Euthüdémosz

By | 2017-08-23

Az Euthüdémosz az a mű, melynek olvasása közben ideges lettem. A feléig. Ott jöttem rá, hogy ez paródia, s  nem kell komolyan venni. Pontosabban komolyan kell venni, de nem úgy, ahogy azt elképzeltem az elején.

Az írás kerete: Szókratész találkozik kora két neves szofistájával, Euthüdémosszal és testvérével, Dionüszodórosszal. Ők nem kitalált személyek, valóban léteztek.

Tudni kell, a szofistákat – akik egyfajta vándorszónokok voltak, jellemzően pénzért tartottak filozófiai témájú beszédeket – ma a filozófia részének tekinti a filozófiatörténet, azonban az ógörög korban a filozófusokat és a szofistákat nem tekintették ugyanazoknak. Platón kifejezetetten gyűlölte a szófistákat, őket afféle a filozófiát vulgarizáló bérszónokoknak tekintette. Számtalan alkalommal írt Platón a szofisták ellen, ez az első általam tárgyalt mű, melyben ezt teszi.

Szókratész két vitapartnere azzal áll elő, hogy bárkit képesek megtanítani a jó erényekre.

Ami ezután következik: a két testvér előáll egy sor szofista érvvel. A szofista érvek olyanok, hogy bármit és annak ellenkezőjét is igazolni lehet velük. A gond persze az, hogy az érvek nagy része nyelvfüggő, azaz magyarul esetleg értelmetlenek, ezért a mű megértéséhez mindenképpen el kell olvasni a magyarázó lábjegyzeteket, vagy persze lehet görögül is tudni, de esetemben ez nem áll fenn: kb. 100 szót tudok, s el tudom helyesen olvasni a görög írást, de természetesen képtelen vagyok bármilyen művet is eredetiben elolvasni görögül.

Lássuk most ezeket a szofista érveket röviden:

  • A tudók vagy a tudatlanok tanulnak: a válasz lehet bármi, hiszen attól függ, hogy mit értünk “tudatlan” alatt, aki semmit se tud, vagy aki valamit nem tud. Úgyszintén: azt tanuljuk, amit tudunk vagy azt, amit nem. A válasz itt is annak függvénye, mi a tudás, általában a tudás vagy konkrétan valaminek a tudása. Továbbá maga a tudatlanság sem lehetséges, mivel mindenki tud valamit, ami azt jelenti, senki se tudatlan. Így tanulni se lehet, mert már mindenki tud mindent.
  • Nem lehetséges hazudni, mert csak arról lehet beszélni, ami létezik, a nemlétező nincs, így nem is lehet beszélni róla, s ebből következően az se lehetséges, hogy valaki úgy beszéljen valamiról, ahogy az nincs, hiszen ez nemlétező dolgokról való beszéd lenne, ami nem lehetséges. Emiatt az ellentmondás se lehetséges.
  • A dolgok egyedi és általános jellegének, a cselekedetek aktív és passzív formájának keverése. Lásd aki valakinek az apja vagy bátyja, az apa vagy báty, tehát ő mindenki számára atya és báty. Tehát az írásban szereplő Ktészipposz – Szókratész barátja – amikor megbünteti a kutyáját, valójában apját veri, mert a kutya is apa, vannak kölykei. Ugyanígy, ha a szakács fő ismérve, hogy főz, akkor a szakács megfőzése is helyes. S ha látunk egy dolgot, a dolog is lát minket.
  • A birtoklás fogalmának leredukálása a tulajdonra. Szókratész nem mondhatja, hogy Zeusz és Athéna az ő istene, mivel nem adhatja el őket, márpedig az tulajdon, ami eladható.
  • Az ideák és a formák. Ha valami szép, az azért szép, mert nála jelen van a szépség eszméje, tehát ha valakinél ott van egy tehén, akkor az illető tehén.

