Metafizika III.

By | 2018-08-15

Harmadik, befejező rész (X-XIV. könyv), folytatás innen.

Az egység alapjelentései

Az egység 4 féle értelemben:

  • ami folytonos, vagy feltétlenül, vagy ami főként benső természete, nem pedig külső ok miatt az, így aminek a mozgása kevésbé osztható és ennélfogva inkább egyszerű,
  • ami zárt egész, s így valami alakja és formája van, főként, ha ezt a formáját a természetének, s nem valami külső erőnek köszönheti, amiért összefüggő, így a térben és időben oszthatatlan mozgása van,
  • a fogalmuk egy, amit egy gondolattal lehet megragadni, aminek fogalmát nem lehet tovább tagolni:
    • száma szerint ez az az egyed,
    • fajtája szerint pedig az általános, a lényeg fogalma.

Egyiknél a mozgás, másiknál a gondolat vagy a fogalom a részekre nem bontható.

Mérték

Más azonban a fenti értelemben vett egység a mérték értelmében vett egységnél.  Mérték az, aminek segítségével a mennyiség megismerhető. A mennyiség pedig mint mennyiség vagy az eggyel vagy a számával ismerhető meg, minden szám viszont az eggyel. Azaz minden mennyiség az egység útján ismerhető meg mint mennyiség. Tehát az egység a számnak mint számnak az elve.

A mérték és az elv valami egységet és oszthatatlanságot jelent, mint ahogy a hosszúságnál is azt, ami pl. egy lábnyi mint tovább nem oszthatót szokás használni. Ugyanis mindenütt olyasmit keres az ember mérték gyanánt, ami egy és oszthatatlan, s ez lesz aztán az egyszerű, akár minőség, akár mennyiség szerint.

A szám mértéke a legegzaktabb, a számegységet ugyanis minden tekintetben oszthatatlannak szokás tételezni. Másutt csak az egzaktság megközelítésére törekszünk.

A mérték mindig rokon a megmért dologgal. Pl. a térbeli nagyság mértéke térbeli nagyság.

A dolog mértékének mondjuk a tudományos megismerést és az érzéki megismerést is, mert megismerünk velük valamit, noha a megismerést inkább mérjük, semmint hogy ezt használnánk mérték gyanánt. De úgy vagyunk ilyenkor, mint mikor pl. a szabó mér bennünket, s abból tudjuk meg, mekkorák vagyunk, hogy ő hányszor rakja ránk a mértékegységet.

Az egység vagy feltétlenül oszthatatlan, vagy annyiban, amennyiben egység,

Az egy mint határozmány

Az egység vajon önmagában megálló lényeg? Nem, mert a lényeg általános, s ezért nem állhat fenn úgy, mint egy a sok mellett, hanem csak mint azok állítmánya.

Az egy sem lehet más, a létet és az egységet ugyanis mindenről mint a legáltalánosabb állítmányt szoktuk állítani.

Tehát sem a dolgok osztályai nem valami önálló és a többiektől külön megálló természetek, sem az egység nem lehet osztályfogalom éppen azon okoknál fogva, melyek alapján a lét és a lényeg sem lehetnek azok.

A többi kategóriákra nézve is szükségképpen ugyanazt a viszonyt találjuk meg. A lét ugyanis annyi értelemben használatos, mint az egység.
Nem elegendő azt mondani, hogy az egységnek éppen az a természete, hogy egység.

Ha a dolgok változó tulajdonságaiban, a minőségekben, a mennyiségekben és a mozgásban mindenütt számok vannak és egység van, s pedig bizonyos dolgok száma és egy bizonyos egység, ám nem úgy, hogy ez maga a lényeg, akkor így kell ennek lennie a légyegeknél is, mert mindenütt hasonló a helyzet.

Látható tehát, hogy az egység minden fajtában egy meghatározott természet, s hogy egyik fajtának se maga ez az egység a természete.

Lét és egység

A lét és az egység bizonyos értelemben azonost jelentenek, nyilvánvaló először is abból, hogy mindketten egyformán járulnak hozzá a kategóriákhoz, s mégsem esnek egyik alá sem, pl. sem a lényeg, sem a minőség kategóriája alá. Sőt az eggyel éppúgy vagyunk, mint a léttel: nyilvánvaló abból, hogy a dolog lényegén semmit se változtat.

Ahogy a létezés jelzése sem jelent semmi újat a mibenléten, minőségen vagy mennyiségen kívül, úgy egynek lenni és ennek meg ennek lenni ugyanazt jelenti.

Egy és sok

Az egy és a sok több értelemben alkot ellentétet. Elsősorban is úgy állnak egymással szemben, mint az oszthatatlan és az osztható, a szétosztható ugyanis sokaság, a szét nem osztható pedig egység.

