Kisballiba és a borz

By | 2020-02-19

Sose szerettem a Kispál és a borz nevű együttest. Nem kifejezetten az együttes miatt, hanem mert egyszerűen nem hallgatok modern zenét a 80-as évek közepe óta. Azóta csak akkor értesülök valami nagy zenei újdonságról, ha az már a “csapból is folyik”.

De ez csak kiegészítés volt. A lényeg az ismételt ballib öngól nevezett együttes alapítójával kapcsolatban.

A ballib agytröszt annyira elemi lényegének tekinti a szellemi diktatúrát, hogy még 10 év ellenzékiség után se képes látásmódján változtatni, de akárcsak enyhíteni is.

Persze abban igazuk van: a narratívák harcában kell győzni, s annak szerves része a szellemi harc, ahogy a történelemszemléletben, úgy a kultúrában is.

Csak hát a jó hadvezér nem szűkíti támogatottságát, hanem szélesíti.

Nézzük csak mi a helyzet! Adott egy jónevű, ismert kulturális szereplő, aki ráadásul alapvonalakban a ballibek híve, de semmiképpen se része a ballib keménymagnak, egyes ügyekben nem osztja a ballib álláspontot. Mi erre a ballib agytröszt válasza? Az hogy “aki nincs mindenben velünk, az az ellenség ügynöke“, a ballib agytröszt nem kér ilyen nem teljesen páncélozott hívekből, az ilyeneket jobban utálja, mint az ellenség kőkemény embereit.

A Fidesz sikerének egyik oka, hogy a 2002-es vereség után lassan felhagyott ugyanezzel, azaz szélesíteni kezdett, “jobbra” is, “balra” is. A Fidesz hibája, hogy még mindig nem elegendő a szélesítés, de mindenesetre a Fideszre ma már sokkal kevésbé igaz a fenti szemlélet, hogy a semlegeseket, sőt az ingadozó híveket lökjük inkább át az ellenséghez, mintsem “szennyezzenek” minket, krisztálytiszta felesküdött harcosokat.

Jó példa közéletben erre a legnevesebb jelenlegi semleges megmondóember, Puzsér Róbert. Kb 10-szer több támadást kap a ballib, mint a fideszes oldalról. Mert a Fidesz hadvezérei képesek az orruknál tovább látni, s felismerni: a semleges emberek ugyan közvetlenül nem segítik a Fideszt, de közvetve hasznosak, mert rombolják a ballib narratívát az egységes ellenzéki összefogásról.

Persze, gyakorlati szempontból, csak örülni lehet a ballib szemléletnek. A ballibekre szerencsére mindig lehet számítani, amikor önmaguk pofánveréséről és öngól rúgásáról van szó.