Keleti-szláv nyelvek

By | 2016-08-20

Az egyes keleti-szláv nyelvekről a legfontosabb adatok. Nem adatokat szeretnék azonban megismételni, ezek bárhol megtalálhatók, hanem olyat is hozzátenni, ami sokaknak új lehet.

A szláv nyelvek 3 ága: keleti, nyugati, déli.

A 3 ág szétválása a VI. században kezdődött és a XI. században ért véget. Ennek talán legnagyobb bizonyítéka az a tény, hogy amikor Cirill és Metód létrehozza a IX. században az első szláv sztendert nyelvet, ezt a Thesszaloniki környéki szláv nyelvjárások alapján teszi, azaz bolgár alapon, viszont a nyelv tökéletesen érthető a nyugati-szláv Moráviában is, majd pedig a X, sz. végétől az ezen a nyelven írott egyházi könyvek a mai Ukrajna és Oroszország területén, azaz a keleti szlávoknál is elterjednek és használatba kerülnek.

*

A keleti ághoz 4 nyelv tartozik, nagyságrendben: orosz, ukrán, belarusz, ruszin. Eredeti neve a közös elődnek: rutén nyelv, de ezt a mai oroszok óorosznak hívják, ugyanígy az ukránok óukránnak, stb. – mindegyik elnevezés valójában megfelel a valóságnak, hiszen rutén = óorosz = óukrán = óbelarusz = óruszin. Az eredeti “rutén” név csak a mai ruszinoknál maradt meg, hiszen rutén = ruszin.

A 4 nyelv egymástól politikai okokból kezdett szétválni, amikor Litvánia meghódított jelentős keleti szláv lakosságú területeket a XV. sz. elején. Ezzel párhuzamosan lassan kialakult az egységes új orosz állam Moszkva központtal. Így lassan kialakult a nyugatrutén és a keletrutén nyelv, az előbbiből lett a mai belarusz, ruszin, ukrán, utóbbiból a mai orosz.

A 4 keleti-szláv nyelv írásbeliségének közös jellemzője, hogy mind a cirill ábécét használja. Az orosz és az ukrán ábécében 33, a belaruszban 32, a ruszinban 36 betű van. Az egyes ábécékről már írtam itt részletesebben.

A legrégibb fennmaradt kelet-szláv nyelvemlék Nyestor Повѣсть времяньныхъ лѣтъ (Elmúlt idők elbeszélése) című műve, mely a XII. sz. elején keletkezett, egyházi szláv nyelven íródott, de keleti-szláv sajátosságokkal.

Hangtani közös jellemzők. Kevés magánhangzó fonéma, nincs hosszúság szerinti eltérés, viszont jellemző egyes hangsúlytalan magánhangzók redukciója. A mássalhangzóknál sok a fonéma, aminek fő oka a kemény-lágy “párok” jelenléte. Az egyes nyelvek között több eltérés is van. A belaruszban hiányzik a kemény-lágy pár a d, r és t hangokból, a lágy d és t lágy dz és c hanggá változik, pl. a “nap” szó oroszul день, míg belaruszul дзень. Viszont csak a belaruszban van kemény-lágy fonéma pár a k és /x/ hangokból. A kemény-lágy dz és c viszont az oroszból hiányzik, de jelen van a három másik nyelvben. A kemény-lágy b, f, m, p, v hiányzik a sztendert ukránból és a ruszinból, míg a belaruszban és az oroszban jelen vannak, azonban ezeket a fonémákat ejti – a sztendert szerint “hibásan” – az ukránok nagy része is.

Az oroszból és a ruszinból hiányzik a /w/ fonéma, a másik két nyelvben jelen van: az ukránban a в betű ejtése időnként ez, míg a belaruszban külön betű jelöli: a ў. Az orosz jellemzője, hogy csak veláris h hang van benne (mint a magyar “technika” szóba), írása х, míg az ukránban és a ruszinban van veláris h és gégehang h is (ez utóbbi mint a “magyar” lehet szóban), az előbbi jelölése х, az utóbbié г. Az oroszban csak nyelvjárási szinten és allofónként jelenlévő /ɣ/ a belaruszban önálló fonéma, a г betű jelöli.

