Hogyan nyerjünk választást Orbán Viktor ellen?

By | 2015-08-07

A ballib agytröszt tegnapi gyűlésén, melyre össze lett trombitálva az összes ballib megmondóember és az összes ballib politikus a fenti igen fontos kérdés lett alaposan kivesézve.

Két fő javaslati tervezet került benyújtásra az ülésre.

Az egyik szerint legyen ezentúl aktív regisztráció a választásokra, azaz csak azok szavazhassanak, aki regisztráltak a választást megelőzően, az előtt legalább 2 héttel. De nem ám úgy, ahogy ezt a cigány Orbán diktátor javasolta 2012-ben! Semmiképpen! Ezúttal minden teljesen demokratikus lesz! A regisztrálást ballib civilekből álló bizottságok fogják végezni, akik beidéznek minden egyes állampolgárt e célból, majd mindenkinek felteszik a kérdést „Utálja maga Orbánt?” – aki habozás nélkül igennel válaszol, az regisztrálásra kerül, míg aki nemet mond, azt cselekvőképtelenné nyilvánítják, s elveszti választójogát. Aki pedig igent mond, de csak habozás után, annak a szavazata fele annyit fog érni, mint a teljesjogú választópolgároké.

A másik javaslat még demokratikusabb. Eszerint mindenki szavazhasson továbbra is – még a fasiszta, nem adózó határontúli magyarok is –, de ne indulhasson a választáson nem ballib erő, mert aki nem ballib, az fasiszta, márpedig az 1947. évi párizsi békeszerződés tiltja a fasiszta szervezeteket.

Az ülést sajnos beárnyékolta egy zavaró tény: az elmés és mély vitát megzavarta egy felszólaló, aki azt javasolta: a ballibek szerezzék meg az összes politikai erő közül a legtöbb szavazatot, így győzzenek Orbán ellen. A teremben azonnal spontán felháborodás tört ki e szavak hallatán, a felszólalót a fél terem kriptoorbánista ügynöknek nevezte, a másik fél pedig fasisztának, ezután az illetőt kikergették a teremből, majd örökös tiltást szavaztak meg rá.