Holokauszttagadás

A mai, modern, hanyatló liberális társadalmak egyik beteges vonása a politikai korrektség, azaz csak bizonyos nézeteket szabad hangoztatni, másokat nem.

A diktatúrákban is így szokott ez lenni: az emberek tudják mit szabad mondani és mit nem.

Mint kommunista diktatúrában felnőtt, szocializálódott ember  ezt már megtanultam kisgyermek koromban. Hányszor hallottam nagyszüleimtől és szüleimtől a következő mondatokat:

  • Ilyet nem szabad mondani.
  • Erről nem szabad beszélni.
  • Halkabban, azt akarod baja essen apádnak?
  • Ha meghallják mit mondasz, szüleid elvesztik állásukat!

Időnként visszakérdeztem „de igaz-e, amit mondok vagy nem?”, amire általában – szerencsére szüleim, nagyszüleim, a többi rokon elég őszinte ember volt – azt a választ kaptam „persze, hogy igaz, de nem szabad mondani”.

Úgy harmadikos általános iskolás koromban már kiválóan tudtam, hogy mi az, amiről nem szabad beszélni sosem, s miről lehet időnként beszélni, s miről pedig bármikor.

Egy időben ez még lelki gondot is okozott: miért kényszerítenek arra, hogy hazudjak? De hamar rájöttem: az igazság magunknak való, nem közszemlére. Ha üldözik a véleményt, akkor hazudni nem bűn, mint ahogy egy udvarias, kegyes hazugság kimondása sem az.

A liberalizmus és a kommunizmus között a különbség csak az, hogy a liberalizmusban ritkán jár börtön az íratlan, „szent” szabályok megsértéséért, jellemzően a hatalom „csak” egzisztenciálisan próbálja lehetetlenné tenni a másképp gondolkozókat.

A huszas éveimben másfél évig tagja voltam egy vallási szektának, ott ugyanazt tapasztaltam: a kommunista diktatúránál is abszurdabb cenzúrát és íratlan szabályokat, melyeket az emberek nem mertek megsérteni. Ott időnként még kérdezni se volt szabad. Erről egy karikatúra:

brad

 A nap, amikor Brad rákerült a bajkeverőgyanúsak listájára – “Elnézést, a kézikönyv nem engedélyez ilyen kérdést.”

A nyugati liberalizmusban a szentek szentje a holokauszttagadás, sőt egyes országban még a holokausztrelativízálás és a holokauszt egyediségének tagadása is, ezekért még börtön is jár időnként.

Bár holokauszttagadó nem vagyok (mi okom lenne tagadni egy valós történelmi eseményt?), én magam is holokausztrelativizáló vagyok: tagadom, hogy a zsidók irtása a II. vh. során valamiféle egyedi, megismételhetetlen esemény lett volna, melyet ki kellene emelni a hasonló események sorából és fel kellene helyezni valamiféle vallási tézisként a fellegekbe.

Természetesen egyébként a holokauszttagadás ugyanolyan abszurd, mint bármely más valós történelmi esemény tagadása. De ennél még abszurdabb ezt bűncselekménynek nyilvánítani.

Az a társadalom, ahol eszméket és gondolatokat tiltanak a XXI. században önmagáról állítja ki a nem túl előnyös bizonyítványt.

Érdekes persze, hogy a liberálisok eközben gond nélkül kritizálják azt, hogy a középkorban bűncselekmény volt eretneknek lenni. Pedig az akkori állam ugyanabból indult ki: az eretnekség abszurdum, hiszen hazugság, Isten tanítását tagadja, azaz közérdek kriminalizálása.