A magánhangzókat illetően a ruszinban 7, a többi három nyelvben 6 magánhangzó fonéma van. Az írásban eltérések vannak. Az orosz és belarusz Е betű az ukránban és a ruszinban a Є betűnek felel, míg az orosz és belarusz Э betű ukrán és a ruszin megfelelője az Е betű. Csak az oroszban, a belaruszban és a ruszinban van Ё betű, az ukrán helyette két betű kombinációját használja: ЙО vagy ЬО. Az orosz И a másik három nyelvben I. Az orosz, belarusz és ruszin ábécében szerepel az Ы, ilyen betű az ukránban nincs, az И felel meg, bár ehhez hozzá kell tenni, hogy a sztendert ukránban az И ejtése nem azonos az orosz Ы ejtésével, annál ugyanis nyitottabb és előrébb ejtett hang, viszont – az orosz hatására – a legtöbb ukrán az orosz Ы-vel azonos hangot ejt az ukrán И helyén, csak a nyugat-ukrán nyelvjárásokban jellemző a határozott nem Ы-ejtés. A ruszinban pedig létezik mindkét hang: azaz a sztenderd ukrán ejtésű И és a orosszal azonos ejtésű Ы is.

Ami ebből következik: az ukrán és a ruszin И és Е betű nem “lágyít”!

Fontos tudnivaló, hogy mind 4 nyelvben működik a magánhangzó-redukció (szabályait nem írnám most le), azaz a fenti ejtés csak hangsúly alatti magánhangzókra igaz maradéktalanul.

Míg az orosz, az ukrán és a ruszin szóelemző írású, a belarusz helyesírás erősen fonetikus jellegű, azaz az írás maximálisan tükrözi a kiejtést. Innen származik az a rejtély, hogy miért írják át magyarul a belarusz elnök nevét egyszer Lukasenko, egyszer meg Lukasenka alakban –  egyszerűen az előbbi az orosz, utóbbi meg a belarusz változat átírása (Лукашенко és Лукашэнка).

Közös nyelvtani jellemzők. Kiterjedt névszóragozás (az oroszban és a belaruszban 6 eset, az ukránban és a ruszinban 7, a hívóeset a plusz). Az igéknél befejezett és befejezetlen szemlélet megkülönböztetése, a befejezett szemléletű igéknél múlt idő és jelen idő, a befejezetlen szemléletűeknél múlt, jelen, jövő (kivéve a belaruszt, ahol régmúlt is van).

*

Az orosz a legnagyobb szláv nyelv. Anyanyelvi beszélőinek száma kb. 180 millió.

Hivatalos nyelv a következő országokban (zárójelben: a lakosság hány százalékának anyanyelve az orosz): Abházia (10 %), Belarusz (69 %), Dél-Oszétia (1 %), Izrael (14 %), Kazahsztán (26 %), Kirgizsztán (14 %), Oroszország (93 %), Tadzsikisztán (2 %), Transznisztria (62 %), Türkmenisztán (12 %), Üzbegisztán (14 %).

Nem hivatalos nyelv, de a lakosság jelentő része orosz anyanyelvű a következő országokban: Észtország (a lakosság 24 %-a orosz anyanyelvű), Lettország (34 %), Litvánia (7 %), Moldova (11 %), Ukrajna (43 %).

Azerbajdzsánban, Grúziában, Karabahban és Örményországban az orosz anyanyelvű lakosság aránya minimális, de a lakosság jelentős része beszél oroszul idegen nyelvként. Az egész volt Szovjetúnióban a nem orosz anyanyelvűek által beszélt idegen nyelvek között ma is messze az orosz van az első helyen, ez alól egyedül Azerbajdzsán a kivétel. ahol a legbeszéltebb idegen nyelv a török, azonban külön kérdés, hogy tekinthető-e egyáltalán külön nyelvnek az azeri és a török, e kettő között a tényleges különbség kb. annyi, mint a brit angol és az amerikai angol között.

