Fiatal bolgár értelmiségiek nyilatkozata

By | 2016-09-26

A 90-es években aktív voltam az akkor kezdődő bolgár internetes közösségekben. Különösen a 90-es évek első felében volt jellemző, hogy a legtöbb netező bolgár nem bulgáriai volt, hanem Bulgáriából nyugatra – elsősorban Észak-Amerikába – kivándorolt ember. Ezen emberek nagy többségére jellemző volt az öngyűlölet, minden bolgár dolog elutasítása. Mivel a mai magyar kitántorgók egy – szerencsére kisebb! – része között hasonló érzelmek tapasztalhatóak meg, lefordítottam magyarra pár akkor írt paródiámat. Íme ez az első! Kérem figyelembe venni: ez egy 20 éves írás.

Nyilatkozat!

Mi, a határontúli bolgár értelmiség élő és örökké ébren lévő lelkiismerete fel vagyunk háborodva egyes úgynevezett hazafiak szánalmas próbákozásai miatt, melyekkel megpróbálják dicsérni a Bulgária nevű disznóól úgynevezett eredményeit! Ilyen eredmények természetesen nem léteznek, ezek csakis egyes magukat ma hazafiaknak nevező volt kommunista besúgók beteg agyában vannak.

Néhány úgynevezett ember arról próbál írni az interneten, hogy az illegális Bulgáriai Köztársaság bolgár állam. Mi, persze, nem tudjuk elfogadni ezt a véleményt, amíg van még akár csak egy cseppnyi szovjet gáz is Bulgáriában, mert ez hazánkat szolgafölddé alacsonyítja le, a Gonosz Birodalmának Dunától délre fekvő tartományává. Tehát ezek az egyedek valójában szovjet állampolgárok, nem igazi hazafiak, ők a lehető legalacsonyabb kommunista söpredék, olyasmi, ami a mi szüleink is voltak, de nekik azóta megbocsátottunk, mióta bebizonyosodott, hogy immár új, őszinte antikommunisták, amit leginkább azzal igazoltak, hogy pénzt adtak nekünk, hogy kivándorolhassunk Észak-Amerikába.

Meddig fogtok, kommunista elvtársak, élősködni a Bulgária nevű illegális disznóólban? Fogjátok szovjet hattútavaitokat és takarodjatok el Szibériába, ahol csinálhattok, amit akartok, de minket hagyjatok békén. Szemben veletek mi 1989. november 10-én 13 óra és 19 perckor* megbocsátottunk magunknak és szüleinknek, öt másodperc alatt lelkes kommunistákból buzgó antikommunistákká lettünk, így megtisztulva szellemileg minden bûntõl. Aki ezen 5 másodperc alatt lezajlott mély szellemi fejlődésünket nem ismeri el, az rohadt kommunista!

Azonnal állítsátok helyre a tarnovói alkotmányt**, aztán jöhettek söpörni a téli szennyeződéseket az utcákon, de csak miután letettétek azt esküt észak-amerikai gazdáinknak.

Már a kutyák sem hajlandóak közösülni Szófia utcáin, nem veszitek észre, elvtársak, hogy 50 éves uralmatoknak vége? Tehát kuss nektek,  azonnal húzzatok melózni, éjjel-nappal, a mi bölcs útmutatásainka alapján, így képesek lesztek felépíteni egy tisztességes országot, ahová mi is szívesen visszatárünk majd valamikor, feltéve természetesen, hogy havi 15 ezer dollár fizetést biztosítotok számunkra. Ti majd maximum 1000 dollárt fogtok kapni – ez is sok nektek, szemét hazafiacskák! De nekünk, felsőbbrendű észak-amerikai fajnak jogos, magasabb igényeink vannak.

Taváris, panyimájes?

Dr. Dr. Prof. Emi Grantov Prof.

Édesvízi cápák entrópiája tanszék

száműzve a komcsik által Észak-Amerikába

a haladó határontúli bolgár közösség szócsöve

Megjegyzések a magyar olvasóknak:

  • * Ebben az időpontban mondatták le Todor Zsivkovot.
  • ** A kommunista hatalomátvétel előtti bolgár alkotmány neve, egy időben az antikommunista bolgár mániákus vágya volt ezen alkotmány visszaállítása, mintha valamilyen csodaszer lenne.
  • ZorróAszter

    Kedves MaxVal!

    Itt valami zavar lehet. Magyarországon 93 körül jelent meg a Datanet telefonos betárcsázós internettel. Havi díja akkor! 20 ezer forint felett volt.

    Iskolába én használtam előtte is internetet. E-mailt és ftp-t. De kilencven valahányig csak gopher volt meg archie.

    92 táján még meglepődve találtuk a linux valamelyik nulladik változatán a világ első böngészőjét, a Mosaic-ot, és gőzünk se volt róla, mi a csuda lehet ez. Pedig mindenki informatikával foglalkozott.

    És úgy tudom, Bulgária ebben a tekintetben fejletlenebb volt. Úgyhogy ez jóval később lehetett.

    • BG fejlettebb volt ebből a szempontból, bár a hozzáférés igen drága volt az elején, forgalomra kellett fizetn