Miért nem támad meg a nyugat manapság bárkit?

By | 2016-01-14

A nyugat a Szovjetúnió bukása után komolyan azt hitte, hogy a liberális értékek hegemóniához jutottak, s semmi sem áll útjában a nyugat kizsákmányoló világállama előtt.

A gyenge szovjet vezetést (s benne elsősorban az alkalmatlan, amatőr Gorbacsovot) kihasználva a nyugat hatalmas győzelmet aratott a hidegháborúban: Moszkva gyakorlatilag aláírta a feltétel nélküli kapitulációt 1991-ben.

A nyugat annyira elbízta magát, hogy még az sem jutott eszébe, hogy el kellene venni az új Oroszországtól atomfegyvereit. Hiszen az ország totális káosz alatt állt, a nyugati érdekek minden szinten képviselve voltak, így érdemes volt megtartani a nyugatbarát Oroszországot az atomhatalmak köréban.

A nyugat annyira hitt saját végleges győzelmében, hogy jelentéktelen eseménynek könyvelte el a nyugati felforgató tevékenység csúnya bukását Kínában 1989-ben. 1989 júniusában a kínai hatóságok kemény kézzel és rendkívül határozattan, ugyanakkor messzemenően humánusan (alig pár száz áldozattal) felszámolták a Peking központjában kifejlődőtt Tiananmen téri puccsot, mely végcélja Kína részekre osztása, lakossága nyomorba döntése és nyugati hatalmak általi gyarmatosítása volt. A nyugat azt gondolta: Oroszországgal szövetségben képes lesz Kínát elszigetelni, arra pedig sosem számított, hogy Kína képes lesz jelentős gazdasági fejlődést mutatni nyugati, úgynevezett „befektetők” diktatúrája nélkül.

A nyugat mindkét esetben súlyosan tévedett. Az ezredfordulóra Kína az USA egyik fő hitelezője lett,  s ma a nyugat nem rendelkezik eszközzel Kína politikai, katonai vagy gazdasági függetlenségének megállítására.

Időközben pedig Oroszország lerázta magáról a nyugatról az országra erőltetett liberális elnyomást, s saját lábára állt. A nyugat által támogatott csecsen iszlamista terrorizmus ellen az orosz állam határozott győzelmet aratott, ez volt az első lépés az orosz újjászületésben. Ezt követette a szellemi újraéledés: a kereszténység hihetetlen mértékű hódítása az orosz lelkekben. Természetesen kellett egy önzetlen, céltudatos, megvesztegetethetetlen, a korrupciót határozottan elutasító vezető is (Putyin), de önmagában – a szellemi háttér nélkül – ő sem tudott volna elérni semmit.

gros

a háború előtti állapot: sárga – Grúzia, rózsaszín – grúz ellenőrzés alatti abház és dél-oszét terület (ezeket mind elvesztette Grúzia a háború alatt)

jau

a Kaukázus politika térképe jelenleg

groz3

A nyugat utolsó nyílt háborús akciója az orosz fejlődés megállítására 8 éve történt, 2008 augusztusában. Ekkor az USA és a NATO legfontosabb hatalmai megegyeztek az erősen nyugatpárti grúz elnökkel, Miheil Szaakasvilivel, hogy támadja meg az orosz szövetséges független Dél-Oszétiát. A cél természetesen nem a nagy-grúz fantáziaálmok teljesítése volt – ez érdetlen szempont nyugati szemmel –, hanem lelki és stratégiai. A nyugat arra számított: az orosz vezetés nem fogja merni megkockáztatni azt, hogy a maga  javára használja fel a koszovói precedenst, valamint nem fog sosem másként segíteni az oszétéknek, mint pár tiltakozó nyilatkozattal. Egy grúz győzelem mindenkinek megmutatta volna: Oroszországra nem lehet számítani, cserben hagyja saját szövetségeseit. Stratégiailag pedig mindez elvezetett volna Grúzia NATO-tagságához, sőt Azerbajdzsánéhez is, az oroszpárti Örményország pedig súlyos harapófogóba került volna.

Szaakasvili elnök washingtoni kottából játszott, amikor elindította a háborút

Tehát tét nem csupán a déloszét-grúz viszály volt.

A Dél-Oszétia elleni grúz katonai agresszió 2008. augusztus 7-én, 23 órakor kezdődött. A grúz légierő bombázni kezdte a dél-oszét fővárost, Chinval(i)t*.