Oroszországban a lakosság 93 %-a orosz anyanyelvű, azonban csak 85 % a kizárólag orosz anyanyelvű, a maradék 8 % kettős anyanyelvű, azaz az orosz mellett van más anyanyelve is. (Oroszország lakosságának 81 %-a mondta magát orosz nemzetiségűnek a legutóbbi népszámláláson.)

A mai orosz sztendert nyelv a XVIII, században alakult ki, a közép-orosz nyelvjárások alapján. Аz ok politikai: az orosz államiság két lehetséges központja a kezdetekben Novgorod és Moszlva volt, a harcot Moszkva nyerte meg a XV. sz. végén. Az orosz nyelv 3 fő nyelvjáráscsoportja: az északi, a középső, s a déli. A sztendert nyelvet beszélők beszédében is mind a mai napig megérezhető, hogy az illető északi vagy déli.

Az orosz nyelv bemutatására egy időjárásjelentés:

*

Az ukrán anyanyelvi beszélőinek száma kb. 33 millió.

Hivatalos nyelv a következő országokban (zárójelben: a lakosság hány százalékának anyanyelve az orosz): Transznisztria (16 %), Ukrajna (68 %).

Összehasonlítva az orosz és ukrán adatokat, látható, hogy az összadat 100 % felett van, ez azonban nem elírás, ennek oka, hogy az ukrán anyanyelvűek egy jelentős kisebbsége egyben orosz anyanyelvű is. Ugyanez még inkább igaz Transznisztriára, ahol gyakorlatilag a teljes ukrán anyanyelvű lakosság egyben orosz anyanyelvű is.

Bár 2014 óta az orosz már nem hivatalos nyelv Ukrajnában, a valóságban ma is az orosz az ország leginkább használt nyelve szinte minden téren. Jellemző, hogy sokan, akik egyébként magukat nem határozzák meg orosz anyanyelvűként is szívesebben használják az oroszt. Ez még inkább igaz Ukrajna keleti és középső részére, míg a nyugati részen a helyzet ellentétes: ott az orosz csak második helyet tölt be az ukrán után.

Az orosz nyelv dominanciája nem áll kapcsolatban a politikával, azaz pl. a legtöbb nyugatpárti, oroszellenes ukrán is inkább oroszul beszél.

Az orosz nyelv dominanciájanak oka többrétű. Először is, a két nyelv nagyon közeli egymáshoz, középszinten kölcsönösen érthetők, eleve ez a két nyelv csak a XVI. századtól vált el egymástól.

A másik fő ok politikai. Az ukrán többségű területeken az állami hatalom a lengyel nyelvet akarta meghonosítani a XVIII. sz. kezdetétől (ez a lengyel-litván állam ideje), az ukrán ekkor családi nyelv szintjére süllyedt. A lengyel-litván állam megszűnése után pedig – amikor annak területét egymás közt felosztotta Ausztria, Oroszország és Poroszország – az osztrák részen folytatódott a lengyel erős hatása, míg az orosz részen pedig az orosz lett bevezetve mint egyedüli államnyelv. A XIX. század kezdedétől az osztrák részen az állam támogatni kezdte az ukránt, annak szerepe megnőtt, az orosz részen viszont az ellenkező folyamat kezdődött: az orosz hatóságok igyekeztek az ukrán nyelv szerepét visszaszorítani, ez a politika egészen az 1905-ös forradalomig tartott: 1863-1905 között tilos volt az ukrán nyelv használata a közéletben és az iskolai tanítása is. Érdekes, hogy ennek ellenére mégis az orosz részen alakult ki a mai modern ukrán nyelv, annak alapjait a XIX. sz. első felében tették le, a legnagyobb alak Tarasz Sevcsenko író, aki egyébként maga is többet írt oroszul, mint ukránul. Maga az “ukrán” szó is az orosz részen alakult ki, az osztrák területen a “rutén” szó volt sokáig a népszerűbb. Ma azonban a “rutén” elnevezés csak a ruszinoknál maradt meg.

