Korai keresztény filozófia III.

By | 2018-12-26

A későbbi időszak. Folytatás az előző cikkből.

Kihagytam Aurelius Augustinust (Ágostont) a korábbi cikkből. Miért?

Mert őt úgyis mindenki ismeri, hiszen a nyugati kereszténység máig legfőbb alakja. Akit érdekel a tanítása részleteiben az száz helyen olvashat róla. Meghatározó személyiség mindenképpen, keleten is elfogadják, de messze nem számít ott alapvetőnek a tanításának bizonyos része. Én 2 dologban látok nála nagy problémát: a bűn és a szabad akarat kérdése.

A bűnt illetően az áteredő bűn a tanítása, ami máig mind a katolicizmus, mint a protestantizmus, mind a legtöbb keresztény alapú nem keresztény szekta (a mormonizmus érdekes kivételével) tanítása. Az áteredő bűn mint valamiféle örök bűn öröklődik mindenki által, személyesen lesz általa bűnös a megfogant magzat is, s az újszülütt is mentehetetlenül pokolra jut, ha megkeresztelése előtt meghal. Ezzel a tanítással már akkor bajom volt, mielőtt 1997-ben keresztény lettem. Ugyanis inkoherenssé teszi az egész üdvtant.

Mennyivel koherensebb ennél az eredeti bűn tana, amit ma is tanítanak keleten. Itt a bűn nem egyfajta ragály, hanem az Ádám által megromlott test sajátossága, nem konkrét bűn, hanem csupán hajlam a bűnre. S természetesen mivel egy csecsemő képtelen még tudatos létezésre, nem tud bűnt se elkövetni, azaz nem kerül pokolra, ha meghal megkeresztelése előtt. Ugyanis míg a hajlam a bűnre öröklődik, de ez a hajlam maga nem bűn.

S ide kapcsolódik a szabad akarat kérdése is az előre meghatározottságon keresztül: ha előre meg van határozva, hogy ki lesz üdvözülve és ki nem, akkor az a szabad akarat hiányát jelenti. Az persze biztos, hogy Isten tudja, hogy ki fog üdvözülni, hiszen látja előre, hogy ki hogyan fogja felhasználni szabad akaratát, de ez egészen más ügy.

Szerintem Augustinus annyira akart harcolni a pelagianista eretnekség ellen – ez azt tanította, hogy az ember Isten nélkül is képes üdvözülni csak jó cselekedetek alapján -, hogy szerintem átesett az ellenkező végletbe.

Szeretném aláhúzni: nem értek egyet azokkal a radikális ortodox álláspontokkal, melyek szerint Augustinus valamiféle kripto-őseretnek lett volna. Viszont tény, hogy egyes kérdésekben hatása negatív volt, ami persze nem jelenti azt, hogy sokkal több kérdésben meg maximális pozitív volt a hatása.

Lássuk most a kor legfontosabb szerzőit, azokra fordítva nagyobb figyelmet, akik filozófiailag is jelentőset alkottak. S ki fog derülni, ki a személyes kedvencem nyugatról a teljes korai keresztény korból.

Gregorius (540-604) – magyarul Gergely -, római keresztény, 590-604 között római pápa. Megreformálta a katolikus egyház felépítését és a latin rítust, mindebben gyakorlatilag az ő általa bevezetett szokások élnek ma is a latin rítusú katolicizusban. Bár gazdag család leszármazottja volt, önként vállalta a szerzetesi szegény életmódot, kihangsúlyozta a papság szerény életvitelének fontosságát.

Maximosz, konstantinápolyi születésű teológus (580–662).

Az előző cikkben említett khalkedóni kérdés miatt kettészakadt egyház egyesítését szerette volna elérni az állami hatalom. Ezért a császár támogatta az új monothelitista nézetet, mely azt mondta, amit a khalkedóni formula – Krisztusnak két önálló, de mindig egységes természete van, isteni és emberi -, de hozzátette: ezeket egyetlen akarat köti össze, mégpedig az isteni akarat.

A probléma alapja az volt: ha Krisztusnak 2 akarata van, isteni és emberi, akkor mindkettőnek teljes mértékben jelen kellett lennie földi életében. Ha pedig volt emberi akarata is, akkor képtelenség, hogy ne vétkezett volna, hiszen az ember mindenképpen vétkezik az eredeti bűn hatása miatt. Ezt igyekezett megoldani a monothelitista nézet, hogy csak egy akarata volt Jézusnak, isteni akarat, ezáltal lett mentes a bűntől.

Az állam célja politikai volt, a Római Birodalom vallási egyesítése a támadó iszlám ellenében. Azonban a papság nagy része nem volt hajlandó „áldozatot” hozni, teljesen jogosan arra hivatkozva, hogy az isteni tanítással nem tehető semmilyen kompromisszum, semmilyen cél érdekében sem. Tehát a császár hiába hirdette ki törvénnyel az új hitelvet, ez ellen tiltakozó mozgalom indult, a jeruzsálemi pátriárka vezetésével, melyhez az akkor már a Birodalom területén kívül működő nyugati egyház is csatlakozott.

