Kettős Mérce és populizmus

By | 2018-05-19

A Kettős Mérce nevű álbaloldali, ultraliberális médiában cikksorozat jelent meg a populizmusról.

A két fő álláspont e témában jellemzően:

  • a hagyományos liberális álláspont: a populizmus hazugság és szélsőség,
  • a kisebbségi álbalos liberális álláspont: van jó és rossz populizmus, a jó az, mely valójában, valami rejtélyes módon a liberalizmust erősíti.

Eddig semmi újdonság, csak a megszokott hülye szöveg. De most megjelent egy érdekesebb, bár demagógia szempontjából nem kevésbé fertőzött cikk, melyet érdemes alaposabban is megvizsgálni.

Az alaphazugság a megszokott: azaz a liberalizmus és a baloldal azonosítása, ami totális abszurdum, mert a liberalizmus valójában a legtisztább jobboldal. Emlékeztetnék: a bal és a jobb csakis a modernitáson belül értelmezhetők, s így viszont mindigis csakis az egyén és a közösség közti ellentét kérdésen alapult az elválasztás. A jobboldali az aki szerint az egyén az alapelem, s a közösség az egyének összessége, míg a baloldali szerint a közöség több mint az azt alkotó egyének összessége. Az, hogy ma sok magát baloldalinak és jobboldaliank nevező nem ezt vallja, csak a fogalmak elhasználódását és – legalábbis részben – hazug módon való használatát jelzi.

Amiben a szerzőnek igaza van, hogy a populizmus és demokrácia elválaszthatatlan egységet alkotnak, hiszen mindkettő alapja a népszuverenitás teljessége. Éppen ezért is a liberalizmus nem demokráciát akart sose, hanem liberális demokráciát, ahol a “liberális” fosztóképző jellegű. Már a korai liberalizmus is két ponton antidemokratikus volt:

  • korlátozta a népszuverenitást a vagyonosokra, azzal az érvvel, hogy a vagyontalan ember képtelen felelősségteljesen dönteni, ez ma már nem igaz, a modern liberális demokráciákra a cenzusmentes általános választójog jellemző,
  • a gazdasági hatalmat kivette a demokratikus kontroll alól, ez máig is így van, sőt erre a liberalizmus kifejezetten büszke.

A cikk csúsztat a nacionalizmust illetően, ez valójában a liberalizmus találmánya ugyanis. A jobboldalinak nevezett populizmus nem feltétlenül nacionalista, ezek egybemosásuk indololatlan. Ebben az értelem a jobb és bal nem más, mint hagyományőrző és progresszív, de nincs semmilyen gazdaságpolitikai jelentése, azaz kár bűvészkedni itt a bal/jobb többes lehetséges értelmezésével.

Ahogy a baloldali populizmus, úgy a jobboldali populozmus is demokrácia-párti, s nem áldozza fel semmilyen módon a jogállamiságot. A jobboldali populizmus esetleges nacionalizmusa csupán a hagyományőrzés része. Azaz a közösségi identitás része. A szerző szerint jó a közösségi identitás, azt írja ez szükséges mind szubnacionális, mind szupranacionális szinten, csak nacionális szinten káros: vicces elképzelés ez, s indoklás nincs.

A megszokott liberális demagóg frázisokról nem szólnék, csak azt az manapságban egyre terjedő álbalos liberális hazugságra térnák ki,  mely szerint a jobboldali populizmus a “neoliberalizmus” része, a globális kapitalizmus eszköze. Az igazi baloldaliság természetesen az antikapitalizmus, ezt a szerző is elismeri, dehát vajon miért lenne nagyobb rossz a nemzeti tőkésosztályt szemben a globális tőkévek, s miért lenne bármilyen szempontból helyes a “globális verseny”, s miért lenne gonoszság az attól való védelem? S hogy  a fenében lesz a nemzeti tőkét támogató populista a globális kapitalizmus része, miközben a globális tőkét támogató populista meg a globális kapitalizmus ellenfele lesz? Ennek az égvilágon semmi értelme.

A szavak mögötti elgondolás persze átlátszó: az álbalos liberálisok a globális tőke segélyezettjei, az egész világon ez így van, de különösen Kelet-Európában. Innen az a fura kelet-európai “antikapitalizmus”, mely kígyót-békát okád a helyi nagytőkére, de közben a globális tőkének valamiféle haladó és támogatandó szerepet láttat. Ennek talán leglátványosabb jele volt az Uber contra helyi taxisok vita, melyben minden haladó, állítólag balos liberális két kézzel szavazott az Uberre, mely a valóságban egy ofsór, adót nem fizető spekulatív vállalkozás, mely nagyjából nulla hasznot hoz a közösségnek.

Szóval maradjunk annyiban: a szerző színliberális, csak újabb, értelmesebb módon igyekszik immár baloldali populizmusnak hazudni a liberalizmust. Ezen az se változtat, hogy ő ma is leírja: “a baloldal túl sokáig álmodta a neoliberális kapitalizmus és liberális demokrácia álmát és ideje abból felébredni”. A szerző se ébredt fel…

Mi a valóság? A csatatér egyik oldalán vannak a liberálisok (azok minden balos és jobbos verziójában, lásd “középbal”, “középjobb”, “szocdemek”, “kerdemek”, stb.),  a másik oldalon pedig a néptömegek érdekei, amiknek kifejeződése a populizmus annak mind jobbos, azaz hagyományőrző, mind balos, azaz progresszív verziójában. Minden más erő – a valódi nacionalisták az egyik oldalon, s a kommunisták a másikon – marginális.