Az első világháború után az ukrán többségű területek keleti része lengyel uralom alá került, ismét megkezdődött a lengyel nyelv terjesztése az ukrán rovására, A szovjet területen ennek fordítottja zajlott: a kommunista kormányzat az ukránt kifejezetten támogatta az orosszal szemben! Ez a politika azonban a 30-as évek közepén véget ért, amikor ismét az oroszosítás lett a hivatalos irány. Sztálin halála után az oroszítást leállították, majd – különösen az egyébként ukrán nemzetiségű Hruscsov alatt – az ukrán szerepe megnőtt. A 70-es évek elejétől mindez ismét megfordult: újra az oroszítás lett a hivatalos politika, egészen Gorbacsov idéig tartott ez. A gorbacsovi idők – s különösen Ukrajna függetlensége – óta az ukrán nyelv szerepe folyamatosan növekszik, de – minden politikai irány ellenére – az ország ma is kétnyelvű, orosz-ukrán a gyakorlatban.

Egy példa, ez egy népszerű politikai vitaműsor az egyik ukrán tv-csatornán (a régió szokásai szerint iszonyúan hosszú, TÖBB MINT NÉGY órás műsor), az összes felirat ukránul van, de a beszélgetés 70-80 %-ban oroszul megy, a műsorvezető csak oroszul beszél, az ukránul beszélőket is oroszul kérdezi, a résztvevők is, miközben a számítógépes monitorokon ukrán nyelven van felírva minden, érdekes kettős nyelvű viták iz zajlanak, az orosz-ukrán arány a beszédben a műsor során kb. 70:30:

A sztenderd ukrán nyelv alapja a mai közép-ukrajnai nyelvjárás, azaz nem a nyugat-ukrán, ennek okát az előbb már vázoltam. Nyelvjárási szinten az ukrán nyelv folytonos a belarusszal és az orosszal, azaz északi irányban a ukrán nyelvjárások lassan a belarusz nyelvbe mennek át, míg keleten és délen ugyanaz történik az oroszt illetően. Az orosz hatása óriási, azaz az ukránok nagy része nem úgy beszél ukránul. ahogy azt “kellene” az ukrán nyelvvédők szerint, ez látható pl. a hangtanban: az ukránban a lágy mássalhangzó fonémák száma “hivatalosan” kisebb, mint az oroszban, mégis az átlagember lágy fonémákat használ azokban az esetben, amikor oroszul lágy fonéma lenne az adott szóban, de erről már írtam a bevezető részben.

*

A belarusz ukrán anyanyelvi beszélőinek száma kb. 7 millió.

Hivatalos nyelv egyetlen országban: Belarusz (lakosság 58 %-ának anyanyelve).

Összehasonlítva az orosz és belarusz adatokat, látható, hogy az összadat 100 % felett van, ez azonban nem elírás, ennek oka, hogy a belarusz anyanyelvűek többsége egyben orosz anyanyelvű is.

Amit leírtam az ukránról érvényes a belaruszra is, azaz lengyel és orosz hatás a XVIII. sz. kezdetétől. Az ukránokkal ellentétben azonban a belaruszok ezt természetesen fogadták, a belarusz nyelv visszaszorult lassan a falvakba, míg a városok lengyel vagy orosz nyelvűek lettek. A belarusz nemzeti ébredés is később, az ukrán után fél évszázaddal, csak a XIX. sz. végén kezdődött.

A szovjet kezdeti idők történései is azonosak: míg a lengyel uralom alá került belarusz terüleken kifejezetten erőszakos lengyelesítés indult, a szovjet területen az új, kommunista kormányzat fejleszteni kivánta a belaruszt minden szinten. Ennek sikeres azonban jóval kisebb volt, mint Ukrajnában: a belaruszok zöme kétnyelvű volt, sőt egy jelentős része csak orosznyelvű, s alapvetően meg voltak elégedve a belarusz nyelv tényleges “családi nyelv” státuszával.

