Hamis hír, de érdemes odafigyelni

By | 2016-01-26

Terjed az utóbbi hetekben egy hamis hír a keresztény médiákban.

A hír lényege: az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy idén március 1-től bűncselekmény lesz kiskorút megkeresztelni, ez ugyanis ellenkezik az ENSZ által 1989-ben elfogadott Gyermekvédelmi Egyezmény 3. pontjával, mely szerint a gyermekek érdekeinek védelme a legfőbb irányelv, valamint az 1950-ben elfogadott Emberi Jogok Európai Egyezményének 9. pontjával, mely szerint a vallás- és lelkiismereti szabadság egyéni jog.

A történet igazságalapja az, hogy pár éve egy megromlott kapcsolatú olasz szülőpár gyerekét a katolikus apa megkereszteltette, az ateista anya ellenkezése ellenére, annak tudtán kívül. Ezután az anya – akinek a bíróság megítélte a gyerek felügyeleti jogát – felszólította a katolikus egyházat, vonja vissza a gyerek keresztségét. A katolikus egyház ezt természetesen megtagadta (valójában nem is tehetett mást, hiszen a keresztség nem vonható vissza). Erre az anya a bírósághoz fordult: kötelezze az egyházat a keresztség visszavonására. A bíróság megállapította, hogy nincs joghatósága az ügyben (nincs joga az állami bíróságnak beavatkoznia egy egyház belső szertartásaiba), így érdemben nem is foglalkozott a kérdéssel. Ezután fordult a nő Emberi Jogok Európai Bíróságához, annak megállapítását kérve, hogy a keresztelés sértette a gyerek jogait. Az Emberi Jogok Európai Bíróság pedig kimondta: a hivatkozott egyezmények NEM tiltják kiskorúak keresztelését, s az ilyen keresztelés pedig NEM értelmezhető úgy, hogy sértené a gyerekek jogait.

Magyarul: maga a hír kamu.

Viszont érdemes odafigyelni, ugyanis mindez jól mutatja a keresztényellenes lobbi hátsó gondolatait. Ami ma még abszurdum, 20-30 év múlva nem biztos, hogy az lesz. A homoklobbi is azzal indított, hogy ne legyen bűncselekmény az, hogy két felnőtt egymással mit csinál, akkor se, ha azt a társadalom betegesnek tartja, s látjuk mára hová fajult mindez: homokosok terrorizálják országok népeit, hisztizve követelve, hogy mindenki vegye át az ő törpekisebbségi értékrendjüket.

  • dddoni

    Aztakurva. A keresztények terjesztenek álhíreket és te ezt is sikeresen beállítod keresztények elleni támadásnak. Ez az odaszarok és ráfogom a másikra dolog kezd egy kicsit undorító lenni tőled.

    A buzizást pedig igazán be lehetne fejezni, senki sem követeli hisztizve hogy vedd át a melegek értékrendjét. Te követeled hogy ők vegyék át a te értékrendedet.

    • De, a homoklobbi ezt követeli.

      • dddoni

        Ne hazudj.