A megoldás egyébként nem elégítette ki az anti-khalkedóniakat se, hiszen a két természet tanítását úgy se fogadták el, ha azokat egy akarat egyesíti.

Maximosz a monothelizmus elleni harc egyik fontos, sőt talán legfőbb alakja volt. Rámutatott arra, hogy ha csak egy isteni akarata lett volna Krisztusnak, akkor valójában nem is menthette meg az emberiséget a bűntől, hiszen ebben az esetben nem volt tétje áldozatának: ehhez szükséges volt a teljes emberi természete is, mely emberi akarattal rendelkezett. Egy csak isteni akaratú lény valójában nem is tudott volna szenvedni. Azt a felvetést, hogy ha Krisztusnak volt emberi akarata is, akkor mindenképpen bűnözött, azzal oldotta fel, hogy rámutatott a bűnözés lehetősége és ténylegessége közti eltérésre. Azaz Krisztus valóban képes volt a bűnre emberi természete és akarata alapján,. de ténylegesen mégsem bűnözött, amiben isteni természete és akarata segíttette.

Maximosz azt mondta, hogy a monothelitizmus a keresztények legfőbb célját, az istenesedést – eggyé válást Istennel – is lehetetlenné teszi, hiszen az istenesedés példája maga Krisztus, akiben egyesült az isteni és az emberi. Bár természetesen ez az egyesülés Krisztus esetében lényegi, hiszen Krisztus maga Isten, aki megtestesült, amire az emberek nem képesek, viszont az emberek ennek mintájára ugyanezt képesek akaratukkal megközelíteni. Ha nincs Krisztusban teljesen emberi rész is, annak minden emberi tulajdonságával, akkor Krisztus példája alkalmazhatatlan az emberiség számára.

Ióannisz (Ioannisz) vagy Juhanna – magyarul János -, arab keresztény (675-749). Az eretnekségeket tanulmányozta, ezekről kimerítő könyvet írt. Elemezte a nem-keresztény filozófiát a kereszténység szellemében. A bizánci rítust és a keresztény hitelveket részletesen leírta.

Anicius Manlius Severinus Boëthius, római keresztény (480–524). Aki szerintem a korai keresztény korszak messze a legfontosabb nyugati gondolkodója. Több műve van, de abból egy mindent elhomályosít, ez a Filozófia vígasztalásáról című viszonylag rövid írás. Lásd itt.

megszokott magyar neve eredeti neve születése halála
Ál-Areopagita Dénes Διονύσιος (Dionüsziosz/Dionisziosz) ? ?
Szent Jusztinusz mártír Ἰουστῖνος (Jusztinosz) / Iustinus 100/103 165/166
Szent Iréneusz Εἰρηναῖος (Érénaiosz/Irineosz) 130 202
Alexandriai Szent Kelemen Κλήμης (Kléménsz/Kliminsz) 150 215/220
Tertullianus Quintus Septimius Florens Tertullianus 155 240
Órigenész (Origenisz) Ὠριγένης (Órigenész/Origenisz) 184 254
Lactantius Lucius Caecilius Firmianus Lactantius 250 325
Alexandriai Szent Atanáz* Ἀθανάσιος (Arhanasziosz) 298 373
Jeruzsálemi Szent Cirill Κύριλλος (Kürillosz/Kirillosz) 313 386
Nagy Szent Vazul Βασίλειος (Basziléosz/Vaszileosz) 329 379
Nazianzi Szent Gergely Γρηγόριος (Grégoriosz/Grigoriosz) 329/330 389/390
Szent Ifjabb Makrina Μακρίνα (Makrina) 330 379
Nüsszai Szent Gergely Γρηγόριος (Grégoriosz/Grigoriosz) 335/336 394/395
Milánói Szent Ambrus Aurelius Ambrosius 339/340 397
Aranyszájú Szent János Ἰωάννης (Jóannész/Joannisz) 344/349 407
Pontoszi Evagriosz Εὐάγριος (Euagriosz/Evagriosz) 345 399
Szent Jeromos Sophronius Eusebius Hieronymus 347 419/420
Hippói Szent Ágoston Aurelius Augustinus 354 430
Alexandriai Szent Cirill Κύριλλος (Kürillosz/Kirillosz) 376 444
Nesztoriosz Νεστόριος (Nesztoriosz)** 381/386 451
Boëthius Anicius Manlius Severinus Boëthius 480 524
Nagy Szent Gergely Gregorius 540 604
Hitvalló Szent Maximosz Μάξιμος (Maximosz) 580 662
Damaszkuszi Szent János Ἰωάννης (Jóannész/Joannisz)** 675/676 749

táblázat a 3 cikkemben szereplőkről (* – róla nem írtam, ** – szírek, nevüket nem tudtam leírni eredetiben)