Kratülosz

By | 2017-09-13

Az írás legnagyobb részében nyelvészeti. Amikor először olvastam, nevetségesnek tartottam ezt a részt. Kratülosz egyébként egy filozófus, Szókratész kortársa, ő a leírt beszélgetés egyik résztvevője, s róla van elnevezve ez a mű.

Miért? Mert a módszertan kb. ugyanaz, mint a mai magyar álnyelvészek módszere, azaz elővesznek idegen szavakat, majd azokat farigcsálva “bizonyítják”, hogy azok magyar eredetűek, azaz a magyar a világ “ősnyelve”.

Most elolvasva ismét, a véleményem más. Persze a Platón által felhozott szómagyarázatok többnyire komolytalanok, de már megláttam mindez mögött a zseniális alapötletet.

Szóval, a nyelvészeti kérdés az, hogy a szavak és az általuk jelölt dolgok kapcsolata milyen: véletlenszerű vagy szabályos. A modern nyelvészet zöme a véletlenszerűre szavaz, azaz az egyes szavak formája nincs kapcsolatban a szavak által jelölt dolgokkal, kivéve pár extrém esetet, lásd a hangutánzó szavakat.

1988-ban részt vettem Szergej Sztarosztyin szovjet nyelvész előadásán, aki igencsak bátor módon – akkor ez burzsoá, antimarxista álláspontnak számított – már a 70-es évek végétől pont az ellenkező álláspontot védte, azaz szerinte a szavak nem véletlenszerű, társadalmi megállapodásra alapszanak, hanem van belső értelmük is. Sztarosztyin – mint Aron Dolgopolszkij szovjet-izraeli és Vlagyiszlav Illlics-Szvitics szovjet nyelvészek tanítványa – azt állította, minden nyelv egyetlen ősnyelvből jön, s az ősnyelvi szavak nem véletlenszerűek, hanem az egyes hangkapcsolatoknak valós jelentésük van, sőt ennek nyomai a mai nyelvekben is felfedezhetők. Pl. a “k” és a “r” hangok együtt kerekséget jelentenek.

Engem ez meggyőzött, s azóta Platón e művét se gondolom viccesnek. Sőt zseniális, hogy Platón ezt a XX. századi elméletet 2500 évvel korábban megsejtette.

Tehát Platón e művében a két elmélet harcáról van szó: a szavak véletlenszerűek-e vagy értelmesek. Platón számtalan példát hoz fel az utóbbi mellett – mint mondtam, ezek nagy része nyilvánvalóan mesterkélt, hamis példa -, bár az írás végén ő maga jelenti ki, hogy mindez nem biztos, s további vizsgálódásra van szükség. Erre Platón úgy jut el, hogy ő maga is lát ellenérveket az elméletére.

A második téma – mely azonban az előbbihez szorosan kapcsolódik – az a kérdés, hogy a nevükön keresztül megismerhetőek-e a dolgok. A dolgok lényege egységes, objektív, nem függ az embertől, mert ha a dolgok lényege szubjektív megítélés kérdése lenne, nem beszélhetnénk értelemről sem, hiszen ebben az esetben mindenki számára más-más lenne értelmes. Platón név szerint említi Prótagoraszt – Szókratész kortársát és a szofista irányzat egyik alapítóját, mely iskolát Platón elvetette – és híres mondását, mely szerint “minden mértéke az ember”, s éppen a fenti érveléssel cáfolja a híres mondást. Mivel a dolgok lényege egységes és objektív, így a cselekedetekre is ezt kell mondani, márpedig a dolgoknak való névadás is egy a csekedetek közül, így ennek alapja is objektív kell,  hogy legyen. Hozzá kell ehhez azért tenni: Prótagorasz nem vitte el saját elvét annak abszurd, végletes alakjáig, azaz nem következik tételéből radikális szubjektivizmus, hiszen az azt jelentené: mindenki mindent másképp lát, azaz nem lehet a dolgokról beszélni se.

Visszatérve Platónhoz, felmerül azonban 3 kérdés:

  • amikor valaki téved és rossz névvel nevez valamit, mi ez? – a válasz ez esetben: nem beszélhetünk névről, ez nem igazi név, hanem értelmetlen hangok hallatása,
  • visszavezetjük ugyan a neveket alapelemekre, de az alapelemeket ki találta ki? – Platón nem ad erre konkrét választ, csak annyit mond, ez valamiféle az emberinél nagyobb erő munkája,
  • a név visszadja-e teljesen a dolgot, amire utal? – nem, ahogy a kép sem adja vissza azt, amit ábrázol, hanem csak lényegi elemeit.

Itt visszatér a kérdés: nevükön keresztül megismerhetőek-e a dolgok? Mint láthattuk, igen, azonban jobban megismerhetők saját magukon keresztül. Ennek alapja az egyes dolgok közti rokonság. A dolgok lényege pedig állandó,mozdulatlan, ha nem így lenne, nem lenne lehetséges a megismerés. Itt Platón név szerint említi Hérakleitoszt, akinek leghíresebb mondája a “minden folyik”. Platón szerint a dolgok lényege nem “folyhat” (mozoghat), hanem objektívnek és állandónak kell lennie.

az egyes említett filozófusok elhelyezése időben

Platón – piros, Szókratész – zöld

Prótagorasz – kék , Hérakleitosz – sárga