Kulturális vallási kötődés

By | 2020-11-27

Nagyon kevés világszerte az olyan ember, aki meggyőződéses ateista, de legalábbis olyan agnosztikus, aki tudatosan elutasít minden vallást. Persze lehet sokféle fantasztikus statisztikát olvasni a témáról, a gond az, hogy maga a mérése módszer már meghatározza az eredményt. Lásd, a magát “nem vallásosnak” kinyilvánító ember lehet bármi a következők közül:

  • meggyőződéses ateista, agnosztikus (ez Magyarországon iszonyúan kevés),
  • vallástalan hívő, azaz hisz “felsőbb erőben”, de nem hisz egy konkrét vallásban se (ez a “valami biztosan van ott fent, de ezt nem lehet megérteni egy egyházban se“), hagyományból alkalmazkodik ahhoz az egyházhoz, mely hazajában többségi, vagy melybe beleszületett,
  • tagja formálisan valamilyen egyháznak, de annak tanítását nem fogadja el, bár az erkölcsi alapjait hajlamos elfogadni, s alkalmazkodik megszokásból az illető egyház hagyományaihoz (ez Magyarországon az “igaza volt Jézusnak, de a korrupt, ronda, harácsoló, álszent papoknak ehhez semmi közük, nem kell templom, hogy erkölcsös lehessek” típusú álláspont),
  • tagja valamilyen egyháznak, de sose gyakorolja a vallást, kivéve a nagy családi eseményeket (ez a “nincs Isten, az egész mese, de ez szép mese és hagyomány, őriznünk kell, mert identitásunk része” hozzáállás);

a sok ateizmust kimutatni akaró statisztikák a lehető legszélesebben értelmezik az adatokat, míg a kevés ateistát kimutatni akarók meg a legszűkebben.

A legnagyobb kategória a biztosan hívő és a biztosan ateista között a kulturális egyháztag. Ez olyan ember, aki nem híve egyetlen vallásnak se, de mégis azonosul identitásként valamelyikkel, azaz szűkebb értelemben ez az előbbi felsorolás 4. pontja, tágabban a 2. és 3. is.

Mik is azok esetek, amikor ez a hozzáállás jellemző?

Először is vannak etnovallások, ahol egy adott vallás része az adott közösség (nemzetiség) identitásának, így egyszerűen nem létezik vallásszabadság, az ember vagy a “kötelező” vallás híve – ami lehet persze szimpla kulturális kötődés csak -, vagy kihullik a közösségből. A Balkánon ilyenek a bosnyákok, montenegróiak, szerbek, horvátok – egyszerűen a szerb és moontegerói identitás része, hogy az ember ortodox, a horváté, hogy katolikus, a bosnyáké pedig, hogy muszlim. Van erről egy boszniai vicc:

  • Maga milyen vallású?
  • Ateista vagyok.
  • Oké, de milyen ateista, ortodox ateista, katolikus ateista vagy muszlim ateista?

Balkáni ellenpélda az albánok, a románok és a szlovének, ahol a vallás mindegy, nem identitásképző.

A legismertebb példa persze a zsidók, ahol a vallás elhagyása a nemzetiség elhagyását is jelenti (s hiábavaló a Jews for Jesus és társaik igyekezete).

További eset, amikor egy adott vallás annyira része az adott nemzeti kultúrának, hogy nem kötelező az illető vallás követése, át lehet térni más vallásra, ez nem jár kiközösítéssel, de képtelenség az adott nemzeti kulúrában mozogni a fő vallás nélkül, annak egyes szokásai teljesen beépültek a nemzeti kultúrába.

Japánban ilyen a sintó vallás, annak egyes szertartásai.

De Magyarországon is ilyen a karácsonyozás. Emlékszem, amikor éltalános iskolás voltam a 70-es években, egyenesen a szegénység jelének számított, ha valakinek az otthonában nem lett fa felállítva.

Ennek fordítottja is megesik. Hogy kulturális alapon átvételre kerül egy idegen vallás szokása, a vallás átvétele nélül. Erre is jó példa Japán, ahol a lakosság 1 %-a keresztény, de ennek ellenére széles körben ünneplik a Karácsonyt, amerikai hatásra, minden vallási tartalom nélkül.

Bár a kulturális vallás elsősorban keresztény és zsidó jelenség, kisebb mértékben megtalálható más vallásoknál is. Én magam is ismerek kulturális muszlimokat. Ez elsősorban a törököknél, valamint a volt Szovjetúnióban fordul elő.

A Szovjetúnió megszűnése után hirtelen lett 6 új állam, ahol a hagyományos vallás eredetileg az iszlám volt. Az új nemzetépítési projekt kötelező része lett a vallás is, de ez sokkal inkább hagyománytisztelet, mintsem mélyen átélt, újra fellelt hit. Mindenhol igaz, hogy a kommunistából nacionalistává lett vezetés üldözi a radikális iszlámot, melynek eleve nincs gyökere a régióban, a lakosság pedig nem mélyen hívő, talán ez alól egyedül Tadzsikisztán a kivétel, ahol létezik jelentősebb támogatottságú szellemi-vallási élet és ahol még a szovjet korban se sikerült a vallás hatását felszámolni.

Szerintem a legérdekesebb jelenség, amikor új vallások képesek olyan mértékben hatni, hogy kultúrát képeznek a szigorúan vett valláson kívül is. Erre a legjobb példa a mormonizmus, melyet persze az is elősegített, hogy az USA-nak van olyan része, ahol a mormon az abszolút többségi vallás: Utah állam, kelet-Idaho, nyugat-Wyomingm, észak-Arizona. Ezen a területen a passzív mormonok, sőt a mpormonizmust elhagyók is megmaradnak egyfajta mormon hagyományban, mintha a mormonság más egyfajta etnikum lenne. Az ilyen ember beceneve Amerikában a Jack Mormon – ez olyan ember, aki nem hisz a mormonizmusban, de büszke annak történelmére, esetleg máig hasznosnak is tekinti a mormonizmus nem-vallási szerepet, vagy részben hisz csak a mormon tanokban, viszont nem tartja be a mormon szabályokat.