden mellett, meg az ellenkezője mellett is. Szerintem pszichésen beteg. Nagyon.