Megértem a zsidókat

Alapvetően hajlamos vagyok megérteni az irracionális, tisztán érzelmi alapú reakciókat. Az ember olyan lény, hogy természetes ösztönei arra késztetik, védje meg magát és saját köreit. Ebben semmi rossz nincs, sőt az lenne rossz, ha nem így lenne.

Lássuk pl. a palesztín kérdést. Volt sok zsidó és arab ismerősöm is, akivel beszéltem erről a kérdésről. Kevés kivétellel – pl. volt egy radikális palesztínpárti amerikai zsidó ismerősöm – mindkét fél szélsőséges volt e kérdést illetően, de elfogadtam, hogy nekik ez érzelmi kérdés.

Amikor ezt teszik zsidó származású magyarok vagy magyar zsidók vagy magyarajkú zsidók (önmeghatározástól függően), ebben sem látok semmilyen gondot.

Az egyetlen dolog amit nem fogadok el: ha valaki a saját – nemzeti, vallási, származási, stb. alapú – érzelmi álláspontját univerzális igazságként igyekszik hirdetni, azaz számon kéri az idegeneken is, ha azok nem hisznek ugyanabban az irracionális, érzelmi álláspontban.

Egy idős zsidó ismerős mondta nekem egyszer: ő utálja a jelenlegi magyar címert, képtelen elfeledni, hogy amikor gyerekként deportálták, a csendőrökön ugyanez a címer volt, viszont megérti, hogy a magyarok számára ez nem lehet szempont, így racionálisan megérti, hogy az ország visszállította az eredeti címert, bár ő inkább a Kossuth-verziót szerette volna, az kevésbé „ijesztő” számára.

A magyarokat is megértem. Pl. amikor a trianoni békeszerződést a világ legnagyobb, egyedi tragédiájának mondják, pedig racionálisan ez nyilván nem igaz, de bizony elfogadom, hogy nehéz az ilyen ügyeket érzelemmentesen kezelni. Aki képes rá, az előtt persze le a kalappal.

A múlt héten Bulgáriát egy film tartotta rettegésben, azaz mindenki erről beszélt. A film egy török rendezőnő 40-perces dokumentumfilmje, mely azért lett hirtelen ilyen híres, mert a katari Al-Dzsazira is sugározta, nemcsak az arab és török, hanem az angol nyelvű adásában is. A film – mely megnézhető itt – címe: „Bulgária, a hazám” és a bulgáriai törökökről és muszlimokról szól.

A bolgár politikusok és közéleti személyiségek nem győztek egymással versenyt futni kinek sikerül hamarabb és hangosabban tiltakozni a film ellen. Azt hiszem, hogy nagy többségük úgy tiltakozott, mint annak idején Szolzsenyicinnek a szovjet írószövetségből való kizárása idején az egyik tag, aki meglepő őszinteséggel kimondta „не читал, но осуждаю” (nem olvastam, de elítélem) – e mondatból az orosz nyelvben szállóige lett – azaz nem is látta a filmet.

Én persze utálok látatlanban álláspontot fogalmazni bármiről is, így első dolgom volt a film megnézése.

A filmben szereplő egy darab pofátlan hazugságot leszámítva (a XIX. sz. elején a Balkánon muszlim többség volt: nyugaton albán, keleten pedig török) semmi különös nincs az egész filmben. Ez egy dokumentumfilm, mely bemutatja a dolgokat egy bizonyos, szubjektív szempontból, mégpedig török szempontból: azaz mekkora tragédia a törökök számára, hogy ahol évszázadokig ők voltak az urak, 1878-1913 között hirtelen megszűntek urak lenni, immár a nyelvük nem hivatalos nyelv, az állam egy számukra idegen nyelvet használ, az a nyelv élvezi az állam teljes támogatását, ráadásul az állam még vallásilag is idegen, egy másik vallást támogat, valamint igyekszik folyamatosan – néha erőszakosan, de többnyire lassan és békésen – asszimilálni a törököket és muszlimokat. Valamint a panasz, hogy hiába van Bulgáriában demokrácia 25 éve, hiába vannak biztosítva a jogok, hiába EU-tag az ország immár 9 éve, a bolgár emberek és intézmények nem néznek szimpátiával a török kisebbségi tevékenységre. Igen, mindez igaz, dehát ez van: miért lenne egy átlagbolgár számára szempont a törökök érzelme? Az a normális, ha egy bolgár számára a bolgár érzelmek a lényegesek, s nem a török érzelmek –ha ezt egy török nem érti meg, akkor a baj vele van.

Egy bolgár ismerősöm mondta nekem egyszer „te bolgár is vagy meg idegen is egyszerre, hiába bolgár a véred, nem itt születtél, így nem érzel mindent át: nekem már a müezzin* hangja is borzasztó, míg neked meg csak egy furcsa zaj, téged csak idegesít, engem meg félelemmel tölt el”.

Szóval megértek mindenkit.

*müezzin – muszlim vallási tisztviselő, aki a mecsetből imára szólítja fel a híveket

  • dddoni

    “Az egyetlen dolog amit nem fogadok el: ha valaki a saját – nemzeti, vallási, származási, stb. alapú – érzelmi álláspontját univerzális igazságként igyekszik hirdetni”

    Ez mekkora öngól. Te pont ezt csinálod a vallásoddal, egyetlen igazságként hirdeted, nem bírod elfogadni ha valaki nem a Biblia vagy papok által kreált (sokszor a Bibliával pont szembemenő) értékrendszer szerint él.

    • Fel bírom fogni, hogy valaki nem keresztény.

      • dddoni

        Én nem írtam felfogásról.

      • dddoni

        Lehet hogy fel bírod fogni, hogy létezik ellenvélemény, mégis univerzális igazságként propagálod a saját irracionális véleményedet.

        • Sose mondtam, hogy nincs ellenvélemény. Istent is lehet tagadni, s van is ilyen vélemény. S még inkább a politikában.