Lukács szobra

By | 2017-04-03

Sok fideszes és jobbikos érzelmű olvasóm nem értett meg, amikor megvédtem Lukács György szobrát. A liberális olvasóim meg meglepődtek.

Nem hiszem, hogy csak annak lehetne szobra, aki Krisztushoz hasonlatos, makulátlan életet élt. Ha így lenne, alig lennének szobrok.

Lukács kezéhez politikusként vér tapad, ez kétségtelen. De nem is politikusként érdemel szobrot. Lukács tudósként viszont nemzetközileg ismert személyiség. Nem kell vele egyetérteni, nem kell marxistának lenni ahhoz, hogy ezt a tényt valaki elismerje.

Párhuzamot vonnék egy másik filozófussal, Lukács kortársával. Martin Heidegger természetesen sokkal nagyobb alak, mint Lukács, azt hiszem Heidegger a XX. sz. nem egyik legnagyobb, hanem a LEGNAGYOBB filozófusa. Közismert róla, hogy a nácizmust aktívan támogatta, sőt a háború után – bár a náci eszme egyes elemeit akkor már rég nem fogadta el – se volt hajlandó megtagadni önmagát, inkább vállalta a kitaszítottságot, mintsem, hogy megjelenjen a denácifikációs bizottság előtt.

Akadtak szélsőséges emberek, akik Heideggert mindezek miatt számúzni akartak mindenhonnan, ha lehet, még  a filozófiatörténet könyvekből is. Végülis két híres tanítványa – a zsidó Hannah Arendt és a marxista-maoista Jean Paul Sartre – nyíltan kiállt Heidegger mellett, bár egyikük se volt gyanúsítható, hogy bármilyen formában náci szimpatizánsok lettek volna.

Azt hiszem, Arendt és Sartre magatartása példaértékű. Szerintem szobordöntögetés és hülyeség helyett kövessük az ő példájukat.