Az osztható jobban az érzékek körébe esik, mint az oszthatatlan, ezért van az egy hiányról elnevezve.

Azonosság, hasonlóság és egyenlőség

Az egység körébe tartozik az azonosság, hasonlóság és egyenlőség fogalma, a sokaság körébe pedig a különbözőség, hasonlótlanság és egyenlőtlenség.

Azonosság:

  • száma szerint,
  • fogalma és száma szerint,
  • az első lényeg fogalma egy.

Hasonlóság:

  • a dolgok összetett lényegük szerint különböznek, de azonos a formájuk,
  • azonos a formájuk és amelyekben a nagyobb és a kevesebb megvan, de azért ez sem inkább, sem kevésbé nem jelentkezik,
  • forma szerint megegyező tulajdonságokkal nagyobb vagy kisebb mértékben bírnak,
  • amiknek több azonos, mint eltérő tulajdonságuk van.

Másság:

  • mint az azonos ellentéte,
  • sem az anyaga, sem a fogalma nem egy,
  • a matematikában, ahol a más nem ellentéte az azonosnak, ezért nem is nemlétező dolgokról állítjuk ezt.

A különbözőség nem azonos a mássággal.

Minden, ami létezik, az vagy más vagy azonos. Ami azonban különböző, az valaminek az alapján különböző valamitől; tehát kell lenni valami azonosnak is, amire vonatkoztatva beszélhetünk különbözőségről, Ez az azonos pedig a nem vagy a faj. Ami különböző, vagy nem vagy faj szerint különbözik egymástól. Nem szerint, ha nincs közös anyaguk és nem alakulhatnak át egymásba, faj szerint pedig, ha ugyanazon nem körébe tartoznak.

Ellentét

A legnagyobb különbség az ellentét. Amik nem tekintetében különböznek, azok összehasonlíthatatlanok. Ellenben amik csak faj szerint különböznek, azoknál a keletkezés folyamata az ellentétből mint legszélsőből indul ki;,a szélső tagok távolsága pedig a legnagyobb, tehát az ellentét tagjaié is.

Ami pedig egy-egy nemben a legnagyobb eltérés, az a teljes eltérés, melynél nagyobb nem lehetséges. Azaz egy dolognak csak egy ellentéte lehet. A különbség fogalma nem alkalmazható ott, ahol nem egy nem alá tartozó tárgyakról van szó. Az egy nem alá tartozók között azonban ez a legnagyobb különbség.

Hiány

A legnagyobb ellentét a bírás és hiány között van, a teljes hiányra vonatkozóan. A hiány az ellentmondás egyik faja. Azon a tárgyon van meg, amelyik vagy egyáltalában képtelen a bírásra, vagy amelyik nem bírja azt, amit természete szerint bírnia kellene.

Az anyagban minden keletkezés az egyik ellentétesből a másikba való átmenetet jelenti, s pedig vagy a forma bírásából vagy a forma hiányából kiindulva. Nyilvánvaló tehát, hogy minden ellentét hiány, ellenben nem minden hiány ellentét. Ennek oka az, hogy sokféle értelemben nevezhető egy alany hiányosnak. Ellentét azonban csak a változási sor két szélső tagja között áll fenn.

Az egyenlő ellentéte

Hogyan van az egy ellentétben a sokkal, s az egyenlő a naggyal és a kicsivel? Az “olyan vagy nem olyan?” kérdést csak ellentét fennállásakor szokás feltenni. De akkor mi a helyzet a “nagyobb vagy kisebb vagy egyenlő?” kérdéssel? Hiszen se csak az egyikkel, se mind a kettővel nem lehet az egyenlő ellentétben.

Az se lehet a megoldás, hogy az egyenlő a nem-egyenlővel van ellentétben, hiszen akkor is két ellentét van, mivel mind a nagyobb, mind a kisebb nem egyenlő.

Tehát az egyenlő valójában közbülső helyet foglal el a nagyobb és a kisebb között. Ami pedig közbülső, az nem lehet ellentét a meghatározásnál fogva. Az ellentét ugyanis nem lehet teljes, ha közbülső tagról van szó.

Tehát az egyenlő a nagyobbal és a kisebbel úgy áll szemben, mint azok tagadása, hiánya. Hiányt jelentő tagadása mind a kettőnek. Ezért lehet háromtagú vagylagos kérdés.

Az egyenlő tehát az, ami se nem nagyobb, se nem kisebb, ellenben természeténél fogva alkalmas arra, hogy vagy nagyobb, vagy kisebb is legyen, mind a kettővel ellentétben áll mint hiányt jelentő tagadás és így közbülsőt jelent közöttük.

Ilyen közbülső  léte azonban nem szükségszerű következmény. Az ellentétek együttes tagadása csak ott lehetséges, ahol van valami közbülső tag s ahol van valami távolság is az ellentétes tagok közt.

