Miért nem ünneplik a ballibek 56-ot?

A kérdés persze szó szerint értelmezve téves, hiszen ünneplik. Gágognak mindig egy keveset minden október 23-án.

De a dolgok mögé nézve nincs őszinte ünneplés. Miért is?

Mert 56 céljaival sose tudott a ballib szellemiség azonosulni.

A korai ballibeknek kellemetlen volt a tény, hogy míg ők Kádár utódai, addig Kádár egész politikájának alapköve éppen 56 tagadása volt.

Aztán az eszmei gond is előjött: míg a ballibek a nyugat imádói, a kapitalizmus lelkes híve, addig 56 tényszerűen az ország semlegességet akarta, s nem akart semmiféle liberális kapitalizmust se.

56 nemzeti felszabadító felkelés jellege pedig mindig baj volt a ballibeknek. A ballib eszmeiségbe sehogy se fér be a függetlenség követelése, hiszen ott minden a nemzetek lebontásáról, az agyatlan brüsszelita integrációról szól.

S a szovjetellenesség témája pedig vicces, Kezdetben molesztálta őket, mert hát ők sokáig – Putyin koráig – ezt oroszellenességnek tekintették és negatívumnak, most meg már ez maradt az egyetlen szál, amibe bele tudnak kapaszkodni: nyomják is minden szinten, hogy íme ez oroszellenes forradalom volt, ezért is kell utálni  a mai Oroszországot, dehát ez kb. ugyannyira szánalmas, mint Hitler miatt elutasítani a mai német ultraliberális vezetést.

Ennél már Szanyi is hitelesebb, aki visszahozta 1956 ókádárista értelmezését.