Hogyan nem lettem KISZ-tag?

By | 2021-04-06

A Kádár-diktatúrában a középiskola első osztálya volt a KISZ-be lépés időpontja. Én ezt a kort a 1981-1982-es tanévben értem el.

Az akkori helyzet Magyarországon az volt, hogy országos szinten már nem volt kötelező a KISZ-tagság (jogilag persze sose volt az). Abszolút iskolafüggő volt, hol vették komolyan ezt és hol nem – ahol komolyan vették, ott erős nyomás nehezedett a diákokra, lépjenek be.

Egyébként a KISZ ekkor már sehol se jelentett valós ideológiai tevékenységet, jellemzően a bulizás volt a KISZ-gyűlések lényege. Ill. persze lehetett lépcső a karrierben is, de ehhez mindenképpen túl kellett jutni az érettségin, az iskolai KISZ-tisztségből feljebb kellett menni a területileg illetékes KISZ-szervezetbe vagy a felsőoktatási intézmény KISZ-bizottságába.

De én semmiképpen se akartam belépni, tisztán ideológiai okokból.

Na most, a helyzetem speciális volt, hiszen nem Magyarországon léptem KISZ-es korba, hanem Kubában, így a magyar követségen működő KISZ-szervezetnek lett felettem “joghatósága”. Mint már meséltem, a Kádár-kor jellegzetessége az volt, hogy a követségek sokkal hűebbek voltak ideológiailag, mint ez belföldön szokásban volt, így a nyomás is nagyobb volt.

Szóval megkésve, valamikor 1982 őszén kaptam meghívást a követségi KISZ-szervezet gyűlésére mint “tagjelölt”. Én ezt akkor úgy intéztem el, hogy nem jelentem meg a gyűlésen. Pár nap múlva meg is keresett egy KISZ-illetékes, hogy ha nem megyek el a tagjelölti gyűlésre, annak az a végzetes következménye lehet, hogy sose leszek tag. Erre elmagyaráztam, hogy nekem pontosan ez a célom. Ezt elmondhattam őszintén, mert csak négyszemközt voltunk, így ha továbbadta volna az infót az illető, neki lett volna baja belőle. Ez már a rendszer sajátossága volt: hazudni kellett és alakoskodni, s aki ezt megsértette, az lett a hibás.

Nagy szerencsém az volt, hogy már akkor magányos farkas voltam, a helyi kb. 15-20 darab KISZ-korú magyar ember meg laza baráti társaságot alkotott, melybe én nem tartoztam bele még a leglazábban sem. Így tulajdonképpen nem is hiányoztam senkinek. Szóval meghívtak még egy tagjelölti gyűlésre, amire megint nem mentem el, majd többet nem erőltette senki az ügyet.

Ez így is maradt egészen 1984 nyaráig, amikoris apámat hívatta a főnöke, hogy panasz van, mert a fia nem KISZ-tag, s ez nem jó így. Ráadásul olyan rémhírek terjednek rólam, hogy ideológialag nem vagyok helyes úton, mert többen hallottak tőlem megkérdőjelezhető állításokat, azaz igencsak rám férna a KISZ keretein belül az ideológiai felvilágosítás.

Apám említett főnöke – az akkori Külkereskedelmi Minisztérium egyik főosztályvezetője – civilben apám haverja volt, szóval az előbbieket csak kötelességszerűen adta elő. Érzékeltette, szerinte ez az egész ügy persze marhaság, de úgy kell tennie, mintha komolyan gondolná. Az illető számtalanszor volt nálunk vendégségben, én is jól ismertem. Ugyanúgy ahogy apám, ő is a későkádári technokrata reformisták informális tagja volt, a marxizmusról, a Pártról, a KISZ-ről és minden más hasonlóról a véleménye kb. az volt, hogy “állati nagy hülyeség, de ezt nem szabad kimondani, mert Moszkvában megharagszanak“.

Apám másnap szólt, elmondta mi volt, majd azt, talán be kell mégis lépnem, legalább egy gyűlésre majd elmegyek, aztán 1 évet kell csak kibekkelni, egyetemista leszek, s akkor már nem fog senki zaklatni emiatt. Megállapodtunk, majd szól, ha lépni kell.

Aztán az egész 1984-1985-ös tanév lassan letelt, meglett az érettségi, s sikerült közben folyamatosan halasztgatni a KISZ-tagjelöltséget, míg már “késő” lett.

Magyarul: az egész el lett sumákolva. A leghatásosabb kelet-európai elintézési mód!

Aztán már 18 éves lettem, apámat többet nem zaklatták velem. Végülis: a teljes kubai magyar KISZ-korú kontinengensből összesen 2 ember akadt, aki nem volt KISZ-tag: én és egy magyar ösztöndíjas diáklány, aki vallási okokra hivatkozva nem lépett be.

ez én vagyok, Havannában, már 3 hónappal érettségi után