Ktészipposz az egyik szofisztikus érvet sikeresen fordítja a szofisták ellen. A beszéd és a hallgatás/némaság ellentéte. Ami néma az vajon beszélhet, ill. lehet-e beszélni arról, ami néma, valamint lehet-e néma, az aki beszél, ill. lehet-e némának maradni arról, ami beszél? Ktészipposz Euthüdémosz kérdésére negatív választ ad, abban az értelemben, hogy ami néma az nem beszélhet, s nem lehet néma az aki beszél. Következésképpen Euthüdémosz célja Ktészipposz elvezetése oda, hogy saját magának ellentmondjon, azaz olyan helyzetbe kerüljön, hogy elismerje: lehet beszélni arról, ami néma és lehet némának maradni arról ami beszél. Euthüdémosz tehát megkérdezi Ktészipposzt, hogy amikor élettelen tárgyakról, pl. vasról beszél, nem beszél-e arról, ami néma, Ktészipposz erre a szó másik értelmét elővéve válaszol, kijelentve: nem beszél, leszámítva azt, ha a vas pl. hangot ad ki a kovács által való megmunkálás közben. Euthüdémosz ekkor megkérdezi: ha néma. akkor mindenről néma? – ezzel ellentmondásba vezetve vitapartnerét, aki épp az előbb mondta, hogy néma a vasról, kivéve, ha az hangot hallat megmunkálása közben. Ktészipposz azonban igennel válaszol, amiből az következik, hogy ellentmondásra kerül: hiszen mégis beszél az, amiről néma, viszont egyúttal vissza is kérdez: minden dolog néma? Erre viszont Euthüdémosz bármilyen választ is ad, elvesztette a vitát. Hiszen ha minden néma, akkor ő maga se beszélhet, míg ha nem minden néma, akkor kiderül a kérdés kulcsa: nem mindegy, hogy a beszélő néma vagy a beszéd tárgya néma, tehát a szofista kénytelen elismerni, a kérdés érthető kétféleképpen is.

Szókratész egyébként már az első szofista érv után megadja a megoldást: ha egy szót több értelemben használunk, s különösen, ha ezek az értelmek egymással ellentétesek, akkor nem lehetséges az érvelés, míg meg nem állapodtunk, hogy az adott kérdésben a szó melyik értelmét használjuk.

Azt hihetné az ember, a szofizmus ősi, elavult dolog, pedig nem, ma is része a vitáknak. Csak egy példát mondanék erre: amikor az ember egyes kommunistákkal vitázik, egyszerre hangzik el a “kommunizmus” szó két értelemben is: a marxi és a lenini értelemben is (Marx szerint a kommunizmusnak két foka van,  a kezdeti, átmeneti, mely a kapitalizmus megdöntése után kezdődik, ahol még van árutermelés, állam, pénz, stb., s a második, végső szakasz, melyben mindez már megszűnt, míg Lenin a “kommunizmus” szót csak  a második szakaszra használta, az elsőre pedig a “szocializmus” szót) – a kommunista rendszerek hibáit ezek a kommunista szofisták azzal intézik el, hogy “nem volt soha kommunizmus”, míg a pozitív eredményeket meg természetesen a kommunizmusnak tulajdonítják, azaz egyszerre volt és nem volt kommunizmus. De mondhatnám a liberálisok érvelését is, mely szerint a kapitalizmus jólétet okoz, ezért ahol mégsem okozott jólétet – ez a világ 90 %-a – ott a megoldás, hogy az nem “igazi” kapitalizmus.

Az írás másik fő témavonala a boldogság kérdése. Vajon a javak birtoklása boldogsághoz vezet-e. Nem, mert a javasak hibás felhasználása még kárt is okozhat, ennél tehát még az is jobb, ha nem birtoklunk javakat, mert ez legalább nem okozhat kárt. Az ideális állapot, ha birtokoljuk a javakat, s ezeket képesek vagyunk helyesen is felhasználni. Azaz a helyes felhasználás tudása a kulcselem. Platón egyik példája: hiába tudjunk hol lelhetünk kincsre, ha ezt a kincset nem vagyunk képesek aztán saját javunkra használni. Azaz a tudás is kétféle lehet: a szerzés/létrehozás tudása és a használat/hasznosítás tudása.

Felmerül a kérdés: melyik az a tudás, mely egyszerre mindkettő. Talán a politikusé lehet az, hiszen tudása az emberek igazgatása abból a célból, hogy azok jók legyenek, hiszen itt egyszerre jelen van a szerzés – a hatalom a közösség felett – és a hasznosítás – a közösség jóságának elérése – viszont ez sem bizonyítható, mivel a jó tudása önmagában nem elég, hiszen épp az előbb láttuk, hogy nem elég valaminek a tudása, annak a helyes hasznosítását is tudni kell. Azaz a jó kormányzó hiába adja meg a jó tudását a polgároknak, ha azok azt nem tudják hasznosítani.

