Két fasizmus

Az olasz változat alapvetően konzervatív volt: a kapitalizmus előtti állapotokat akarta visszahozni. A német változat viszont forradalmi volt: új társadalmat akart építeni.

Hogyan engedték meg a kor hatalmasai ezen eszmék hatalomra jutását? Úgy, hogy kompromisszumot kötöttek ezekkel az eszmékkel.

Németországban a német nagytőke hathatós támogatása nélkül sosem jutott volna hatalomra Hitler. Mit adott Hitler cserébe? Beszüntette az ipari nagytőke elleni harcot, sőt teljesen megbékelt vele, a célpont kizárólag a pénzügyi tőke lett. A nagytőke számára pedig Hitler volt a kisebbik rossz  a kor másik népszerű eszméjéhez, a kommunizmushoz képest,

Közismert, hogy a Hitler hatalomra jutása előtti utolsó szabad német választásokon a náci párt nem tudta megszerezni a többséget, csak a mandátumok egyharmadát – pontosabban 34 %-át – szerezték meg. A nácik fő ellenfelei közül a szocdemek 21 %-ot, a kommunisták 17 %-ot, a kereszténydemokraták pedig 12 %-ot szereztek.

Hitler azért kellett a háttérhatalom képviselőinek, hogy biztosítsa a továbbiakban is hatalmukat. Nem volt a kedvencük, de mivel más nem volt – a hagyományos liberális szervezetek csődöt mondtak – csak ő maradt. Így hát hatalomra segítették.

S Hitler végezte a feladatát: sosem nyúlt a német nagytőkéhez, csak a zsidó tőke kisajátítása volt megengedve neki.

A  túl nagyra nőtt és túl erős Németország legyőzéséhez szükség lett aztán a Szovjetúnió szövetségére. A szövetség pont addig tartott, amíg elengedhetetlen volt: Hitler legyőzéséhez.

Ma már minderre nincs szükség. Nem kellenek se demagóg jelszavak, se fáklyás felvonulások, se horogkeresztek. Bele lett nevelve az emberekbe, hogy az a jó, ha a világ vagyonának 80 %-át 300 ember birtokolja, pedig ilyen valószínűleg utoljára a tatárjárás idejében lehetett.

A liberálfasizmus letisztultabb eszme, önelegendő…