Oroszország az ENSZ biztonsági tanácsához fordult, mely össze is ült 8-án, a hajnali órákban, de nem történt határozat elfogadása az ellentétes álláspontok miatt.

Közben a egy grúz dandár gyűrűbe zárta Chinvalt, majd reggel 9-re elfoglalta az egész várost, valamint több falut az ország déli részén az oszét-grúz határ közelében.

A dél-oszét területen államásozó orosz békefenntartókat felszólította a grúz vezetés, ne avatkozzanak be a harcokba. Ez így is történt, a békefenntartók kizárólag saját maguk védelmét látták el ebben az időszakban.

Ez után újabb grúz csapatok érkeztek Dél-Oszétiába, ezek észak felé kezdtek haladni, a cél az Oroszországot Dél-Oszétiával összekötő egyetlen közút, a Roki-alagút elfoglalása és biztosítása.

rk2

az alagút orosz oldala a háborús műveletek során

Рокский тоннель

az azóta újjépített és kiszélesített alagút

8-én 14 órakor az orosz vezetés döntést hozott, hogy segítséget nyújt a dél-oszét kormánynak. Először egy orosz zászlóalj lett Dél-Oszétiába irányítva, a zászlóalj feladata a Roki-alagút biztosítása volt, ami sikeresen meg is történt. Közben az orosz békefenntartók is parancsot kaptak Moszkvából: így ők is bekapcsolódtak a harcokba a dél-oszét oldalt támogatva Chinvalban, ahol így a dél-oszét erők sikeresen visszaszerezték az ellenőrzést a város egy része felett.

A grúz erők meg se tudták közelíteni a déloszét-orosz határt, súlyos harcok zajlottak egész nap folyamán a 11 ezer fős grúz katonai alakulatok között, az egyik oldalon és a 2 ezer főnyi békefenntók, valamint a 3 ezer fős dél-oszét hadsereg között, a másik oldalon. Az orosz légierő bombázni kezdte a grúz állásokat, valamint katonai célpontokat Grúzia területén is, köztük jelképesen a tbiliszi repülőteret is. Gyakorlatilag patthelyzet alakult ki, se a grúzok nem tudtak előre haladni, se a dél-oszét erők nem voltak képesek kiűzni a grúzokat.

9-én a szembenálló erők száma drasztikusan megváltozott. Oroszország egy egész hadosztályt Dél-Oszétiába vezényelt. Ezzel párhuzamosan az orosz haditengerészet behatolt Grúzia területi vizeire (a Fekete-tengeren), valamint az orosz légierő folyamatosan bombázásnak vetette alá a grúz hadsereg támaszpontjait mind dél-oszét, mind grúz területen. Délutánra az összes békefenntartó elhagyta Dél-Oszétiát Oroszország felé, már csak a reguláris orosz hadsereg és a dél-oszét hadsereg harcolt, plusz kb. ezer főnyi abház önkéntes.

rk3

az orosz-déloszét határon éppen átkelt orosz egységek

A Grúziában állomásozó amerikai katonaság (pár száz főnyi „katonai tanácsadók”) egyetlen pillanatban sem lépett dél-oszét területre, sőt az orosz beavatkozás megindulása után az összes amerikai katonai tanácsadó Tbiliszibe lett átdobva, az amerikai követség épületébe. Annak ellenére, hogy az amerikai kormányzat egyes körei korábban a konkrét katonai segítség lehetőségét is lebegtették Szaakasvili előtt, de végül a harcok megkezdése után, miután Oroszország is bekapcsolódott azokba, George W. Bush elnök megtiltott az amerikai tanácsadóknak bármiféle részvételt a háborúban.

9-én délután a grúz erők megpróbálják az utolsó ellentámadást Chinval ellen, sikeresen megsebesítik az orosz erők parancsnokát, Anatolij Hruljov altábornagyot is. A parancsnok elleni támadást egy 32 éves orosz őrnagy, Gyenisz Vetcsinov semlegesíti végül, aki az akció során halálosan megsebesül, majd még aznap este meghal a kórházban. (Hat nappal halála után megkapja a legmagasabb orosz állami kitüntetést – Oroszország Hőse -, majd novemberben megkapja a legmagasabb dél-oszét kitüntetést is.

vtch

Vetcsinov emlékműve ma Chinvalban

Közben Abházia is bekapcsolódik a háborúba: visszaszerzi az ellenőrzést a grúz ellenőrzés alatt abház területekről (Abházia északkeleti része).