A sok és az egy

Hasonló kérdés az egy és a sok viszonya. A sok nyilvánvalóan nem lehet az egy ellentéte.

A egy és a sok úgy állnak egymással szemben, mint a mérték és a megmért dolog, relatívan ellentétes módon.

A sokaság sem ellentéte a kevésnek, sem az egynek. Az egyik értelemben ellentéte, mert a sokaság osztható, az egy meg oszthatatlan, a másik értelemben meg relációban vannak, azaz a sokaság számot jelent, az egy pedig a szám mértékét.

A közbülső

Minthogy az ellentétes tagok között létezhet közbülső, a közbülsőnek az ellentétes tagokból kell állnia. Minden ilyen közbülső ugyanis ahhoz az osztályhoz tartozik, amelyhez az ellentét tagjai. Azt nevezzük közbülsőnek, amin előbb keresztül kell mennie annak, ami változik.

Ahol az ellentét ellentmondást jelent, nem lehet közbülső tag. Az ellentmondás ugyanis éppen az az ellentét, melynek vagy az egyik vagy a másik tagja mindenféle dologra érvényes.

A többi ellentét pedig részint viszony, részint hiány, részint az ellenkező tagok ellentéte. A viszony ellentéteinél nincs közbülső, ennek oka az, hogy tagjai nem szoktak ugyanazon osztályhoz tartozni. Mi lehetne pl. a tudás és a tárgya között közbülső? De a nagy és kicsi között már van közbülső. Mert az ellentét tagjai vagy egy osztályhoz tartoznak vagy nem. S ha egy osztályhoz tartoznak, akkor van valami, ami korábbi mint az ellentétes tagok, az ellentétes különbségek, melyek úgy hozzák létre az ellentétes tagokat, mint az egy osztályhoz tartozó fajtákat, az osztályból és a különbségekből keletkeznek ugyanis a fajták.

A közbülső tagok vagy mind összetettek, vagy nincsenek. Az ellentét mindegyik tagjánál ugyanis van egy „kevésbé“ és egy „inkább“, s éppen ez a kevésbé és inkább a közbülső a két szélsőség között. Azaz minden más közbülsőnek is összetettnek kell lennie.

Fajokon belüli ellentétek

Ami faj szerint más, az valamitől valamiben különbözik, ami mind a kettőben megvan. Tehát amik faj szerint különböznek, azok  szükségszerűen egy nemhez tartoznak.

A nem azt jelenti: amire vonatkoztatva két dolgot egynek és ugyanannak lehet mondani, melyek ugyanakkor nem járulékosan különböznek egymástól, anyagban, akár másképpen. A közös jegynek meg kell lennie bennük tehát, de másképp. Ezért van az, hogy a közös jegy is faj szerint eltérő.

Ez a különbség a nem szükségszerű különbsége. A nem különbsége az a belső különbség, mely magát a nemet mássá teszi, továbbá belülről tagolja. Ami e tagolás folytán létrejön, az ellentét lesz. Minden ugyanis ellenkező fogalmakkal osztódik részekre, s az ellentétek egy nem körébe tartoznak.

Az ellentét a teljes különbség. A faj szerint való különbség pedig mindig valamitől valamiben való különbség s éppen ez a valami az, ami mindkettőben ugyanaz, azaz a nem.

Faj szerint különbözőnek lenni éppen azt jelenti mint ugyanabban a nemben, tovább már oszthatatlan tagokként, ellentétben állni. Faj szerint azonosak pedig azok a fogalmak, melyek nincsenek egymással ellentétben, mert a felosztásnál és a közbülső tagoknál mindig lépnek fel ellentétek, amíg csak el nem érünk a tovább már nem osztható fajokhoz.

Nő és férfi

A nő miért fajilag más, mint a férfi, bár ellentétek? Azaz miért fajalkotó az egyik ellentét miért, s miért nem az a másik? Mert az egyik a nem fogalom sajátszerű tulajdonságait tárja föl, míg a másik kevésbé mondható ilyennek, továbbá mert az az egyik fogalom, a másik meg anyag. Az anyagi ellentétek pedig egyedi ellentétek. Ezért a nő és a férfi, ahogy a fehér ember és a néger ember se alkotnak külön fajt. Ezek sajátszerű tulajdonságok, de nem lényegük szerint, hanem anyagukban és testi mivoltukban rejlik ez a különbség.

Az örök/állandó és az ideiglenes/mulandó

Az ellentét tagjai faj szerint különbözők. A mulandó és az állandó szintén ellentétek. Az állandónál azonban a mulandóság mint hiány bizonyos meghatározott képtelenséget jelent, tehát szükségszerűen másnak kell lenni nem szerint a mulandónak és az állandónak.

