Magyar baloldal

By | 2020-09-13

Nagyon kedvelem a magyar baloldali szerzők írásait, direkt idézőjel nélkül használva itt a “baloldal” szót, hogy nem az álbaloldali, ballib megmondóemberekre gondolok, akik “baloldal” címszó alatt jobboldali, liberális szövegeket nyomnak.

Természetesen ezek a baloldali szerzők is szinte mindig a ballib vizek szélén eveznek, mert kulturális-politikai okokból nem képesek máshol lenni: bár ők egyik táborral se értenek egyet, se a nemzetivel, se a ballibbel, mégis kevésbé zavarja őket a ballib tábor gazdasági jobboldalisága, mint a nemzeti tábor antiprogresszívizmusa és nacionalizmusa.

Ezek a emberek politikailag nullák természetesen, mert vagy betagozódnak a ballib rengetegbe hátsó szólamként, vagy el vannak némítva. Viszont ezeknek a szerzőknek az átlag pár száz ember által olvasott írásaiban sokszor erősebb kritika van a ballib tabuk ellen, mint a nemzeti oldal szerzőinél.

Én leghűebben az Eszméletet követem és az Új Egyenlőséget. Az előbbi nyíltan marxista, az utóbbi pedig szégyenlősen marxista.

Scheiring Gábor (ex-LMP, jelenleg P) tipikus ballib szélvizeken evező ember. A politikában kiáll teljes szélességben a ballibaizmus mellett, írásaiban pedig érvel ellene. Mivel maga az ember nem érdekel, hagyjuk azt, ez hogyan egyeztethető össze, nézzük csak azt, amit ír. Ebből idéznék pár gondolatot, persze hozzátéve saját értelmezésemet.

Egyik cikksorozatában – lásd itt az első részt, onnan vannak linkek a többi részhez – szépen levezeti a Fidesz-kormányzat 2010-es eljövetelének szükségszerűségét.

Azt írja, a rendszerváltással Magyarországon egy kizárólag az elit által szervezett, annak érdekeit szolgáló rend jött létre, mely mélyen megvetette a kisembert. Az elitben pedig konszenzus volt: mindent privatizálni kell, a lehető leggyorsabban, s lehetőleg mindent a külföldi tőke kezére kell juttatni. Mivel nem szeretem az összeesküvéselméleteket, amikor a dolgok megmagyarázhatók másképp is, itt felesleges bármiféle gonoszságot feltételezni, az okok szerintem 3 fő részbe csoportosíthatók:

  1. kulturális: a liberális értelmiség akkoriban monopol helyzetet élvezett (az ellenoldal, a nemzeti értelmiség marginális volt), s úgy gondolta, a nyugat gazdasági helyzetbe hozása elhozza majd a nyugati kulturális mintákat is, azokat végre beleveri a “mucsai” fejekbe,
  2. “balos” gazdasági: a posztkommunista technokrata elit joggal remélhette, a nyugati tőke csak rá tud majd támaszkodni, így ők lesznek az új rend ha nem is tulajdonosai, de vezető tisztségviselői,
  3. “jobbos” gazdasági: az akkori magyar jobboldal rettegett egy új szerves magyar tőkésosztálytól, mert attól félt, ez kizárólag a volt kommunista elitből jön majd létre, azaz az ellenoldalé lesz, ehhez képest jobbnak tűnt az idegen tőke.

Aztán eltelt 2 évtized, mind a baloldal, mind a jobboldal többször kormányzott, de semmi se változott a kisember szemszögéből, mind a dolgozó kisember, mind a vállalkozó csalódott. A dolgozó ember megunta, hogy nem elég “versenyképes”, a vállalkozó meg azt, hogy semmi esélye az idegen tőkével versenyeznie.

Mivel pedig a “baloldal” határozottan kiállt az idegen tőke uralma mellett, ahhoz minden szállal kötődött, a “jobboldal” vállalta magára a kialakult helyzet megváltoztatását. Meglett így a dolgozó kisember, az idegen tőke által elnyomott magyar tőke, s a nemzeti értelmiség szövetsége, aminek eredménye a Fidesz 2010-es győzelme.

A szerző egy másik cikkében szintén érdekes témáról ír, mely elemzi többek közt a rendszerkritikusságot napjainkban. A szerző rámutat: ma a liberális konzenzus fő kritikája nem a baloldalon, hanem a jobboldalon van. Míg a baloldal összefonódott a pénzügyi elittel, addig a jobboldal legalábbis részben hajlandó nyitni a Keynes-típusú, államfejlesztő közgazdaságtanra.

A baloldal így lett az elit pártja, a jobboldal meg az alsó rétegé.

A szerző még azt is ki meri mondani, mi a rejtély a baloldaliak nyitottsága és a jobboldaliak kirekesztő attitűdje mögött: a baloldali elit az idegen bevándorlóban olcsó munkaerőt lát, mely majd még kevesebb pénzért fogja őt szolgálni, a jobboldali kisember pedig konkurrenciát lát benne, mely lenyomja a béreket.