Minden a mércéje szerint

By | 2017-12-24

A katolicizmus jelenlegi vezetőjéről pár mondat.

Van valami, amit kevesen értenek meg. Nem annyira lényeges, de azért fontos is.

Nekem személyesen a jelenlegi római pápa politikai nézeteinek egy jelentős része kifejezetten tetszik is. Hiszen a latin-amerikai katolicizmus mindigis sokkal jobb volt politikailag, mint az európai katolicizmus, az előbbi jellemzően a néppel volt, az utóbbi meg a hatalommal.

Szóval nyilván egyetértek a jelenlegi római pápa rendszerkritikusságával és antiliberális baloldaliságával.

De van itt egy nagy gond: ez az ember nem egy politikus, filozófus, újságíró, közírő, más értelmiségi, stb. Ő állítólag egy főpap. Egy főpapnak pedig elsőrendű szerepe Isten tanításának védelme. Persze, ha emellett vannak más érdemei is, az egy plusz, de ha nincsenek – és csak főpapként kiváló -, az is jó hír. Ha viszont elsőrendű feladatában hiányos, azt nem menti, hogy másban pozitív.

Tessék csak elgondolni: elmenne-e valaki pl. egy olyan fogorvoshoz kezeltetni magát, akiről tudja, hogy a szakmájában rosszul teljesít, de egyébként nagy a tudása a filozófiában? Nyilván szívesen beszélgetne vele az ember a filozófiáról, de kezeltetni a fogait mégis inkább egy jó fogorvoshoz menni, aki egyébként azt hiszi, hogy Arisztotelész egy brazil futballista.

Ezt azoknak, akik azt állítják, azért támadom rendszeresen ezt az embert, mert politikailag nem értek egyet vele. A valóság pont fordított: éppen csak politikailag értek vele egyet.

Egy krisztustagadó főpap hiába jó másban, nem ér sokat. Majd ha lemondott, kilépett a papságból, s cikkeket fog írni, haverkodni fogunk. De addig esküdt ellensége leszek.

  • Steven Littke

    Miert lenne “krisztus tagado”??? Megint csak tulzasokba esel….