A mulandóság és az állandóság nem lehet járulékos, ez mindig a lényeg része. Úgy tűnik, mintha azoknak, amik mulandók és amik állandók, nem kellene szükségszerűen nem szerint különbözőknek lenniük. Azonban vannak ellentétek, amik csak járulékosan vannak meg némely tárgyon, s olyanok is, melyeknél ez lehetetlen. Az utóbbiak közé tartozik a mulandó és az állandó ellentéte. Nincs ugyanis olyan tárgy, amelyik járulékosan volna mulandó.

A mulandó és az állandó tárgyaknak tehát lényegükben kell mulandóknak/állandóknak lenniük. Mind a kettő ugyanis szükségszerű fennállási módot jelent. Az elv tehát, amely által és amely szerint az egyik tárgy mulandó, a másik meg állandó, ellentétet zár magában, ennélfogva szükségképen nem értelmében különbözőnek kell lenniük.

Következmény az ideákra

Nem létezhetnek ideák, mert akkor volna olyan ember, aki mulandó és olyan, aki állandó. Hiszen az ideákról azt állítják, hogy faj szerint azonosak az egyedi dolgokkal s nemcsak névben hasonlítanak hozzájuk; ám amik nem szerint különbözők, azok messzebb állanak egymástól, mint amik faj szerint különböznek.

A XI. köny leírását kihagyom, ez ugyanis más részeket fogalmaz újra.

Háromféle lényeg

Ha a mindenség egységes egész, akkor a lényeg az első része, utána következik a minőség, aztán meg a mennyiség.

A lényeg három féle lehet:

  • érzéki valóságbeli lényeg, melynek egy része örökkévaló, a másik meg mulandó,
  • mozdulatlan lényeg,
  • az ami változik.

Az érzéki lényegek a természettudományhoz tartoznak, mert mozgással vannak egybekötve. A mozdulatlan lényeg másik tudomány tárgya. Lehetséges, hogy valami közös elvük van.

A mulandó érzéki lényeg azonban változó. A változás alapja az egyenesen ellenkezőből vagy egy közbülső tagból jövő mozgás. Így szükségszerű, hogy legyen valami, ami ellentétessé változik, hiszen nem maguk az ellentétek változnak.

Van ami megmarad, míg az ellentét nem marad meg. Van tehát még egy harmadik valami is az ellentét két tagján túl, ez az anyag.

Négy féle változás

A változás négy féle:

  • a lényegé: abszolút keletkezés és pusztulás,
  • a minőségé: tulajdonságváltozás,
  • a mennyiségé: növekedés és fogyás,
  • a helyé: térbeli mozgás.

A változás minden egyes esetben az ellentétre irányul, s az anyagnak kell ebben az irányban változnia, mert az mind az egyik, mind a vele ellentétes másik irányba való mozgásra képes. Minthogy pedig a létező kettős természetű – lehetőség és valóság -, minden dolog lehetőség szerint létezőből valóságosan létezővé változik át. Hasonló az eset a növekedésnél és a fogyásnál. Tehát nemcsak azt állíthatjuk, hogy a nemlétezőből esetlegesen keletkezik valami, hanem hogy minden létezőből jön létre: olyanból, ami lehetőség szerint ugyan létező, de valóság szerint még nem létező.

Anyag

Mindannak, ami változik, van anyaga, még pedig mindegyiknek más és más. S azoknak az örökkévaló testeknek, melyek nem keletkeznek, de a térben elmozdulnak, szintén van anyaguk, csakhogy nem a keletkezés, hanem a helyváltoztatás értelmében.

Három ok

Miféle nemlétező az, amiből a keletkezés történik?

Ha valami lehetőség szerint létezik, az nem bármi, hiszen a különböző dolgok különböző dolgokból származnak – ha nem így lenne, nem lennének különböző dolgok egyáltalán. Az ok egy és az anyag is egy, akkor annak kell valóságosan lennie, ami lehetőségszerűen megvolt az anyagban.

Az okok/elvek pedig a következőek:

  • a fogalom és forma ellentéte,
  • a bírás és a hiány ellentéte,
  • az anyag.

Az anyag formálása

Sem az anyag nem keletkezik, sem a forma, mármint a végső anyag és a végső forma. Minden változásban van valami, ami változik, s aminek hatására változik, s végül, amivé változik. Az, aminek hatására változik valami, az első mozgató, az, ami változik, az anyag, s amivé változik, a forma. Nem mehet vissza a folyamat a végtelenségig.

Minden egyes lényeg hasonló fajtájú, azaz vele egynevű lényegből van. Ami keletkezik, az vagy művészet vagy természet, vagy véletlen folytán vagy pedig önmagától keletkezik. Művészet az ok, ha a keletkezés elve a dolgon kívül rejlik, természet, ha magában a dologban található

Három féle lényeg

A lényeg szintén háromféle:

  • először is az anyag, ami már mint valami meghatározott létező tünetileg létezik, mert mindaz anyag és lényeg ami részeinek érintkezése és nem természetes egyesülése által létezik,
  • másodszor a belső természet mint egyedi meghatározottság és pozitivitás, amely lesz valami, bizonyos fajta készség,
  • harmadszor az egyedi valóság, mely ezekből alakult.

