Lázad a “józan ész”

By | 2021-03-19

A kései bolgár és magyar kommunizmus ellentétes utat járt be.

Nagy hasonlóság a két ország között, hogy a vezér gyakorlatilag egyszemélyi hatalmat birtokolt, 30 éven keresztül, s hatalmuk egyetlen korlátja Moszkva volt. Ezen túl csak arra kellett mindig vigyázniuk, hogy sose sértsék meg egyszerre több pártlobbi érdekét, nehogy azok szövetkezzenek ellenük.

Todor Zsivkov ugyan Kádár előtt 2 évvel jutott hatalomba, 1954-ben lett pártvezér, de ez akkor még nem jelentette a teljes hatalmat. Megerősödése a hatalomban 1956-ban indult, amikor ő lett az új hivatalos moszkvai desztálinizációs vonal bolgár “szóvívője”, s egészen 1962-ig tartott, míg minden riválist eltakarított a vezetésből.

A lényeg: a kommunista rend 85-90 %-a mindkét országban egyetlen ember hatalmához köthető: Magyarországon Kádárhoz, Bulgáriában Zsivkovhoz.

Тovábbi hasonlóság: a kezdeti erőszak után a rendszer egyre engedékenyebb és reformistább lett. Azonban a csehszlovák 1968, majd pedig különösen a lengyel Szolidaritás fellépését a két ország teljesen másképp értékelte, reagálta le. Innentől teljesen elvált a két ország módszere.

A magyar megoldásról nem írnék sokat, hiszen közismert az olvasóknak: egyre nagyobb nyitás a nyugat felé, a legtöbb kapitalista rendszerelem lassú bevezetése, a hivatalos ideológia jelképessé válása, az állami erőszak egyre nagyobb visszaszorulása, példátlan egyéni szabadság engedélyezése minden politikamentes szférában.

A bolgár megoldás ennek pont az ellenkezője volt: Zsivkov Kádárral ellentétes következtetést vont le a posztsztálini kommunizmus fejlődéséből. Azt vallotta: a reformok nem hogy segítik a rendszert, hanem éppen ellenkezőleg, azt gyengítik, azaz nem nagyobb engedékenység, hanem visszaszigorítás szükséges. Persze – utólag nézve – nyilván Zsivkov látta jobban át a helyzetet, ez tény, de most nem ez a kérdés.

Szóval: Bulgáriában a 60-as évek szabadabbak voltak a 70-es éveknél, s azok pedig szabadabbak a 80-as éveknél. Ami a gazdaságot és életszínvonalat illeti, ugyanaz mondható el, személyes élményem a 80-as évek második feléből bolgár átlagemberektől a “bezzeg 10/20 éve még volt áru a boltokban” szöveg.

Én 1986 őszétől éltem Bulgáriában egészen a kommunista rendszer végéig (1989 novembere), tehát az 3 utolsó kommunista évben. Ekkorra a totális szabadsághiány jellemezte a viszonyokat: gyakorlatilag immár visszajött az, amiről Magyarországon csak a nálam eggyel idősebb nemzedék elbeszéléseiből tudtam: a Rákosi-kor. Egyre szigorúbb cenzúra, a hivatalos ideológia egyre nagyobb szerepe, a vallás kontrollja, minden enyhe ellenvélemény eltiprása, stb. Tulajdonképpen az egyetlen, amiben nem hozták vissza a sztálini időket, hogy nem volt üldözve a nyugati divat követése a fiatalok – különösen a lányok – között, s a nyugati zene imádása tűrt kategóriának minősült.

