Későkamasz magatartások

By | 2021-02-22

A későkommunizmusban, a 80-as években, a későkamaszok előtt nem sok választási lehetőség állt. Ez talán még jobban kimutatta az egyéni jellemet.

Akiket a legjobban utáltunk: a karrieristák. Ők voltak azok, akik komolyan vették a KISZ-t, de legalábbis úgy tettek, mintha komolyan vették volna.

Összesen 3 ilyen embert ismertem. Az egyikről aztán kiderült, valójában nem is KISZ-karriert akar, hanem az Ifjú Gárdában akar szerepelni (ez a Munkásőrség fiatal verziója volt), mert imád menetelni, maga az ideológia nem is érdekli. Ezt az is igazolta, hogy istenítette az amerikai hadsereget, ami azért nem volt szabványos viselkedés egy KISZ-aktvista szájából. Szóval mindezt elfogadhatónak tekintettük, “megbocsátottunk” neki. Aztán az illető katonai pályára is lépett, ma már ezredes vagy alezredes, nem láttam évek óta. Végül semmi gond: van aki bélyeget gyűjt, más biciklizik, megint más könyveket olvas – s hát olyan is akad, aki egyenruhában menetelni szeret.

A másik ismerős egyszerűen kommunista volt, ténylegesen. Nem karriert akart, hanem komolyan hitte az egészet. Ez is megbocsátható.

A legkellemetlen az az ismerős volt, aki egyszerűen tudta, a karrier a leggyorsabb mindig politikai vonalon. S komolyan örültem, hogy az illető pofára esett a rendszerváltozással. Minden igyekezete a semmibe esett ugyanis. Pár évnyi KISZ-karrierrel nem tudott még olyan magasra jutni, ahonnan át tudta volna menteni magát az új rendszerbe. Kezdetben még megpróbált átállni, de akkor is elhagyta ösztöne: az MDF-hez ment, pedig az SZDSZ-hez kellett volna vagy a Fideszhez. Végülis az MDF-től átment ugyan a Fideszhez a 90-es évek végén, de már túl késő volt és ismét nem volt kiépítve helyzete, nem tudott soha több lenne, mint sokadik alkalmazott valamely másodrendű politikus csapatában. A 2002-es kormánybukás számára a vég lett, de azt hiszem megtalálta nyugalmát: ma szürke középvezető egy multinál, minden politikai ambíció nélkül.

A másik magatartás az ellenzékiség volt, ami persze kamaszkorban teljesen normális. Ellenzékiség nem csak mint politikai hozzáállás, hanem általánosan társadalomellenes módon. Ez persze gyerekes magatartás, szinte mindig elmúlik.

Egyetlen egy akkori ismerősöm van, akinél ez nem múlt el. Belőle alkoholista lumpen lett – ez az utolsó infóm róla, 15 éve nem láttam. Ráadásul sértődött ember, még most 60 évesen is nagyon haragszik minden 30-40 évvel ezelőtti “ellenzéki” haverjára, aki azóta “elárulta” az eszmét, s megbékélt a “rendszerrel”.

Aztán volt még egy csoport: a szakemberek csoportja. Akik választottak maguknak valamilyen szakmát, s azt mondták, őket ez érdekli, s minden más nem számít. Akkor nem volt szimpatikus ez a magatartás, de most utólag be kell ismernem: én voltam a hülye.

De nyilván a végére marad az én csoportom, ezt talán hullámzóknak tudnám nevezni. Ez eléggé népszerűtlen csoport: a karrieristák szerint ambíció nélküli lumpenek voltunk, az ellenzékiek szerint megalkuvóak, a szakemberek szerint pedig össze-vissza halandzsázó komolytalan alakok.