A mozgató okok és a fogalmi okok

A mozgató okok már eleve léteznek, azaz megelőzik hatásukat, a fogalmi okok ellenben a tárggyal egy időben léteznek.

A fogalom létezhet külön? Igen, de csak bizonyos esetekben, s nem teljesen.

Okok/elvek kétféleképpen

A különböző tárgyak okai és elvei egyik szempontból nézve különbözők, a másikból azonban, ha általánosan és analógia szerint nézi őket az ember, valamennyi tárgy számára ugyanazok.

Egyrészt különbözőknek kell lenniük, hiszen az egyes elemek nem lehetnek azonosak azokkal az elemekkel, melyekből állnak. A gondolható dolgoknak se lehet közös elemük, pl. a létezö vagy az egység, mert ezek minden tárgyhoz hozzátartoznak.

Tehát nem minden tárgynak azonosak az elemei.

Bizonyos értelemben viszont mindennek azonosak az elemei, hiszen mindennél megvan a forma, a hiány, az anyag. Azaz analogikusan ezek megvannak, bár más és más tartalommal.

Külső okok

Ugyanígy a fenti belső okok mellett ez a helyzet a külső okokkal is, melyekből – mint mint már korábban láttuk – négy van.

Első mozgató

A három mozgatón – a saját természet, a forma és annak hiánya – mellett van még egy negyedik, mely valamennyi tárgy közt legelsőként mozgat mindent.

Önálló lényeg

A tárgyak részint önállóak, részint nem önállóak, s közülük az önállóak a lényegek. Ennélfogva ezek mindennek az okai, mert nélkülük a tulajdonságok és a mozgások sem lennének. Ilyen lényegi okok bizonyára a lélek és a test, vagy az ész, a törekvés és a test.

Az analóg módon azonos dolgok elvek

Egy másik értelemben analógia szerint minden dolognak azonos elvei vannak: a valóság és a lehetőség. Azonban ezek is különbözők a különböző tárgyaknál és különböző tartalmúak.

Analogikus okok

Bizonyos okokat mint általánosakat foghatunk fel, másokat viszont nem. Minden dolognak első elvei valami meghatározott ez meg ez, ami valóságosan létezik és egy másik meghatározott ez meg ez, ami lehetőség szerint létezik. Ezekben tehát nem láthatjuk a keresett általánost, az egyednek ugyanis az oka is egyed.

Az dolgoknak analógia szerint azonos okai lesznek: mivel minden dologban közös az anyag, a forma, a hiány, s a mozgás, mindezek azonban csak az általános fogalom szemszögéből azonosak.

Bizonyos értelemben a lényegek okai úgy foghatók fel, mint mindennek az okai, mert ha ezek megszűnnek, velük együtt megszűnik minden. A fő ok pedig a mozgató ok.

A mozdulatlan lényeg

Az egyik lényegtípus a mozdulatlan. Ez az örök, mozdulatlan lényeg szükségszerűen létezik. A lényegek ugyanis elsődleges létezők, így ha mind mulandó lenne, akkor minden mulandó lenne. Viszont lehetetlen, hogy a mozgásnak akár kezdete, akár vége legyen, hiszen mindig volt, így van az idővel is.

Ha pedig volna valami olyan tényező, amelyik tudna ugyan mozgatni és alkotni, de valósággal még sem teszi ezt, akkor mozgás sem volna. Feltehető ugyanis, hogy az, ami tud mozgatni, valóságosan még nem mozgat.

Nem segít, ha örökkévaló valóságokat tételezünk fel (pl. ideákat), hiszen nincs meg bennük az a képesség, hogy mozgást tudnak létrehozni. Olyan lényegre van tehát szükség, melynek sajátos valója a tevékenység, s azonfelül anyagtalannak és örökkévalónak kell lennie.

Csakhogy itt egy nehézség bukkan elő: ami tevékeny, a tevékenység képességét is bírja, ami ellenben ezt a képességet bírja, az nem mind tevékeny, ennélfogva a tevékenységet megelőzné a képesség. Azonban, ha ezzel így állna az eset, akkor semmi sem létezne, mert feltehető volna, hogy képes ugyan a létezésre, de még nem létezik.

Hiszen az anyag sem mozgatja magát, ezért kell valamilyen örök tevékenység. Viszont mi ennek az oka? Mert semmi sem mozog magától úgy, ahogy mozog, hanem kell, hogy mindig legyen valami, ami mozgatja. Továbbá melyik az első, eredeti mozgás?

