Kádár és elitje

By | 2018-02-08

Azért írom meg ezt a személyes cikket, mert sokszor megkapom a kérdést: miért nem írok szinte soha a Fidesz hibáiról.

Származásilag én a kádárista technokrata elit gyermeke vagyok. Nyilván nem a technokrata arisztokráciából, hanem annak alacsony, majd középkáderré kiemelkedett rétegéből.

A fiatalabbak nem tudják ma már mi volt a Kádár-rendszer. Azt hiszik, homogén volt a hatalom.

A rendszer egyértelmű és egyszemélyi vezetője Kádár János volt, aki mindenben egymaga döntött. A Szovjetúnióban ebben az időben már a kollektív döntés volt divatban (egy kb. 15-20-tagú legfelső vezetés “demokratikusan” döntött mindenről), míg Magyarországon ez sose jött divatba: Magyarországon a legfelső vezető testületek is csak Kádár tanácsadó testületeiként funkcionáltak, döntési  jogaik nem voltak sosem, nyilván a 80-as évek legvégét leszámítva.

Kádár teljhatalmát 3 tényező korlátozta:

  • a szovjet vezetés
  • az érdekcsoportok közti egyeztetés kényszere
  • a néphangulat.

A szovjet tényező nyilvánvaló, ezt azt hiszem, nem is kell különösebben vázolnom.

A néphangulattól Kádár rettegett, 56-ra emlékezve. Így alapvető és kötelező elem volt a politikában: sose szabad megengedni, hogy a néptömegek elégedetlensége eszkalálódjon. Csak egy példa: íratlan törvény volt, hogy sose lehet a boltokban kávéhiány. A magyar ugyanis kemény kávézós nép, így nem maradhat igazi, jó minőségű kávé nélkül. Sose lehet olyan, mint a Romániában vagy az NDK-ban, hogy egyáltalán nincs kávé vagy valamiféle cikóriával kevert kávétermék van csak helyette. Fejek hullottak, ha az illetékesek nem teljesítették ezt időben. Ha egy vezető csak lopott, akkor megúszta dorgálással, de ha nem volt elég kávé a boltokban, azért elvesztette állását. Kávéimportra pénz mindig volt, ha másképp nem, hát hitellel. S persze nem ez volt ez az egyetlen ilyen íratlan szabály, de azt hiszem, ez jól érzékelteti a kádári politikát, melynek lényege: ha valaki a hatalom ellen lázad, annak leverjük a pofáját, de ha ugyanaz elégedetlen a kávéhiány miatt, akkor igaza van, s az illetékes elvtársa pofáját verjük le, aki miatt nincs a közértben kávé.

S végül az érdekcsoportok. A két fő elitréteg: a “balosok” és a “technokraták”. A balosok voltak azok, akik a marxista eszme tisztaságáért őrködtek, a technokraták meg azok, akik működtetni igyekezték a működésképtelen, de legalábbis erősen hatékonytalanul működő gazdaságot. A két csoport utálta egymást, de mindkettő tudta, hogy egymaga nem tudna bírni az országgal. S Kádár személye volt az, ami megkérdőjelezhetetlen volt mindkét csoport számára. Kádár mindkét csoport radikálisait eltávolította a hatalomból, ha túlzásba vitték, ez persze már nem jelentett valódi repressziót: a túlbuzgó balosokat jellemzően diplomáciai állásokba takarították el, míg a túlbuzgó technkratákat különféle kutatóintézekbe.

Gyerekként benne éltem a kádárista technokrata elitben. Ebben a közegben a liberalizmus eszméje szentírásszerű volt, erről sokat mesélhetnék. Azt hiszem nem csoda ezek után, hogy kiskamaszként első eszmém a liberalizmus volt. Olyanokat hallottam, hogy sokan ma el se hinnék. Az alapállás nagyjából az volt, hogy a marxizmus baromság, a rendszer csak egy geopoolitikai kényszer, s a nyugatnak mindebben igaza van, azon kívül, hogy azt hazudja, hogy segíteni akar nekünk. Ez az elit sose hitt a nyugat jóhiszeműségében, ezt alá kell húznom, azaz ebben egyetértettek a “balosokkal”. A tézis az volt: valahogy együtt kell működni a nyugattal, hogy annak jobb rendszerét kihasználjuk, de óvatosnak kell lennünk, mert a nyugat nem segíteni akar, csak nyerészkedni. Ostoba kamaszként én ezt cinizmusnak gondoltam, mert én komolyan hittem akkor, hogy a nyugat önzetlen és jó.

A technokrata elit Kádár jelentéktelenné válása után lassan az egész Párt vezető ereje lett, a balosok ki lettek dobva. A 80-as évekre a két csoport közt álló népiesek (lásd, Pozsgay-vonal) is megjelentek önálló erőként, őket már a rendszerváltás után szorította ki az MSZP.