Estére a grúz ellenállás véget ér, a grúzok szervezetlenül menekülnek Grúzia felé. Az orosz csapatok belépnek Grúzia területére a grúz haderőket üldözve.

10-én a grúz vezetés tűzszünetetet hirdet, az egyik grúz hadihajó ellen próbál állni a már grúz vizeken tartozkodó orosz haditengerészetnek: elsüllyesztik.

Eközben egy amerikai hadihajó tartózkodik a Fekete-tengeren a grúz partok közelében, de mindvégig nemzetközi vizeken marad, kizárólag hírszerzési adatok átadásával segíti a grúzokat.

11-én az orosz csapatok már grúz területen harcolnak, biztonsági övezetet alakítva ki Abházia és Dél-Oszétia határai mentén, hogy meggátolják az esetleges újabb  grúz támadást.

12-én Oroszország tűzszünetet hirdet, majd elfogadja Nicolas Sárközy francia elnök jelentkezését, hogy közvetítőként szeretne fellépni a felek között. Pár napon belül mindegyik fél aláírja a háború lezárásáról szóló dokumentumot, mely elismerte a de facto helyzetet: azaz megszűnik Abházia és Dél-Oszétia teljes területe felett a grúz ellenőrzés, viszont a nyugat és Grúzia továbbra is jogilag grúz területnek tekinti Abháziát és Dél-Oszétiát. A grúz vezetés csak amerikai nyomás után volt hajlandó az aláírást megtenni. Kislétszámú orosz egységek még 2 évig grúz területen maradtak, a teljes kivonulás 2010 októberében történt meg.

gros1
gros2

az események két karikatúra összegzésében

A háborúban összesen kb. 800 ember halt meg, 300 katona és 500 civil. A katonai áldozatok kétharmada grúz, míg a civil áldozatok kétharmada oszét.

chnv1

emlékmű Chinvalban a háború áldozatainak

chnv2

évfordulós plakát: “Köszönjük, Oroszország”

A pszichológiai hadműveletek is fontos szerepet játszottak. Az orosz főügyész vádiratot bocsátott ki a grúz elnök ellen emberiség elleni bűncselekményekkel vádolva őt. Bár az ügy jogilag nyilvánvalóan kudarcra volt ítélve, mivel az orosz törvények szerint idegen államok állam- és kormányfői teljes büntetőjogi mentességet élveznek, a grúz elnök komolyan azt hitte: az orosz csapatok be fognak hatalni Tbiliszibe és elrabolják őt.

a háború egyik vicces jelenete: az ideges Szaakasvili saját nyakkendőjét rágja

A legfontosabb politikai eredmények:

  • Oroszország a háború hatására végleg felmondta ellenkezését a koszovói precdens ellenében, s hiavatalosan is elismerte Abháziát és Dél-Oszétiát,
  • a hisztérikusan nyugatpárti irány megbukott Grúziában, a később grúz vezetés sokkal mérsékeltebb,
  • az USA lemondott a NATO bővítéséről a kaukázusi térségben,
  • Oroszország visszaszerezte nagyhatalmi státuszát és függetlenségét,
  • a nyugat nem mer nyílt támadást intézni azóta Oroszország ellen,
  • s természetesen: az abház és az oszét nép immár szabadon építheti fiatal államát.

Ne felejtsük el azonban az akkori Fidesz és személyesen Orbán Viktor szégyenletes viselkedését. A Fidesz ifjúsági szervezete párszáz fős hiszterogágogást szervezett a budapesti orosz követség elé, melyen határozottan kiállt a grúz agresszió mellett. Orbán pedig az orosz segítséget a dél-oszét nép részére az agresszor ellen az 1956-os Magyarország elleni szovjet agresszió modern változatának nevezte. Az akkori ballib kormányzat picivel nagyobb mérsékletet tanúsított, bár természetesen ők is hevesen gágogták a hivatalos washingtoni ukázt.

* a város oszét neve: Chinval, az orosz és a grúz neve Chinvali, a magyarban az utóbbi terjedt el (az utóbbi időkben az orosz médiák is az eredeti oszét városnevet használják gyakrabban) – ejtése nem “csinvali”, sem “hinvali”, sem “kinvali” (mindhárom verziót hallottam magyar tévékben és rádiókban), hanem “chinvali”