A kor bennem megmaradt bolgár nőképe: abszolút megcsinált csaj, smink és frizura tökéletes, ékszerek, szexisen öltözve, de a szájából a legócskább szovjet baromságok jönnek ki. Az ékszer elem fontos: a 80-as években a bolgár és a magyar lányok egyik megkülönböztető jele volt, hogy a bolgárok jellemzően háromszoros méretű ékszereket hordtak. Van aki ezt giccsnek mondta, de én imádtam pl. az arc aljáig lelógó műanyag vagy alumínium csillogó fülbevalókat.

akartam saját korabeli képet betenni – kiderült: egy sincs, szinte hihetetlen, szóval a netről

A fiatalok pedig mindenhol, mindig lázadnak. Ez korosztálybeli jellemző. Magyarországon ez könnyű volt, a politikamentes lázadás engedélyezve volt, s ez pont elég volt a legtöbb embernek. Sőt, Magyarországon az enyhe politikai lázadás se járt különösebb következménnyel.

Egy példa erre. Magyarországon a 80-as évek első felében megszüntették az egyetemi felvételihez addig szükséges KISZ-ajánlást, ami eleve addig is merő formalitás volt. Bulgáriában nemhogy a felvételihez, de minden évben a beiratkozáshoz is kellett KISZ-ajánlás. A KISZ pedig a saját belső szabályai alapján döntött.

Persze, elvileg Bulgáriában se volt kötelező KISZ-tagnak lenni, de aki nem lett tag, azt nem vették fel sehová továbbtanulni. Aki pedig egy adott évben nem teljesítette a KISZ-feladadát, annak véget ért a tanulása. Pl. létezett olyan a bolgár KISZ szervezésében, hogy “önkéntes diákmunka” – ha valaki nem ment el rá egy adott nyáron “önkéntesen”, az aztán nem kapott ajánlást, s ősszel nem tudott beiratkozni a következő évre. Gyakorlatilag csak hamis orvosi papírokkal lehetett kibújni az “önkéntes” munka alól.

A múzsám is ment “önkéntesen” az 1987-es évben 4 hétre dolgozni. “Szerencsére” asztmás, s az asztma rajta volt a KISZ “betegséglistáján” – no nem, nem mentesülhetett a munka alól ő se, de joga volt lakóhelyétől 20 km-en belül “önkénteskedni”. Magyarul magában a városban, míg az átlag diákokat sokszor az ország másik végébe küldték “önkéntesen”, gyakran borzalmas munkásszállókra. Szóval minden reggel elment a villamossal egy cukrászdába, s ott volt délutánig – gyakorlatilag cukrászdai kisegítő személyzet szerepkörben.

(Aztán sikerült őt teherbe ejtenem 1987 novemberében, s így 1988-ban már mint terhes anya, majd 1989-ben mint kisgyerekes anya teljes mentességet élvezett az “önkéntesség” alól.)

Szóval ilyen körülmények között eléggé rizikós volt bármilyen komoly lázadás. A bolgár társadalom egy rendkívül idegesítő választ dolgozott ki minderre. Sajnos nem a passzív ellenállást, ami a bolgár társadalom válasza volt az 500 éves török uralomra, azzal még nem lett volna különösebb gond. De nem, itt új válasz született: a nihilizmus és cinizmus.

Szóval mivel nem lehetett semmilyen álláspontról megkérdőjelezni a hivatalos ideológiát, az a népszerű reakció született, hogy minden ideológia marhaság. Az igazán okos ember csak a józan eszében hisz, s a józan ész kizár bármilyen ideológiát. Fokozott alakjában, az is hozzá lett téve, hogy nincs jó és nincs rossz, minden viszonylagos, s az igazán okos ember sose lehet jó. Azok pedig akik hisznek bármiben is komolyan, azok egyszerűen ostoba emberek. S persze a legrosszabbak, akik lelkesek bármiért is – ők szimplán primitív alakok.

Miért érdekes ez ma is? Egyrészt ma ez kezd lenni a nyugati szabvány – lásd, a liberalizmus nem ideológia, hanem a tiszta józan ész, míg minden ellenvélemény viszont ideológia, így primitívizmus.

Ami pedig Bulgáriát illeti, az akkor fiatal nemzedék zöme máig ezt vallja. De mind az idősebbek, mind a fiatalabbak immár mások, s egyre növekvő mértékben.