Ha pedig azt akarjuk, hogy legyen keletkezés és elmúlás, akkor egy másik oknak is kell lenni: ez az egyik módon önmagában tevékeny, másik módon pedig másra való vonatkozásban, ez a más lehet valami harmadik vagy önmaga. Szükségképen az utóbbi feltevés a helyes, mert ez önmagának is oka meg a másnak is.

Az ég örökkévaló

Van valami, ami mindig mozog szüntelen mozgással és pedig körben. Ezt a tények tapasztalata is nyilvánvalóvá teszi. így tehát az első égi szféra, az állócsillagok köre, örökkévaló.

Az első mozgató szükségszerűsége

Van tehát valami olyan is, ami mindezt mozgatja. Mivel azonban a mozgó egyúttal mozgat, ennélfogva a középen is van valami, ami bár nem mozog, de mozgat, ez örökkévaló, lényeg és tevékenység egyszerre.

A törekvés és a gondolat tárgya mozgat így. Ezek ugyanis mozgatnak anélkül, hogy maguk mozgásban volnának. Ezek eredeti formájukban azonosak is. A vágy tárgya ugyanis az, ami jónak mutatkozik, az akarásé első sorban az igazi jó. Ha valamire törekszünk, az azért van, mert jónak tűnik, s nem azért tűnik fel valami jónak, mert törekszünk rá. Mert a kezdet a gondolkodás.

Az észt pedig a gondolkodás tárgya hozza mozgásba, az ész önmagában is tárgya a gondolkodásnak mint az elemi fogalmak egyik sorozata, melyen az első a lényeg, s különösen az egyszerű és a valóban létező lényeg.

De a jó és az önmagáért kívánatos a tárgyak ugyanazon sorozatba tartoznak, s ez első mindig a legjobb vagy ami hozzá hasonló.

A cél a mozdulatlan dolgok közé tartozik, kétféle cél van ugyanis: az egyik, ami meglétében jó, s a másik, ami a feléje való törekvést teszi jóvá. Az utóbbi tehát úgy mozgat, mint a szeretett lény, míg a mozgatott való másnak adja tovább a mozgást.

Ha tehát valami a mozgását kívülről nyeri, akkor lehetséges, hogy meg is változzon. így ha első tevékenysége térbeli mozgás, akkor erről feltehető, hogy ha nem is lényegére, de térbeli helyzetére nézve, megváltozik. De mivel van valami létező, mely úgy mozgat, hogy maga mozdulatlan és valóságos tevékeny létező, róla fel sem tehető, hogy megváltozik. A változások közül ugyanis első a térbeli mozgás, még pedig a körmozgás, s ezt az a mozdulatlan mozgató hozza létre. Ennek létezése tehát szükségszerű.

A szükségszerűnek többféle értelme van. Először jelenti a külső erőszakot, ami a benső hajlam ellen van, másodszor a feltételt, ami nélkül nincsen jó, s harmadszor azt, ami másképpen nem lehet, ami tehát feltétlen. Egy ilyen elvtől függ tehát az ég és a természet.

Élete olyan, mint a mienk abban a rövid időben, mikor a legjobbat érjük el. De mindig ilyen, ami nekünk persze elérhetetlen. Tevékeny léte csupa boldogság.

A magábanvaló gondolkodás tárgya a magábanvaló legértékesebb tárgy, s minél inkább magábanvaló az a gondolkodás, annál inkább ilyen a tárgya. Saját magát gondolja az ész, mikor megragadja a gondolat tárgyát, mert ő maga lesz a gondolat tárgya abban, ahogyan megragadja és elgondolja a tárgyat, s így azonos lesz az ész és a gondolatban megragadott tárgy.

A leggyönyörűségesebb és legjobb a tiszta megismerés. Ha tehát Isten azt a gyönyörűséget élvezi állandóan, amit mi néha-néha, akkor csodálatos! Ha pedig még nagyobb mértékben jut ez osztályrészéül, még csodálatosabb! S még az élet is megvan benne. Az ész tevékenysége ugyanis élet, ő pedig a tiszta tevékenység. S a magábanvaló tiszta tevékenység a legjobb és az örökkévaló élet. Tehát Isten az örökkévaló és tökéletes élő lény, ennélfogva az örökkévaló lét a tulajdona.

Van valami örök, mozdulatlan és az érzéki valóktól különálló lényeg. Semmi kiterjedése sem lehet ennek a valóságnak, hanem egységes és oszthatatlan. Mozgató hatást fejt ki ugyanis végtelen időn át, s véges lénynek nincsen végtelen ereje. Minden nagyság pedig vagy végtelen vagy véges. Ámde véges nem lehet, végtelen viszont azért nem, mert végtelen nagyság egyáltalában nem lehetséges. Továbbá, a benyomások iránt nem fogékony, minőségi változásnak nincs alávetve. Minden egyéb mozgás sorrendben a térbeli mozgás után következik.

Az örökké mozdulatlan lényegek és az ég

Vajon egy vagy több ilyen lényeg van?

Ha valami mozog, akkor kell, hogy valami mozgassa, de az első mozgatónak önmagában mozdulatlanak kell lennie. Az örökkévaló mozgás pedig örökkévaló mozgatótól, s az egységes mozgás egy mozgatótól származhat.

Azonban azt látjuk, hogy a mindenségnek egyszerű mozgásán kívül vannak még más örökkévaló mozgások, a bolygóké, melyek örökké és megállás nélkül mozognak körben kell tehát, hogy e mozgások mindegyikének önmagában mozdulatlan és örökkévaló valóság legyen a mozgatója.

Ugyanannyi természet szerint örökkévaló és önmagában mozdulatlan s az előbb említett oknál fogva kiterjedés nélküli lényegnek kell lennie, mint ahány ilyen mozgás van.

Viszont az égitestek mozgása több, mint azok száma. Összesen 55 féle ilyen mozgás van a csillagászat szerint.

Ez mai szemmel persze vicces, de Arisztotelész korában a csillagászat a csillagokat mozdulatlan testeknek tekintette, melyek az égbolttal együtt mozogtak, annak forgása miatt, míg a bolygókat örökké létezőknek és körpályán mozgóknak a Föld körül. Az ókori csillagászat 55 féle ciklikus mozgás alapján írta le az eget, s ennek alapján tudta meghatározni a Nap, a Hold és a bolygók mozgását.

Ha minden mozgás oka egy másik mozgás, akkor kell lennie egy végpontnak, ahonnan minden mozgás ered.

Égbolt csak egy van, így csak egyetlen dolog mozog folyamatosan és állandóan. Egy tehát mind fogalmára, mind számára nézve az első mozdulatlan mozgató. S az örökké és folytonosan mozgó valóság is egy, tehát a világ is csak egy.

Az isteni gondolkozás

A tapasztalatunk körébe eső dolgok közül az észtevékenység a legistenibb. Isten nem gondolhat azonban úgy, ahogy az ember, mert ebben az esetben a gondolkodás csak képessége lenne és nem lényege. De így nem lenne a legtökéletesebb lény.

Továbbá: akár a gondolkodó képesség, akár a gondolkodás tevékenysége az ő lényege, mi lehetne gondolatainak tárgya, mint saját maga? Nyilvánvalóan egy tökéletes entitás nem gondolkodhat tökéletlen dolgokról.

A tudásnak, az észlelésnek, a gondolkodásnak mindig más a tárgya, mint ami saját maga, kivéve ha a gondolkodás tárgya nem anyagi. Ami nem anyagi, az oszthatatlan. Az emberi gondolkodás az időben zajlik, az örökkévalóságban való gondolkodás viszont saját magát alkalmazza tárgyként.

A világrend

Hogyan tartalmazza a világegyetem természete a legmagasabb jót? Mind különállóként, mind a dolgok rendjét illetően, de leginkább különállóként, mert attól függ a rend. A világban minden egyfajta rendet alkot, de nem egyforma módon. Egy célnak van minden alárendelve, s minden rész kiveszi a maga részét a rendből.

A XIII. és XIV. könyv tárgya legnagyobb részt a matematika, itt erősen rövidíteni fogok.

Matematika, egység

A matematika tárgyai nem léteznek az érzékelhető valóságban. Azonban önállóan sem létezhetnek, mert csak az anyaggal együtt lehetségesek.

Az egységek összeadhatók, az egység része a kettősségnek, a hármasságnak, stb. Minden egység egyesíthető és egymástól nem különbözik, így jön létre a matematikai szám.

Azt se mondható, hogy az egység és a szám megkülönböztethetők a mennyiségi kategóriáján belül, ugyanis a számok csak a mennyiségi kategóriában különböztethetők meg, míg az az egység nem, mert ha így lenne, akkor két, ugyanannyi egységet tartalmazó szám is különbözne egymástól. Nem lehet minőségi különbség se, hiszen a számok együtt járnak a mennyiséggel, pl. a kettes szám kétszerest jelent.

Az egység anyag, míg a szám a formája. Másrészt az egység a kettősség előtt van.

A nagyság a tárgyakban lévő nagy és kicsi anyagához viszonyított, a szám viszont oszthatatlan egységekből és nem nagyságokból áll. A számok azonban nem létezhetnek a nagyságrendtől függetlenül, hiszen minden egyes szám nagyobb vagy kisebb lehet egymástól. Szorosan összefügg tehát egymással a két szempont.

A számok az érzéki tárgyakban vannak, de azok nem származnak tőlük.

Az egység nem lehet alapelv, az első mozgatónak a jónak kell lennie. A számok sem lehetnek a dolgok hatékony okai, mert valójában ezek anyagok, nem képviselik a dolgok lényegét. A számok nem különülnek el az érzéki dolgoktól, s nem is a dolgok kezdetei

A számok tehát nem képesek megmagyarázni a dolgok létezését, mert az anyagban vannak, attól nem választhatók el.

Az egység leginkább a dolgok mérésének fogalma. Ahogy a mennyiség is. Tehát az egység egy bizonyos mennyiség mértéke.

Az ideák és az ellentétek

Az ideák nem okozhatnak mozgást. Valójában az idea nem szükséges feltétele semmi létrehozásának. Továbbá, az ideák se nem keletkeznek, se nem pusztulnak el, így nem lehetnek okok se.

Az ellentétek se lehetnek alapelv, mert nem léteznek ellentétek a dolgok előtt. Az ellentétek mindig a dolgokban vannak, azok jellemzőiként.

Ha az örök lények elemekből állnak, akkor anyagiak, mert ami elemekből áll, az anyagi. Ami azonban anyagi, az lehetőség szerinti. Ami viszont lehetőség szerinti, az nem lehet örök.

Ha azonban ezek a lények anyagiak, mindkettő létezhet, és nem létezik, mert az anyag hatalom. Ezért a nem-lét fogékonnyá válása nem lenne örökkévaló, és nem lehet elemek, vagy nem alkotható.

A nemlétezés

A nemlétezés két dolog lehet: a hamisság és a lehetőségszerű létezés.

Sokaság

Hogyan létezhet sok lényeg? A lényeget összekötve a mennyiséggel, látható, hogy a dolgoknak csak egyik jellemzőjük a lényeg.

*

Most pedig megkísérlem az egész mű lényegének lényegét összefoglalni kb. egy A4-es oldal terjedelmében:

Az ember természetes törekvése a tudás. A tudomány az általánosított tapasztalat útján levont rendszerezett, elméleti tudás.

Az első filozófia (metafizika) az a tudomány, mely a legáltalánosabb az összes közül, s a létezőt csak mint létezőt vizsgálja, annak alapelveit, alapokait. A létező mint létező jelentése: a létező dolog lecsupaszítva minden járulékos jellemzőjétől. Magábanvaló jellemző az, ami a dolog kötelező eleme, mely nélkül a dolog nincs, járulékos jellemző pedig az, ami csak hozzáadott jellemzője a magábanvaló dolognak. A magánbanvaló dolog azonos annak lényegével.

A 4 ok: anyagi ok, formai ok, ható ok, célok. A korábbi filozófusok csak egy-egyet vettek figyelemben, esetleg kettőt ezek közül. Arisztotelész szerint csak a 4 együtt ad kielégító magyarázatot. Mind a 4 ok tekintetében kell lennie valamilyen végső és örök alapnak.

Van egy általános alapelv, mely minden tudomány módszertani alapja: ez az ellentmondásmentesség elve.

A létező kérdése a létező lényegének kérdése, nem figyelembe véve a létező járulékos tulajdonságait. Ez a létező mibenléte.

A mibenlétet a rá vonatkozó fogalom, meghatározás jelöli meg. A mibenlét azonos a magukban való dolgok esetében azok lényegével.

Ez a meghatározás egy részekből álló fogalmi állítás, mely csak a formára vonatkozik, nem az anyagra, s csak az az általánost jelöli, nem az egyedit. Az anyag azonban szükséges, s 2 féle lehet: érzékelhető és elgondolható. A meghatározás az általánosra vonatkozik.

A dolgok keletkezése egy adott eleve már létező forma eleve létező anyagba helyeződése. A mibenlét valójában éppen ez a forma, a dologban lévő forma alakjában, de nem anyagi, hanem oksági értelemben.

A létezés két értelme: a lehetőségszerűség és a valóságszerűség. A lehetőségszerűség egy adott változás képessége. A valóságszerűség a megvalósult lehetőségszerűség és korábbi. A lehetőségszerűség az anyaghoz kötődik, a valóságszerűség a formához. Arisztotelészmél nem kérdés a dolgok eredete, nincs nála teremtés: az anyag és a fogalom örök dolgok, viszont ezek különbözévé válása, azaz a mozgás/keletkezés kérdése számára az alapvető kérdés, azaz a mindig meglévő örök dolgokból miért lett más.

Azaz a lényeg a forma mint ok, mely azonban nem egyedileg, hanem általánosan (faj szerint) határozható meg, az a fogalmi elem, továbbá az anyag, de csak mint lehetőség. Az egyedi dolog lényege annak mibenléte, melyet fajilag határozunk meg.

Szükséges egy mozdulatlan első mozgató, mely elindította mozgást/keletkezést, ez egyúttal a formák formája is.