Egyház és szekta

By | 2020-02-23

Mi a szekta és az egyház közti különbség?

Minden egyház szektaként kezdi. S minden szekta vagy megszűnik vagy egyházzá válik, nagyon kevés ez alól a kivétel: a tartósan szektaként megmaradó szekta.

A szekták nagy része idővel megszűnik, s ami mégis marad, az egyházzá válik, még a legegzotikusabb, legfurcsább szekták is. Kedvenc példám a mormonizmus. Nehéz nála extrémebb XIX. századi szektát találni, ma azonban csak egy átlagos unalmas, szalonképes, jólfésült egyház, mely csak azért nem egy a sok amerikai protestáns egyház közül, mert hittana nem protestáns.

A tartósan szektaként megmaradó szektára pedig talán legjobb példa a Jehova Tanúi.

Lássuk hát a 8 legfőbb eltérést egyház és szekta között.

A társadalmi beágyazottság. Az egyház igyekszik tömegeket vonzani, a társadalom része lenni. A szekta a keveseket tömöríti, akik tudatosan kivonják magukat a társadalomból.

A korai kereszténység egyházasodásának pillanata az az időszak a II. században, amikor nyilvánvaló lett, az ígért második eljövetel nem most lesz, hanem a bizonytalan jövőben, 1gy nem lehet mindenki az apostolok, evangélisták, misszionáriusok életmódjának követője, hanem bizony a nagy többség kisember, aki dolgozni jár, családja van, anyagi problémákkal küzd, s ezzel együtt mégis hű keresztény.

A papság helye. Az egyházban a pap adminisztrátor, kormányzó, közvetítő, tanító. A szektában a pap mindentudó, teljhatalmú vezér.

S teljesen mindegy, hogy van-e hivatalosan papság, vagy – mint a protestantizmus egy részében – egyetemes papság van, ez utóbbi esetben is kiemelkednek a hangadók, akik eljátsszák ezt az szerepet.

A papság hatalma. Az egyházban a pap hatalma segítő, tanácsadó. A szektában a pap hatalma kiterjed a tagok magánéletére is.

Egy katolikus pap akkor szól bele a hívő magánéletébe, ha az kifejezetten segítséget kér, de proaktívan nem tesz semmit. Míg egy jehovista elöljáró még véletlenszerű ellenőrzéseket is tart a tag lakásában, s megszidja, ha szabályellenes magatartást tapasztal.

A tagság eredete. Az egyházba a tagok beleszületnek jellemzően. A szektába a tagok jellemzően betérnek.

A szekták egyházasodásának egyik fontos jele éppen az, amikor a tagok gyerekei immár automatikusan tagok lesznek, s azok maradnak felnőttként is.

Ugyanebből ered a tagság joga is. A szektákban még a tagok gyerekei is átmennek hosszadalmas felvételi eljáráson, míg az egyházakba a teljesen kívülállók is könnyedén beléphetnek.

Az egyház tehát mennyiséget akar, a szekta minőséget. Ez nem negatív vagy pozitív értékelés, csakis ténymegállapítás.

A tagság jellege. Az egyházban a tagok zöme passzív, sőt nagy része nominálisan tag. A szektában a tagok mind aktívak, a passzívakat kizárják, hiszen aki passzív, az annak a külső világnak a része, melytől a szekta el akar határolódni.

A szektába tehát nehéz belépni és könnyű onnan kilépni. Az egyházba meg könnyű belépni, viszont szinte lehetetlen kilépni, hiszen formális kilépés helyett a tag egyszerűen passzív lesz.

A szekta tagja kapcsolatrendszerében totálisan alkalmazkodik a szekta érdekeihez, a kilépett tagokkal megszakítja kapcsolatait. Ezzel szemben egy egyháztag számára eleve nem kérdés, hogy lehet-e személyes kapcsolata az akár az egyház ellenségével is.

A tanítás és a hitélet jellege. Az egyház hitelvei nyilvánosak, megismerhetőek kívülről is, nincs bennük semmi titok. Ugyanez igaz a vallásos eseményekre. A szekta viszont igyekszik valamiféle titkosságot fenntartani, az istentiszteletek jellemzően nem látogathatóak kívülállók által.

A “szakma” mint profizmus vagy amatőrség. Az egyházakban jellemző, hogy valamilyen meghatározott képzettség kell a vezetői státuszhoz, míg a szektákban jellemzően elegendő a lelkes személyiség ehhez.

A teológia. Bár mind az egyházakra, mint a szektákra jellemző a dogmatikai állandóság, azaz nem vagy csak nagyon ritkán változik a tanítás, a szektákra jellemző, hogy az alaptanításon kívüli hitelvekről sincs vita, minden vita eleve ellenséges tevékenységnek számít.

Ex-jehovista ismerősöm mesélte, az volt az egyik visszatérő szöveg náluk “ne kíváncsiskodjatok” és “ezt tudni a vezetőség dolga”.

London, UK — “Prince Edward, The Duke of Kent at a Masonic ceremony at Earls Court in London. Freemasonry, which traces it’s modern origins back to the sixteenth century is beased on principles of fraternity and secrecy. Members are sworn to keep silent on their activities and make themselves known to other Freemason’s by way of signal (often a handshake).” — Image by © Stuart Freedman/In Pictures/Corbis