Ez történt a függetlenség elnyerése után is: a lakosság zöme ellenezte a nyugatpárti kormányzat azon igyekezetét, hogy visszaszorítsa az orosz nyelv szerepét az országban. Az 1994-ben hatalomra került Aljakszandr Lukesanka egyik kampányígérete éppen az volt, hogy visszaállítja az országban az orosz nyelv hivatalos státuszát, Lukasenka népszavazást hirdetett a kérdésről 1995-ben, ezen a szavazók 83 %-a az orosz nyelv visszállítására szavazott. Ma az országnak hivatalos nyelve mind az orosz, mind a belarusz, azonban a gyakorlatban két nyelv súlya kb. 10 az 1-hez. A belarusz nyelv szerepe kissé jelképes, azaz a hivatalos feliratok megvannak mind belaruszul, mind oroszul, de az élet 90 %-ban oroszul folyik minden szinten.

Belarusz nyelvű műsor az egyik belarusz tv-csatornán, a csatorna műsorainak 90+ %-a egyébként orosz nyelvű, a műsorban szereplő interjú is már oroszul van:

Ritka dolog: állami eseményen belarusz nyelv használata, Lukasenka elnök belaruszul mond ünnepi beszédet a világháborús belarusz veteránok gyűlésén:

Szokták a belarusz nyelv helyzetét az ír nyelv helyzetéhez hasonlítani, de ez erős túlzás. A belaroszok nagy többsége legalább ért belaruszul, ha a nyelvet nem is használja a hétköznapi életben. Szóval messze nincs “nyelvhalál” helyzet.

Egy érdekes videó. Belarusz újságítónő belaruszul kérdezi a járókelőket Minkszben “miért nem beszélnek az emberek Belaruszban belaruszul?” – az emberek 90 %-a oroszul válaszol,  a válaszok jellemzően: “mert nincs eléggé elterjedve”, “nem értek jól belaruszul”, “könnyebben tudom magamat kifejezni oroszul”. “mert a szüleim is oroszul beszélnek”, “nem tudok eléggé szépen, irodalmi stílusban beszélni belaruszul, ezért feszültséget okoz belaruszul beszélni”, az egyetlen belaruszul válaszoló ember válasza: “mert a rokonságomban senki sem szokott belaruszul beszélni”.

*

A ruszin a legkisebb keleti-szláv nyelv, anyanyelvi beszélőinek száma kb. 80 ezer. A ruszinra jellemző, hogy gyakorlatilag ma már nem léteznek egynyelvű anyanyelvi beszélői.

Sehol se hivatalos nyelv, egyetlen országban sem.

Történetileg a ruszin az a nyelv, mely a magyar uralom alá került keleti szlávok nyelvéből lett. Az ukránok nem is tekintik azt önálló nyelvnek, hanem az ukrán kárpátontúli nyelvjárásának.

Nemzetiségként ma a ruszinok lehetnek kb. másfélmillióan, szétszórodva több országban, valamint van jelentős emigráns közösség Észak-Amerikában is. Az ukrajnai ruszinok nagy része ma már orosz – azaz nem ukrán – anyanyelvű. Ha az ember nézeget ruszin forrásokat, szembeötlő jelenség, hogy az orosz használata szinte demonstratív, azaz ukránellenes éllel szerepel.

A ruszinnak nincs sztendertizált változata, azaz az egyes nyelvjárásai külön-külön sztendertet alkotnak.

A ruszin mára amolyan foklórnyelvvé lett sajnos. Ha az ember ruszin nyelvű beszédet akar bemutatni, szinte csak népművészeti előadásokat tud előhozni. A kevés kivétel egyik az Újvidéki Televízió ruszin adása, íme onnan egy időjárásjelentés ruszin nyelven: