Miért nem nacionalizmus?

By | 2019-12-23

A modernitás, a polgári társadalom alapeszméje a liberalizmus.

Győzelmekor nem a nacionalizmust győzte le, hanem éppenhogy az egyáltalán nem nacionalista, univerzalista, keresztény egység eszméjét. Ami persze sose valósult meg, de eszmeként létezett: hogy az egyes keresztény államok felett van valami közös hatalom, legalábbis lennie kell. S éppen a liberalizmus találta ki ennek az akadálynak a leküzdésére a nacionalizmust, mely lassan fel is váltotta a keresztény egység eszméjét.

A polgári forradalom alapjelszavai: szabadság, testvériség, egyenlőség. S ezek közt legelső helyen a szabadság. A liberalizmus ezen 3 jelszó elkerülhetetlen konfliktusa során mindig a szabadság elsőségét választja.

A liberalizmus két modern kritikája az immár önállóvá lett nacionalizmus, s a szocializmus. Mindkettő azonban elfogadja az alapokat.

A nacionalizmus azt mondja: minden rendben, de a testvériségnek kell elsőbbséget élveznie, nem a szabadságnak, hiszen testvériség nélkül az erősebb nép legyőzi a gyengébbet. Ennek legradikálisabb változata a nácizmus: a mi nemzetünknek többnek kell lennie, mint más nemzeteknek, vagyunk mi, akik testvérek vagyunk, s vannak az idegenek.

A szocializmus pedig azt mondja: minden rendben, de az egyenlőségnek kell elsőbbséget élveznie, nem a szabadságnak, hiszen miféle szabadság a nyomorgó ember szabadsága?

Mindkettő tehát belső kritika, azaz a modernitáson belüli kritika.

Az eredeti antiliberális kritika azonban nem ez volt. Az nem a rendszeren belül kritizált, hanem azon kívülről a rendszert. Azaz egyszerre veti el a liberalzmust, a nacionalizmust, s a szocializmust.

Lehet persze, taktilailag, támogatni a nacionalizmust és a szocializmust kisebb rosszként, a fősodor ellenében, de sose elfelejtve a valódi csatát. A liberalizmus meghaladása nem lehetséges a modernitáson belül.