Számomra a legnagyobb igazolás saját apám volt, aki a rendszer végére középkáderi státuszig vitte, bár már 1988-ban átment az állami szektorból a magánszektorba, s sose végzett politikai jellegű munkát.

A balkáni gén mindenképpen megmentette apámat a túlzásoktól. Balkáni bölcsesség, hogy a hatalomtól félni kell, s jobb nem belegabalyodni. Ezt ő minden rendszerben betartotta, se pártkarriert nem csinált Kádár alatt, se a rendszerváltáskori nagyívű lopásokban nem vett részt.

2016-ban meghalt apámra mindenképpen büszke lehetek: sose lázadott semmi ellen, nem volt bátor, de mindig tudta hol a tisztesség határa, amit nem szabad semmiért se átlépni. Jól emlékszem, 1982-ben az akkori miniszterelnökhelyettes “felfedezte” őt egy véletlen során, s szóba került, hogy esetleg komolyabb beosztásba kellene kerülnie. Apám hetekig azon gondolkodott, hogyan utasítsa majd el, ha tényleg felkérik, milyen ürügyet találjon ki. Volt egy rokonunk, aki a 80-as években magas pártpozícióba került, apám végén azt mondta “nem értem, miért vállalta el”. S ugyanezt tette 1988-1990 között is, amikor a kapcsolatai révén napok alatt dollármilliomos lehetett volna. Pedig apám mindig ateista volt, szóval ennek még vallásetikai oka se lehetett.

A valóságban a nagy lopások már az Antall-kormány megalakulása előtt meglettek. A tolvajok kb. 90 %-a MSZMP/MSZP-s káder volt, de volt egy “szerencsés” 10 %-nyi ex-ellenzéki réteg is, aki be tudott kapcsolódni a lopásba az Antall-kormány első idejében.

Apám nem trágárkodott sosem, ezt én is megörököltem tőle, s ha ő valakikre azt mondta “ezek”, az súlyos sértés volt.

A győztes liberális rend eljövetele után, kezdtem hallani tőle enyhe kritikus hangokat. A 2000-es években tőle is hallottam: “ezek elvesztették a kapcsolatot a valósággal”, meg “nem működik”, amit a 70-es években hallottam tőle a másik rendszerrel kapcsolatban. Sose lett egyébként antiliberális, haláláig liberális maradt, így ez tőle hatalmas rendszerkritika volt. Azaz hozzám, mai nézeteimhez képest végig az ellentáborban maradt: számára a ballibek mindig a kisebbik rossz maradtak a “nemzeti” táborral szemben.

A technokrata kádárista elit túlzó részéből nőtt ki a modern magyar liberalizmus. S sajnos ők alapozták meg azokat az axiómákat, melyek 1990-2010 között megkérdőjelezhetetlen igazságoknak minősültek Magyarországon:

  • a nyugatnak mindig igaza van,
  • az állam rossz tulajdonos, privatizáció bármi áron,
  • a mohóság pozitív érték,
  • az idegen tulajdonos jobb a magyarnál,
  • a kisember le van szarva.

Majd ez az elit felvette mindehhez az ultrajobbos gazdaságpolitikához az ultrabalos kultúrpolitikát, s megszülett a modern Magyarország legnagyobb rákfenéja: a szadeszizmus, ez alatt kb. középső és kései SZDSZ-t értve, mert a korai SZDSZ még heterogénebb szervezet volt. Természetesen ez nem pusztán az SZDSZ-re mint pártra értendő, hanem szellemi holduvarára.

Miért tartom a Fideszt a kisebbik rossznak? Hát ezért! A szadeszista rombolás ellen minden erő szimpatikus, aki vele szemben áll. Hozzáteszem: a 2010 előtti Fidesz is szerves része volt ennek a rombolásnak.

Mára nyugaton a rendszer sokkal jobban elfajult, mint Magyarországon. A legvadabb magyar liberális is “fasiszta” hozzájuk képest, s ezzel mindet elmondtam. Globálkulákok és azok csicskásai, celebek, topmanökenek és más söpredék folyton költekeznek demonstratívan. Egyik nap vesznek maguknak egy afrikai árvát, másnap kirepülnek az űrbe, harmadnap pezsgővel mosatják fel 32-emeletes jachtjukat, negyednap metoo-kampányoznak hörögve, ötödnap csápolnak az argentín archieretneknek, hatodnap drogozva állatkínzanak.

De nem gond, mert hetednap a nép felkel és vidám akasztás lesz. Várom a felszabadító vérnapot. A nép forrong, s lecsapja baltával hamarosan a szabad piac láthatatlanul lopó kezeit. Vérben fogunk tocsogni, a sok láthatatlan levágott kézből folyó vérben. De szép is lesz!

  • Erica Gy Varga

    ” Vérben fogunk tocsogni, a sok láthatatlan levágott kézből folyó vérben.”- Ez undorító.