Az írás befejezése a szofisták mesterségének értékelése. A szofista a politikus és a filozófus mesterségek között helyezkedik el. Ha valami egy jó és egy rossz között helyezkedik el, s a két dolog ellentétes célra irányul, az eredmény: az egyik jobb lesz, a másik rosszabb. Ha valami két rossz között helyezkedik el, akkor az eredmény jobb lesz. míg ha valami két jó között helyezkedik el, akkor az eredmény rosszabb lesz. Következtetésképpen a szofizmus rosszabb mind a politikánál, mind a filozófiánál, mivel mindkettő jó dolog.

  • ZorróAszter

    “… amikor az ember egyes kommunistákkal vitázik, egyszerre hangzik el a “kommunizmus” szó két értelemben is: a marxi és a lenini értelemben is …” stb. stb.

    Így jár, aki antikommunista propagandából meg Szabad Európából tanult maxizmust. És soha egy sor Marxot vagy Lenint nem olvasott. Sőt talán mást se. (Mintha csak Igazmondó Orbánapánkat látnám.)

    Persze attól fizetett propagandistának még jó.

    Egyedül a Szovjetunió állította, hogy egyáltalán a szocializmust elérte. De kaptak is a fejükre érte és nemcsak a nyugati kommunistáktól de a szocialista országoktól is kaptak gúnyolódó megjegyzéseket.

    A szocialista országok sosem mondták, hogy kommunizmus van, még csak azt sem hogy szocializmus, hanem azt, hogy “a szocializmust építik”. Ezt magának is hallania kellett volna.

    Mi volt tehát marxista szemmel a létező szocializmus? Az állammonopolkapitalizmus sajátos formája.

    • maxval bircaman

      “Mi volt tehát marxista szemmel a létező szocializmus? Az állammonopolkapitalizmus sajátos formája.”

      De ezt csak a rendszer bukása után mondták, tegyük hozzá.

      • ZorróAszter

        Nem mondták azután se, csak utalgattak rá homályosan.

        Én egyébként kimondtam. Ki is akartak miatta rúgni.

        A Jóisten mentett meg szigorlaton tőle kézivezérléssel. (A profot aki ki akart rúgni miatta, kihívta a nagyfőnök, és csak azután jött vissza, mikor a társa már nem tudta tovább húzni az időt. Ma meg egyébként ha jól láttam, lelkes fideszes.)

        Az érdekes kérdés egyébként az, hogy mikben nyilvánul meg a sajátos forma. És milyen hibákat követtek el azzal, hogy nem vették figyelembe ezeket a dolgokat.

        A másik érdekes kérdés ezzel kapcsolatban, hogy akkor mi Kína?

        • Kína kapitalista állam, csak a politikai hatalom nem a tőke, hanem egy állami szerv kezében van.

          • ZorróAszter

            Jó, a nyugati propaganda azt mondja, hogy ami sikeres, azt ne nevezzük szocialistának, pláne kommunistának.
            De ez az állam mégiscsak kommunista állam mégha Marx azt is mondja amit mond, hogy ez egy ideig csak egy állammonopolkapitalizmus érdekes baloldali sajátosságokkal és külsőségekkel.

            A lényeg: ez szintén csak ránézésre vagy az antikommunista propagandában egyszerű kérdés.

            Ha nem elégszünk meg ezzel, akkor nagyonis bonyolult.

            • Én ezt pont fordítva látom. A 80-as években a nyugati propaganda egyik érve éppen az volt, hogy vannak a rossz komcsik, s a jó nyugati, pl. skandináv szocik.

              Marx már a kezdeti szakaszt azonban kommunizmusnak nevezte, a kommunizmus első fokának.

              • ZorróAszter

                A marxi kommunizmus első szakaszát elnevezni a szocializmus építésének nem logikai hiba. Simán megtehető minden további nélkül.

                A hiba nem itt volt. De ez hosszú sztori. Nem komment mennyiségű..

                Egyes szocialista pártok radikálisabbak voltak sok kommunista pártnál nyugaton is.